M. A. Bulgakov: Molière

A színháztörténet máig izgalmas rejtélyei közé tartozik Molière és XIV. Lajos viszonya. A francia történelem eme korszaka igazi diktatúra, s ebben a rendszerben egy ilyen lázadó, semmilyen tekintélyt nem tisztelõ mûvész, mint Molière mégis talpon marad. Alkut kötött az uralkodóval vagy a király volt elnézõ vele szemben? Ezt a kérdést fejtegetheti a nézõ ebben az izgalmas darabban.

Az előadás színház a színházban, nevetéssel, fanyar, ironikus és komor pillanatokkal, amikor szembesülhetünk a művészet és hatalom  párharcával, erejük ütközésével. Bulgakov Moliere című darabja az abszolút hatalom és a költő végsőkig kiélezett konfliktusát, az önmagát minden áron megőrizni kívánó ember és művész lelki gyötrődését mutatja be, amelyben az abszolutizmussal szembeni párharc a művész számára elveszett játszma. Értelmiségi kritika Bulgakovtól a mának is.

Bulgakov és Sztálin egymáshoz való kapcsolatukban rámutat a Napkirály és Moličre viszonyára, valamint I. Miklós cár és Puskin egyértelműnek korántsem mondható macska-egér harcára. Nem véletlen, hogy Sztálin, kedvenc Bulgakov-darabja (A Turbin család napjait) után annak a kegyúri gesztusnak plágiumát követte el, amellyel a Napkirály Moliére-t "udvari szerzővé" emelte.

A diktatórikus hatalom, amely a Tartuffe-öt, ha nem is örömmel, inkább némi gyanakodással engedélyezte, addig Bulgakov Moliere-drámáját viszont, ha csak tehette, inkább nem engedte színpadra.

Bulgakov a Moliere-életrajztól elszakadó drámájában a hatalomhoz, sztálini diktatúrához való saját viszonyát igyekezett összefoglalni. Bulgakov drámájának végén Moliere gyakorlatilag mindent elveszít, magánemberként és művészként is. Szerelme elhagyja, és az udvari talpnyalók fondorlatai révén kegyvesztetté válik a királyi udvarban, holott pályafutása során - művészi céljainak eléréséért és színházának működéséért - sok kompromisszumot kötött, és ő maga is igen mélyre hajolt a király előtt. 

"Sírjára felesége kőlapot helyezett, és megparancsolta, hogy vigyenek a temetőbe száz nyaláb fát, hogy lángjánál a hajléktalanok megmelegedhessenek. Az első hideg téli napon ezen a kőlapon hatalmas máglyát gyújtottak. A hőségtől a kőlap megrepedt és szétesett. Az idő szétszórta darabjait, és amikor száztizenkilenc év múlva, a nagy forradalom idején, megjelentek a megbízottak, hogy Jean- Baptiste Moličre holttestét kiássák, és átvigyék a Pantheonba sírjának helyét senki sem tudta pontosan megmutatni. Bár valakinek a maradványait kiásták és a Pantheonba vitték, de senki sem mondhatja bizonyossággal, hogy azok Moličre maradványai voltak. A megtiszteltetésben valószínűleg egy ismeretlen ember részesült."(Bulgakov: Moliere úr élete)

Ezzel az előadással ünnepli a Veszprémi Petőfi Színház épületének százéves jubileumát.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Moliere
(Álszentek összeesküvése)


Jean-Baptiste Poquelin de Moliere, híres drámaíró és színész:
Eperjes Károly Jászai- és Kossuth díjas
Madeleine Béjart: Perjési Hilda
Armande Béjart de Moliere: Dobra Mária
Mariette Rivaillel: Bajcsay Mária Jászai-díjas
Zachaire Moirron, neves színész: Gere Dénes Ákos
Jean-Jacques Bouton, Moličre szolgája: Nyirkó István
XIV. Lajos, Franciaország király: Kuna Károly Jászai-díjas
"Félszemű": Gula Péter
De Charron, Párizs hercegérseke: Szalma Tamás Jászai-díjas
Igazságos Varga, udvari bolond: Kőrösi Csaba
Charles de la Grange, színész, gúnynevén "Regiszter": Tóth Loon
De Laissac márki, hamiskártyás: Máté P. Gábor
Hűség testvér: Baranyi Péter
Bartholomé atya, vándorprédikátor: Szűcs László

 Továbbá: Madár K. Zoltán, Tornai Florina, Rigó Anna, Oláh Sára, Magyar Orsolya 
 
Díszlet-jelmez: Ondraschek Péter
Ügyelő:  Madár K. Zoltán
Súgó: Tóth Zsanett
Rendezőasszisztens: Kőváry Ágnes
Segédrendező: Jóvér Csaba

Rendező: Vidnyánszky Attila
Jászai-díjas, Érdemes művész 

 Bemutató: 2008. november 14. 

Fotók: Melczer Zsolt
Forrás: Veszprémi Petőfi Színház