XI. Bábszínházak Találkozója

A Magyarországi Bábszínházak Találkozója olyan, kétévente visszatérõ, rangos szakmai esemény, amelyen a magyar bábszínházak felmérhetik jelenlegi helyzetüket, ahol lehetõség teremtõdik egymás munkájának figyelemmel kísérésére, szakmai összegzésre.

A Találkozón a hivatásos bábszínházak mellett, a magán társulatok is nagy számban képviseltetik magukat, és egy külföldi bábszínház vendégjátékát is megtekinthetik az érdeklődők.

A fesztivál öt napja alatt a hagyományokhoz híven három helyszínen folynak majd az előadások. A Találkozó nem verseny jellegű, az előadások után a résztvevők szakmai beszélgetések keretében vitathatják meg a látottakat. Ezekre a beszélgetésekre hazai és külföldi szakembereket várunk. Vendégeink lesznek a határon túli bábszínházak képviselői, nemzetközi fesztiválok szervezői, műfajjal foglalkozó kritikusok, esztéták.

Ezzel lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy a külföldi szakma átfogóbb képet kapjon a magyarországi bábjátszásról, illetve, hogy a találkozó ideje alatt kapcsolatok, meghívások szülessenek.

RÉSZLETES PROGRAM ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A GYEREKSZÍNHÁZI PORTÁLON >>>

süti beállítások módosítása