Miközben bohóckodtam

2008. október 28-án távozott közülünk Vay Ilus színmûvésznõ. A színésznõre emlékezve Szekeres István korábbi interjúja a nyolcvan éves mûvésznõvel ITT

Hatvanöt éve, bakfisként lépett először színpadra. Most, nyolcvan évesen felkérték egy Spiró-darab főszerepére, de azt már nem vállalta el. Vay Ilus évtizedeken át volt az ország egyik legnépszerűbb komikája és az egyik legkiválóbb karakterszínésze. Kiemelkedő alakja annak a szubkultúrának, amely a második világháború után - színházi, orfeumi és kávéházi előzményekre épülve - egészen a hatvanas évek közepéig, a televízió általános elterjedéséig uralta a magyar szórakoztató ipart. Éttermekben, presszókban, éjszakai mulatókban, nyaranta kerthelyiségekben és szabadtéri színpadokon felmérhetetlen mennyiségben raktak össze vidám műsorokat kabaréjelenetekből és magánszámokból, kuplékból és táncdalokból, s a különböző produkciókat konferanszié próbálta közös szálra felfűzni. Ilyen esztrádokat rendeltek meg a nagyobb vállalatok is, egész színházat megtöltő ünnepségeikre. Jómagam, kisgyerekként egy közértes rendezvényen láttam Gobbi Hilda fergeteges magánszámát, a nagyszájú viceházmesternét, nyúztam a szüleimet, hogy menjünk el a Kálvin téri Városkapu-teraszra, ahol a kor legnagyobb táncdalénekes sztárja, Németh Lehel lépett fel, és csak egy-egy szombaton sikerült elvitetnem magam a Corvin áruház elegáns éttermébe, hiszen ott a műsor este tízkor kezdődött. De ahol láthattam Vay Ilust is.

- Művésznő, mire leültünk beszélgetni ezen a kellemesen hűvös teraszon, ön úgy mutatta meg a nagyon hangulatos otthonát, a pályafutásának emlékeit őrző albumait és félénk barátját, a cicát, hogy közben repesett, csacsogott. Nem akarok udvarolni, de...

- De csak udvaroljon! Nézze meg az ember!... Én itt bemutatok egy egész balettet, felteszem a legcsábosabb mosolyomat, mégse lennék hatással?...

- Azt nem udvarlásból mondom, hogy húsz évet simán letagadhatna.

- Semennyit nem akarok. Boldogan viselem a koromat. Mindig azzal ébredek: milyen csodálatos érzés frissnek, mozgékonynak, vidámnak lenni, miközben nyolcvan vagyok! Pedig nemrég még mankóval közlekedtem; egy szerencsétlen esés következtében eltörött a jobb combcsontom, egy rudat ültettek be a helyébe. Sokáig csoszogtam, amíg végre megint tudtam normálisan járni.

- Nehéz időszak lehetett.

- Tudja, miért volt nehéz? Mert nem tudtam elszaladni az emberek elől. Egymás után jöttek oda hozzám az utcán, és elkezdtek traktálni a saját nyavalyáikkal, szinte dicsekedtek azzal, hogy ők még betegebbek. Közben én azért treníroztam, hogy egészséges legyek, mert az az ember természetes állapota.

- A színpadon hihetetlen produkciókra is képes volt. Az Yma Sumac-paródiát például úgy adta elő, hogy közben még spárgázott is.

- No, itt pontosítsunk valamit! A négy oktávon éneklő perui csodaasszonyt én nem parodizáltam, hanem ugyanazt megcsináltam, amit ő, ráadásul egy kis show-val fűszerezve. A hangomban benne volt Paul Robeson basszusa és Amelita Galli-Curci csilingelő koloratúrája is, és hogy ez mennyire komoly volt, azt az is bizonyítja, hogy az Yma Sumac-számomat nyolc előadáson a Zeneakadémián is elénekelhettem. Egy alkalommal rögzítették is, de a szalag a Rádióban valahogy eltűnt, mint ahogy egy légúti kórság miatt később én meg elvesztettem a felső hangjaimat. Már csak az emléke maradt meg.

- Ön játszott úgynevezett komoly színházakban is...

- Hogyne, a Nemzetiben, a Vígben, a József Attilában... Romboltam őket rendesen. Azért fordultam meg sok helyen, mert ahova elszegődtem, azt vagy lebontották, vagy bezárták nyolc-tíz évre, átépítés miatt. De a kabarénak is megvolt persze a kőszínházi háttere, akadt időszak, amikor három fellépésem is volt bennük naponta. Két előadás a Kamara Varietében, közben egy a Budapest Varietében, az akkori Kulich Gyula, ma ismét Kálvária téren. Azután jött az éjszaka, a Széna téri Pomeri, vagy akármelyik másik, ahol szintén megjelentem egy számommal.

- Hogyan emlékszik vissza az ötvenes-hatvanas éveknek a vendéglátóipari szórakoztatására?

- Kezdem azzal, hogy korábbról. Én ugyanis 1949. október 15-én léptem fel először mégpedig a Moulin Rouge-ban. Mondtam magamban: megyek, hadd reszkessen az a Greta Garbo!... Öt évet töltöttem el ott, havonta jöttünk elő új műsorral. Hívtak az Arizonába is, az csábítóan értékes ajánlatnak nézett ki, csak amikor kiderült, hogy műsor után oda kell ülni a vendégek asztalához, akkor nemet mondtam. Ötvennégy magánszámot tudtam, az egyikben megjelentem mint a Könnyű Múzsa, aki megvédi a sokszor támadott könnyű műfajt.

- Kik írták a számait?

- Voltak szerzőim, de az alapötletet mindig én szállítottam, abból megírattak ugyan valakivel valamilyen szöveget, amit én aztán nyersanyagnak tekintettem, és a kedvem szerint - nemritkán teljesen - átírtam.

- Meg tudná mondani, hány budapesti szórakozóhelyen lehetett esténként műsort látni?

- Inkább azt mondom, hogy kevés volt a csendes hely. Sok étteremben játszott persze cigányzenekar, sok éjszakai presszóban zongorista. A divatos tánczenekaroknak is megvolt a maguk megszokott helye, az Emkében harmonikázott Tabányi, a Béke Kupolában zenéltek Holéczyék. De a színház után, este tízkor kezdődő kabaréműsorokban is óriási volt a választék, rengeteg színész, énekes pendlizett.

- Ki rendezte, ki hozta össze ezt a sok produkciót?

- A Corvin étteremben például maga az igazgató, de nem ez volt az általános. Működött öt-hat iroda, én főleg a Szentkirályi utcaiban voltam érdekelt.

- Mennyi volt a gázsi?

- Mindenkit beáraztak, de volt felső határ, ha jól emlékszem: száznyolcvan forint.

- Egy normális étteremben egy-tízért lehetett kapni egy csontlevest...

- Jó pénzt kaptunk, az nem vitás. Csak hát mit lehetett venni, még a sokért is?... De biztos pénz volt. Én például napra kiszámoltam, mikor gyűlik össze a szükséges összeg, és az csakugyan össze is jött, én meg másnap már indultam is a Wartburgomért.

- Ön gyakran lépett fel együtt zsenge gyermekkorom egyik nagy kedvencével, Csák Hugóval...

- El sem tudja elképzelni, milyen boldogságot szerzett nekem azzal, hogy emlékszik Hugóra! Eredetileg Rapcsáknak hívták, Kispesten láttam először, olyan húszéves forma lehetett. Őstehetség volt, egy ősbohóc, abban az időben az ország legmarkánsabb, és ami nagyon lényeges: legőszintébb nevettetője. Sokszor néztem végig a számait a kulissza mellől, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Higgye el, ő egyenértékű tag a három legnagyobb clownunk sorában, Alfonzó és Hofi Géza mellett. Annyit elárulok, hogy néhány nagy menő nem mert vele egy műsorban fellépni.

- Ma gyakorlatilag nem is tud róla az ország.

- Az akkori technikával nem tudták rögzíteni a művészetét. A rádióba pedig nem nagyon hívták, mert a pályatársak féltékenysége, intrikája háttérbe szorította.

- Egy nyáron, talán a Rákóczi úti Marika-presszó kerthelyiségében láttam. Két nappal később ledorongoló kritikát olvastam a számáról az egyik napilapban.

- Mondom, nem szívlelték. Aki írta, valószínűleg meg sem értette.

- Ami viszont feltűnő, hogy a szórakoztató ipar produkciójáról kritika jelent meg. Ez általános gyakorlat volt?

- Ritkán írtak, de akkor a lehető legrosszabb szándékkal. Magas polcról, a kikapcsolódásra vágyó átlagember feltételezett ízlésficama ellen.

- Nem lehet, hogy Csák Hugót a politika nem kedvelte valamiért?

- Azt nem hiszem. Csendes és szerény művészlélek volt.

- A politika amúgy beleszólt a kabaréba, látható volt a cenzúra működése?

- A premierek délelőttjén rendszeresen sor került az úgynevezett meghallgatásra. Savanyú arcú, unott valakik, mondjuk kulturpolitikusok ültek a nézőtéren, kezükben a szöveggel, figyelték, hogy az hangzik-e el, ami le van írva. Időnként kihúztak valamit, és azt persze nekünk is ki kellett hagynunk a számunkból. Éppen Hugó talált egyszer egy zseniális megoldást... A Corvinban az egyik új számából semmi mást nem töröltek ezek az aranyos, jó humorú emberek, csak a történetek poénját. Erre ő a következőt csinálta... Például: “azt mondja erre a fiú a lánynak... a többit a cenzúra kihúzta". Ez persze túlzásnak, hihetetlennek tűnt, akár olyan fordulatnak is, mintha bírálná azokat a reakciós elemeket, akik szerint nálunk létezik cenzúra. Ettől kezdve minden poén helyett ugyanezt mondta el. A meredek témákban is, mégpedig úgy építve fel a szöveget, hogy a néző megsejtse a valódi poént. Fergeteges sikert aratott!

- Önt sem politikai okokból száműzték a budapesti színpadokról?

- Ötvenhétben örökre letiltottak, indoklás és fellebbezés lehetősége nélkül. Végül egy nagyszerű ember, egy igaz barát, Szenes Iván szerezte vissza a működési engedélyemet. Hatvannégyben viszont tizennyolc évre kiraktak vidékre. Megfordultam én mindenhol, nagyobb színháztól kezdve, kultúrházakon át, kocsmákig. Azt nekem a zenész Szikora Robi zseniális édesapja, a Jenci szervezte. Szép időszak volt, nem bánom, hogy belekeveredtem.

- De mi volt az oka annak a tizennyolc esztendőnek?

- A Kamara Varietében a zárószám volt az én menyasszony-monológom. Fehér ruhában, a kezemben liliommal, és persze annyira csúnyán, amennyi tőlem kitelt, vőlegényt kerestem. Még a nézőtérre is lementem, és egy időre megpihentem egyik-másik férfi néző térdén. Nagy-nagy siker volt. A premier után azonban hívatott az igazgató, és a “kedves elvtársnő" megszólítás után kifejtette, hogy a színház kollektív műfaj, és nem szép tőlem, hogy egyéni babérokra pályázva kilógok a sorból. Azt válaszoltam: én nem akarok kilógni, s ezt ne is nekem mondja, hanem szóljon inkább másoknak, hogy emeljék ők a szintjüket.

- Ki volt ez az ember?

- Már nem tudom.

- Viccel?

- Nem szeretnék segíteni abban, hogy fennmaradjon a neve.

- A sok hányattatás közepette, és a nem éppen a rózsaszín leányszobákba illő éjszakai életben hogyan tudta megőrizni a vas egészségét, a frissességét, a fiatalságát?

- Soha nem fogyasztottam alkoholt, nem ittam kávét, nem dohányoztam. Csak egy nagy szenvedély kísérte végig az életemet, imádtam szerelmes lenni, és most is az vagyok.

- Vaskos albumok őrzik a hosszú pályafutás emlékeit...

- Van mit! Kislány koromban Jávor Pál lovagoltatott a térdén, és álltam egy színpadon Fedák Sárival. Szerencsére, gyerekkorom óta írok. És most, nyugdíjasan az emlékeimet is nagy buzgalommal vetem papírra. Már egy egész kötetnyi összeállt. Az a címe: Miközben bohóckodtam.

Szekeres István

Kapcsolódó fórum:

A Vay Ilus szinhaz.hu fórumában a róla elnevezett topicon élete utolsó heteiben is jelen volt és a rajongóival, ismerőseivel beszélgetett.
Kattintson IDE a topic megtekintéséhez >>>