Stop the tempo

Idei harmadik elõadásának elõkészületeit kezdte meg a marosvásárhelyi független színház, a Yorick Stúdió. Sebestyén Aba színmûvész, a stúdió alapító vezetõje a fiatal román szerzõ, Gianina Cãrbunariu rövid idõ alatt világhírûvé lett darabját, a 'Stop the tempo'-t viszi színre.

Három bemutatót tervezett a Yorick Stúdió a 2008-as évre, amely az Európai Interkulturális Párbeszéd éve. Sebestyén Aba elképzelésében egy magyarországi, egy erdélyi valamint egy román szerző darabjának bemutatóival kísérli meg körüljárni a Yorick azt a gondolkodásmódot, azokat a kulturális interferenciákat, amelyek e kettős kultúrában, szomszédos földrajzi terekben élő fiatal alkotókat jellemzik. Tavasszal Tasnádi István Paravarieté című darabját vitték színre Sebestyén Aba rendezésében, a Tompa Miklós Társulat színészei és a Színházművészeti Egyetem diákjainak közreműködésével, október elején pedig László Csaba rendezésében mutatták be a harmadéves színészhallgatók előadásában Láng Zsolt Télikert című darabját. A harmadik bemutatóra, a Stop the tempo-ra várhatólag november második felében kerül sor Sebestyén Aba rendezésében, Csíki Hajnal, Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna előadásában.


Gianina Carbunariu

Gianina Cărbunariu a kortárs román drámaírást gyökeresen megújító dramAcum  drámaíró és - fordító verseny és műhely egyik kezdeményezője és vezéralakja. Bevallása szerint rendezőként azért fogott drámaírásba, mert nem talált megfelelő szöveget az elképzeléseihez. Darabjai rendszerint a színészekkel való közös munka során születnek, alakulnak, a Stop the tempo szereplői, például vállaltan viselik a 2003-as ősbemutató színészeinek keresztnevét. Cărbunariu darabja generációs életérzést fogalmaz meg. "Huszonhárom éves vagyok és az életem el van szarva. És nem a baleset miatt. Hanem mert már semmi sincs, amit valamennyire is élveznék. Huszonhárom évesen nem csináltam semmit. És nem is hiszem, hogy fogok valaha. Valamit, ami tetszene." Három fiatal esetleges találkozásából cinkosság születik, szövetség a kötelező trendiség, a látszat-élet ellen. Három dühös, fáradt magány talál értelmet és megmagyarázhatatlan, zsigeri boldogságot, amikor egy sötét és csendes pillanatra lekapcsolja a túlpörgött világot az áramról. A hősies világmegváltások kora azonban lejárt. A Stop the tempo szárazon és tárgyilagosan közli, hogy csak betagozódni lehet.
Cărbunariu darabját az elmúlt években lefordították angol, francia, német, lengyel, spanyol, katalán nyelvre, a bukaresti ősbemutató után bemutatták felolvasószínházi formában angolul és németül, játszották francia nyelven - Christian Benedetti rendezése éppen a 2006-os párizsi diáktüntetések idején készült el -, lengyelül és szlovákul, és bemutatták olyan rangos fesztiválokon, mint a wiesbadeni Új Európai Drámák Fesztiválja és a toruni Kontakt Fesztivál. A darab magyar nyelven - Demény Péter író fordításában - a Yorick Stúdióban kerül először bemutatásra.

Forrás: Yorick Stúdió

süti beállítások módosítása