Némá de Levente

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) új premierre készül. 2008. november 8-án kerül bemutatásra Némá de Levente címû romantikus mesejátékuk felnõtteknek Heltai Jenõ vígjátéka nyomán. Az elõadás rendezõje Czene Zoltán.

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) új bemutatójának - mely a "Reneszánsz év"-hez kapcsolódik - középpontjában a sodró szerelem és a férfi-nő viszony (a szerelem, a vágy; illetve e vágyak őszinte vállalása vagy őszintétlen megtagadása; az önzetlenség és az önzés) áll. Ugyanakkor nem hagyjuk figyelmen kívül azt a kort sem, amelyben maga a darab született (1936). A szöveg mögötti komorság, rossz közérzet, mely érvényes a mai ember privát szférájára, kapcsolati hálójára; ez a furcsa, fanyar "felhang" - a világba belehullott ember magánya és vágya a valódi, igaz társas kapcsolatokra, egyúttal kudarca ezekben -, amely ott rejtőzik Heltai sorai "mögött", benne lesz a mi előadásunkban is, mintegy ellenpólusként. Egyszerre naív és ironikus légkör; játékos abszurditás; ízes, kifogyhatatlan humor; beszéd, dal, és mozdulat egységbe olvasztása a reneszánszt utánzó formavilággal — az előadásunk célja nem pusztán a gyönyörködtetés és szórakoztatás, hanem a gondolkodtatás is! Heltai darabja komédia jellegénél fogva az igényes, szórakoztató színházat képviseli: a diákszínjátszás, s az abszurd stíluselemek beemelésével bevallott célunk a diákosan könnyed komédiázás, a darab bohózatszerű feldolgozása, hogy a nézőtéren a nevetéstől szem ne maradjon szárazon!


Heltai Jenő

Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ)
NÉMÁ DE LEVENTE
- romantikus mesejáték felnőtteknek Heltai Jenő vígjátéka nyomán -

MÁTYÁS — Sallai Endre
BEATRIX — Baksán Mónika
ZILIA DUCA — Varga Mónika
AGÁRDI PÉTER — Erlauer Balázs
BEPPO — Mizsei Viktor
GIANETTA — Trabalka Cecília
MONNA MEA — Goda Szilvia
CARLOTTA — Molnár Tünde/Eller Éva
NARDELLA — Tichy-Rács Ádám/Lipták László
GALEOTTO MARZIO — Manga Dániel
TIRIBI — Dohar Gergely Nándor
PAP — XXX
AJTÓNÁLLÓ — Varga Norbert

Jelmez: Pacsika Emília m. v.
Tánc: Mizsei Viktor
Zenéjét Obrecht, Staden, Stappen, Susato, Kiss Tibor és mások műveiből
összeállította és részben szerezte: Kiss Ernő m. v.
Játéktér: Czene Zoltán
Dramaturg: Kiss Ernő m. v., Czene Zoltán
Jelmez-asszisztens: Miskolczi Andrea
Marketing- és PR munkatárs: Karizs Nóra
Súgó: Gila Adrienn
Rendezőasszisztensek: Galkó Janka, Gila Adrienn

Rendező: Czene Zoltán 
 
Előadás időpontok:
2008. november 8. (szo) 19 óra
2008. november 19. (sze) 16 óra
2008. november 23. (v) 17 óra
Játszóhely: Alsóvárosi Kultúrház (Szeged, Rákóczi u. 1.)

 Az előadás támogatói: Alsóvárosi Kultúrház, Pinceszínház, Szegedi Nemzeti Színház

Forrás: Szegedi Egyetemi Színház

--------------

KÖZLEMÉNY

A SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZ TÁRSULATA EZÚTON TÁJÉKOZTATJA A NYILVÁNOSSÁGOT, HOGY HELTAI JENŐ: A NÉMA LEVENTE C. DARABJÁNAK NOVEMBER 8-AI BEMUTATÓJÁRA NEM KERÜLT SOR ÉS A TOVÁBBI ELŐADÁSOK MEGTARTÁSÁTÓL IS ELÁLLUNK.

SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZ

 

süti beállítások módosítása