Elhunyt Dr. Kerényi Ferenc

Elhunyt Dr. Kerényi Ferenc kétszeres Madách-díjas irodalom- és színháztörténész, egyetemi docens (Színház- és Filmmûvészeti Egyetem), a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, az MTA Irodalomtudományi Intézete nyugalmazott fõmunkatársa.

Dr. Kerényi Ferenc 1944. március 7-én született Budapesten, tanulmányait az ELTE bölcsészkarán végezte 1968-ban, majd 1972-ben doktorált. 1976-tól a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Művészeti tárának vezetője. 1981-től az Irodalomtudományok kandidátusa, 1982-92 között a Magyar Színházi Intézet tudományos munkatársa, majd igazgatója volt. 1970-90 között az ELTE oktatójaként dolgozott, 1992-től a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanított.

Kutatási területe a 19. századi irodalom, a 19-20. századi drámairodalom és színjátszás története volt. Nevéhez fűződik Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály műveinek, illetve Madách Az ember tragédiájának kritikai kiadása, és az idén megjelent Petőfi-monográfia.

Temetéséről később intézkednek.

Forrás: Litera.hu

süti beállítások módosítása