A bajadér

A bajadért 1877. február 4-én (az orosz idõszámítás szerint január 23-án) mutatták be Szentpéterváron, a Nagy Színházban. A mû eredeti orosz címe Bajaderka. Maga a bajadér szó portugál eredetû, és a szanszkrit dévadászi megfelelõje: azaz hindu templomi táncosnõ.

Marius Petipa a saját ötletei illetve Szergej Hugyekov szövegkönyve alapján készítette el négyfelvonásos, hét képből álló balettjét. Az első Níkiát Jekatyerina Vazem (1848-1937) táncolta, aki a romantikus balerinák és az 1880-as évektől egyre sűrűbben feltűnő itáliai táncosnők (Carlotta Brianza, Antonietta dell'Era, Pierina Legnani, Virginia Zucchi) közötti időszak egyik csillaga volt. A kortársak kiváló táncosnőnek írták le és kiemelték drámai vénáját. Ugyancsak elismerték a Szolort alakító Pavel Gerdtet (1844-1917), aki mesébe illő pályafutást tudhatott magáénak. Majdnem mindegyik Petipa balett főszerepét ő alakította, és még idős korában is versengtek a táncosnők, hogy az ő oldalán léphessenek fel. Gerdtnek remek érzéke volt a pantomimhez, és igen méltóságteljesen tudott jelen lenni a színpadon, ezért még jóval 50 éves kora után is foglalkoztatták (még hercegi szerepkörben is!).

Maria Petipa (1857-1930) Gamzattit táncolta az ősbemutatón. Apjához, Mariushoz hasonlóan ő is inkább karaktertáncos volt. Meglehetősen hosszú pályája alatt számtalan főszerepet táncolt, többek között ő volt a Csipkerózsika első Orgonatündére is.

Noha A bajdér igazán soha nem tűnt el a cári színházak műsoráról, 1900-ban Petipa elszánta magát a mű felfrissítésére. Az apropót az adta, hogy Pavel Gerdt a 40 éves színpadi jubileumát ünnepelte. Hozzá két kiváló balerina csatlakozott: a bájos Matilda Ksesinszkaja Níkiaként és a virtuóz technikájáról ismert Olga Preobrazsenszkaja.

Valójában - bár néhány zeneszámot megrövidítettek az eredetihez képest - a produkció még mindig nagyon hosszú maradt. Szolor szerepét szinte változatlanul hagyták Gerdt miatt, azonban Szolor variációját - mivel Gerdt már nem volt rá képes - Szergej Legat (1875-1905) táncolta.

2002-ben ezt a változatot rekonstruálta a Kirov Balett számára Szergej Viharev az egyetlen rendelkezésre álló autentikus dokumentum, a Sztyepanov-féle lejegyzés alapján. A kritikák tánctörténetileg érdekesnek ítélték a bemutatót, azonban rámutattak arra, hogy a sok és részletes pantomimtől a 3 óra 50 perces balett maratoni játékidejű lett, és ez igencsak igénybe veszi a 21. századi nézőket.

A rekonstruált balettből például eltűnt a bronz (arany) bálvány variációja, újra lehetett látni viszont azt a jelenetet, amikor Szolort felébresztik az Árnyak birodalma kép után, és végül az egész negyedik felvonás megújult. Ez utóbbi felvonásból a lótuszvirág táncra volt a legbüszkébb Viharev, amint erről egy interjúban vallott.

A BAJADÉR
Balett három felvonásban 
 
Zenéjét szerezte: Ludwig Minkus
Szövegét írta: Marius Petipa és Szergej Hugyekov

Koreográfiáját Marius Petipa eredeti koreográfiája (1877) és Vahtang Csabukiani, Vlagyimir Ponomarjev (1941), Nyikolaj Zubkovszkij (1948) hozzáadott koreográfiái alapján

 készítette, betanította és színpadra állította:
Slava Muchamedov

A koreográfus asszisztense: Natalia Szpicina
Próbavezető balettmesterek:
Pongor Ildikó (Kossuth-díjas, kiváló művész), Volf Katalin (Kossuth-díjas, Érdemes művész), Castillo Dolores.

Díszlet: Zeke Edit
Jelmez: Velich Rita
Karmester: Oberfrank Péter / Csányi Valéria
Világításterv: Keveházi Gábor (Kossuth-díjas, kiváló művész)

Níkia, a bajadér, templomi táncosnő:
Popova Aleszja (Kossuth-díjas, Érdemes művész) / Kozmér Alexandra / Tsygankova Anna

Szolor, gazdag harcos:
Vladimir Arhangelski / Oláh Zoltán/ Bakó Máté

Gamzatti, a rádzsa lánya:
Tsygankova Anna / Radinya Dace / Pazár Krisztina

A  nagy bráhmin:
Bajári Levente / Szirb György

Dugmanta rádzsa, Gamzatti apja:
Nagy Zoltán / Nagyszentpéteri Miklós

Magdaveja, a fakír:
Csonka Roland / Szegő András / Katona Bálint

Aija, Gamzatti szolgálója:
Pente Antónia / Pávics Judit

Az arany bálvány:
Kerényi Miklós Dávid / Au Ka Wai / Szegő András

Három árny:
Boros Ildikó, Pap Adrienn, Pazár Krisztina / Somorjai Enikő, Jaclyn Ann Higgins, Sarah Clark / Matilde Sassani, Varga Judit, Gyarmati Zsófia

Két lány a kendővel:
Juratsek Julianna, Szekeres Adrienn / Sahra Maira, Horváth Adrienne

Pas de quatre:
Riedl Ágnes, Deák Dóra, Jeneses Andrea, Pisla Artemisz / Pőcze Eszter, Deák Dóra, Jaclyn Ann Higgins, Nagy Nemes Zsófia

Dobos tánc:
Juratsek Julianna / Bacskai Ildikó / Castillo Dolores, Komarov Alexander Szigeti Gábor / Solti Csaba, Csonka Roland

Pas d'action:
Boros Ildikó, Pap Adrienn, Matilde Sassani, Somorjai Enikő, Apáti Bence, Macher Szilárd/ Pap Adrienn, Boros Ildikó, Pisla Artemisz, Higgins Jaclyn Ann, Medvecz József, Liebich Roland

Közreműködnek a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei Balettmester:  Janács Evelyn

Bemutató: 2008. november 15. és 16.
További előadások: 2008. november 19., 20., 22., 23., 26., 27

A balett sorsa a 20. században

Hiábavaló felsorolni azt a sok csonkítást és változtatást, amelyen A bajadér a múlt században keresztülment, ezért csak a legfontosabbakat ismertetjük. Legelőször Gorszkij nyúlt hozzá az eredetihez Moszkvában még Petipa életében, 1904-ben.

A későbbiekben hol a díszleteket tették autentikussá, hol pedig a balettet fosztották meg különböző részeitől. 1920-as évek elején a teljes negyedik felvonás eltűnt, állítólag a pétervári nagy árvíz miatt. Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint a frissen kiépülő szovjet rendszer tiltotta le az isten büntetését bemutató utolsó felvonást. Így 1937-ben Cyril W. Beaumont már az eredeti 7 képből mindössze 5-ről számolt be könyvében. Vlagyimir Ponomarjov 1941-ben alakította át az általa korábban ismert balettet. Ez utóbbiban Natalia Dugyinszkaja és Vahtang Csabukiáni alakították a szerelmeseket. Számukra készült az első felvonás kettőse, amely a fellángoló szerelemüket mutatja meg.  Csabukiáni nevéhez fűződik a többé-kevésbé ma színpadon látható Szolor variáció kidolgozása is.

1948-ban a balett új részlettel gazdagodott: ekkor illesztették bele a ma arany (bronz) bálvány variációját. Nyikolaj Zubkovszkij koreográfiája ma a balett egyik legismertebb száma, amely rendszerint a II. felvonás divertissement-jában (Nureyev) vagy az utolsó képben (Makarova) kap helyet. A zenét Minkus Perzsa indulója adja, amelyet eredetileg a Pillangó című baletthez irt.

A 60-as évekig A bajadér sosem lépte át Oroszország, illetve a Szovjetunió határait. A hruscsovi nyitásnak köszönhetően 1961-ben végre a nyugati közönség is láthatta a balett egy részletét, ugyanis a Kirov Balett Londonban, majd New Yorkban mutatta be az Árnyak birodalmát, mint önálló egyfelvonásos művet. Az 1961-es Kirov turné egy korábbi szakaszában, Párizsban kért politikai menedékjogot Rudolf Nureyev (1938-1993), aki 1963-ban saját emlékei alapján vitte színre az Árnyak birodalmát Londonban. A főszerepet is maga táncolta a legendás angol balerina, Margot Fonteyn (1919-1991) oldalán.

Később egy másik világhírű orosz táncosnő, Natalia Makarova (1940-) is elhagyta a Szovjetuniót, és az Egyesült Államokban előbb az Árnyak birodalmát (1974-ben Cyntia Harvey és Nagy Iván főszereplésével) majd 1980-ban a teljes balettet színpadra állította, az American Ballet Theatre társulatával. Ez a változat, az ún. Makarova-verzió máig a legelterjedtebb a világon. Ezt lehet látni többek között Londonban, Stockholmban és Milánóban is. Változatának nagy előnye, hogy a cselekményt teljes egészében: a fellángoló szerelemtől az istenítéletig, tehát a templom leomlásáig mutatja be. Makarova a drámaiságot és a táncot akarta előtérbe helyezni munkájában a pantomimikus részek minimálisra csökkentésével. Bajadér változatának dramaturgiája így kiegyensúlyozott lett, ezáltal végig leköti a néző figyelmét, és kiváló szólisták szereplése esetén életre szóló élményt képes nyújtani.

A következő mérföldkő a balett párizsi bemutatója lett. 1992-ben a halálos beteg Nureyev hattyúdalának szánta A bajadért. Munkája nagymértékben követi az 1900-as változat felépítését, kivéve, hogy elhagyta a negyedik felvonást. Nureyev rajongva a gesztusokkal történő mesélés hagyományaiért, elég sok pantomimikus részt hagyott benne a műben, azonban ezt kellőképpen ellensúlyozza a Párizsi Opera balettjének különösen csiszolt technikája és könnyed előadói stílusa. Nureyev több férfi csoporttáncot illesztett be a darabba, és majdnem teljesen visszaállította az esküvői divertissement táncait, amelyeket a Makarova-verzió kevéssé használt. Itt bukkant fel újra a papagájos tánc, a Danse Manu és a Danse Infernale. Mivel az Árnyak birodalmával véget ér Nureyev változata, ezért az arany bálvány variációja végül a nagy divertissement részévé vált.

2002-ban készült el Szergej Viharev rekonstruált változata a szentpétervári Mariinszkij Színház számára. (Erről a rekonstrukcióról az 1900-as változatnál már esett szó.) Meg kell említeni azonban, hogy a Kirov Balett sem játssza állandóan a hamvaiból feltámadt, majdnem eredeti balettet.

Az imént felsorolt koreográfiák, illetve főként a Makarova és a Nureyev változatok alapján kerül színpadra a világban futó összes A bajadér előadás Moszkvától Tokióig, Buenos Airestől Szófiáig. Tulajdonképpen mindenki leteheti a voksát valamelyik változat mellett, hiszen egyik sem "tökéletes", az azonban biztos, hogy még a rekonstruált változatok sem tudják visszahozni az eredeti balettet. Az ősbemutató óta ugyanis a tánc technikai színvonala és bizonyos mértékben esztétikája is oly mértékben változott meg, hogy nem lenne érdemes, és fizikailag sem lenne lehetséges visszaállítani az "eredeti" koreográfiát.

A bajadér a magyar színpadon

1899-ben és 1901-ben a szentpétervári cári színházak társulatai összesen tizenöt estén vendégszerepeltek a Magyar Királyi Operaházban. Műsorukat klasszikus darabok (A fáraó lánya, Paquita, A lovasság pihenője, Esmeralda) illetve különböző koncertszámok alkották. Így jutott el hozzánk Marius Petipa néhány alkotása vélhetően rövidített formában. Az a néhány est, amit az orosz táncművészek adtak, revelációként hatott a magyar közönségre. A sajtó követelte a magyar balett színvonalának azonnali emelését, mégis legközelebb csak 1927-ben került a repertoárra klasszikus balett. Brada Ede Diótörőjének azonban csak a zenéje és a szövegkönyve egyezett az eredetivel, a koreográfiája nem. Hosszú évek teltek el, mire a klasszikus balettek eljutottak fővárosunkba.

1949-től érkeztek Magyarországra szovjet balettmesterek, akiknek működése révén a hazai balett fejlődött, viszont korábbi repertoárunk szinte nyomtalanul eltűnt. A szovjet-orosz darabok közül elsőként a Diótörő érkezett meg 1950-ben Vaszilij Vajnonen koreográfiájával, amely azóta is a legnagyobb népszerűségnek örvend. 1951-ben következett A hattyúk tava majd meglehetősen későn, 1967-ben a Csipkerózsika.

A Magyar Állami Operaház balettegyüttese az 1970-es évek végére alkalmassá vált a repertoár kiszélesítésére. A legendás balettigazgató, Lőrinc György (1917-1996) az egyetlen romantikus alkotás, a Giselle és a három Csajkovszkij balett mellett nemcsak szovjet baletteket és hazai műveket szeretett volna látni, hanem nyitni szeretett volna a nyugati világ felé is. Így lett együttesünknek többek között dán, holland, Balanchine és Béjart estje egyedüliként a volt keleti blokk országai közül. Ám klasszikus darabokra továbbra is szükség volt, hogy a repertoár egyensúlya ne boruljon fel.

Így tűzte műsorára a balettegyüttes 1976. október 23-án az Árnyak tánca címmel A bajadér fehér képét. Ez nem volt példa nélküli vállalkozás akkoriban: a hatvanas-hetvenes években A bajadérból főként ezt a részletet táncolták a világban. A kettős szereposztás a következő volt:

Níkia: Kékesi Mária/Pártay Lilla
Szolor: Dózsa Imre/Mészáros László
Három árny:
Dvorszky Erzsébet  Nagy Katalin
Metzger Márta  Musitz Ágnes
Szőnyi Nóra   Sebestény Katalin

A művet N. V. Baltacsejeva és A. L. Kumisznyikov tanították be Éhn Éva segédletével néhány hónappal az eredeti alkotás bemutatójának 100. évfordulója előtt. A jelmezeket Márk Tivadar, a díszletet Csikós Attila tervezte, az estet Sándor János és Fráter Gedeon vezényelték. Mindössze kilenc estén ment az Árnyak tánca, ebből az utolsón a világhírű magyar származású balerina, Maina Gielgud lépett fel Níkiaként. Maga a műsorszerkesztés is érdekes volt. A premieren a Kamarazene No. 1, Seregi László kétszemélyes műve követte e klasszikus gyöngyszemet, majd a szintén tiszta tánc Etűdök zárta a műsort, később pedig egyszer-egyszer a Polovec táncok, a Tűzmadár vagy az Opus 5 is bekerült az este programjába. Az Árnyak tánca végül sajnálatos módon nem épült be a hazai repertoárba.

Legközelebb a 2000-es évek elején, már a Don Quijote premierje után esett szó arról, hogy szükség lenne A bajadér valamelyik változatának bemutatására, végül azonban ez a terv nem valósult meg.

Egyetlen egyszer láthatta a közönség - igaz rövidítve, de az idei premierig a legteljesebb formában - A bajadért. Erre a Magyar Táncművészeti Főiskola 1998-as vizsgakoncertje adta az alkalmat. Flora Kajdani betanításában, Dózsa Imre és Sebestény Katalin színpadra állításában tulajdonképpen két kép szerepelt: Gamzatti és Szolor esküvője és az Árnyak birodalma. Az előadók a főiskola hallgatói és növendékei közül kerültek ki. Az esküvői divertissement-ban Gyarmati Zsófia táncolta Gamzattit, Papp Zsuzsanna Níkiát, Szakács Attila pedig Szolor figuráját öltötte magára. Az arany szobor varációját Agárdi Péter adta elő. A fehér képben Süveges Nóra volt Níkia Nagy Tamás Szolorja mellett, három árnyként Boros Ildikó, Sándor Éva és Papp Zsuzsanna lépett színpadra.

Gara Márk összeállítása

Forrás: Magyar Állami Operaház