Cervantes: Don Quijote

Don Quijote elsõ látásra eszelõs pojáca, aki annyi lovagregényt olvasott, hogy már magát is lovagnak hiszi, sõt legfõbb szándéka az, hogy feltámassza a lovagkort. Lovagi jelmezt ölt, és nekivág a világnak, hogy hõstetteivel védelmezze a rászurolókat, kiálljon az igazságért, a jóságért és a becsületességért, meghódítsa eszményi szerelme, Dulcinea del Toboso szívét.

Hűséges társa és fegyverhordozója, Sancho Panza a legnagyobb odaadással követi őt a méltatlan kalandokban. Persze, lovagkor nincs, Dulcinea del Toboso sem létezik igazán, a lovagregényeket pedig kevesen olvasták: Don Quijote nevetségessé tett eszményekért száll egyoldalú és megalázó küzdelembe. 

Ebben a játékban arra kerestük a választ, hogy mi Don Quijote bolondságának az oka. Tekinthetjük-e őt egyszerűen bolondnak, vagy áll-e valami őrültsége mögött? Don Quijote a képzeletében mások által elképzelt világot, a lovagregények csodálatos, kalandokkal és értékekkel teli világát éli tovább, teremtő képzeletét a regények keltik életre.

A színház ugyenerre az illúzóra törekszik: világot teremt, amit létezőként fogadtat el mindenkori nézőjével, a színészek pedig két órára jelmezt öltenek, és úgy tesznek, mintha ebben az elképzelt világban élnének. Don Quijote - kalandjai elején - egy színházban találja magát, de a színtársulat kineveti, megalázza az "őrült színészt", aki konokul éli és nem "játssza" a magára osztott szerepét. Egyedül egy fiú, később Sancho Panza ismeri fel benne a színészi kaland lehetőségét, és elfogadva Don Quijote fantáziájának csapongó játékszabályait, belemegy a játékba, és "fegyverhordozójául" szegődik. Bár eleinte a színtársulat elutasítja és kiutasítja a "lovagot", lassan mégis felismerik benne magukat, és úgy döntenek, hogy színészi eszközeikkel megteremtik neki azt a világot, amiben kalandjait véghezviheti. A céljuk az, hogy mihamarabb észre térítsék, kigyógyítsák faramuci nyavalyájából a botcsinálta lovagot, ám amikor Don Quijote - pontosabban Alonso úr - józanul távozik a színházból, felismerik eltökéltségének igazi bátorságát és szépségét, "bolondságának" értelmét.

A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a Debreceni Csokonai Színház közös produkciója
Cervantes nyomán:
DON QUIJOTE
Mihail Bulgakov színpadi változatának részleges felhasználásával
Fordította: Győry Vilmos, Kovács Léna

 DON QUIJOTE - Ivaskovics Viktor
SANCHO PANZA - Rácz József
NARRÁTOR I., NIMFA, SZERELEM - Vass Magdolna
NARRÁTOR II., HÍRVIVŐ - Katkó Ferenc
NICOLAS, BARÁTSÁG - Sőtér István
PEREZ tiszteleNDŐ, PAP - Kacsur András
DOROTTYA, SZŰZ - Orosz Melinda
KULCSÁRNÉ (MERLIN), KOMORNA, KIRÁLYNŐ - Kacsur Andrea
SANSÓN (TÜKRÖK lovagja), HALÁL - Ferenczi Attila
ALDONZA, DOLORIDA, BŰN - Béres Ildikó
FOGADÓS, Ördög - Szabó Imre
MARITORNES, JÓSÁG - Gál Natália
PEDRO, TRIFALGIN, CSÁSZÁR - Krémer Sándor
KOMORNA, ANGYAL - Tarpai Viktória
NARRÁTOR III., EMLÉKEZÉS - Orosz Ibolya

 Díszlet, JELMEZ - Ondraschek Péter, Mészáros Zsófia
Konzultáns - Székely-Szabó Ármin
Társrendező, KOREOGRÁFUS - Gyevi-Bíró Eszter

Rendező - Vidovszky György

Bemutató: 2009. november 19.

Forrás: Csokonai Színház, Debrecen