Egressy: Portugál

A Miskolci Nemzeti Színház ebben az évadban is - immár 5 éve - mûsoron tartja Egressy Zoltán: Portugál címû mûvét. A felújítópróbák után november 18-án 19 órakor a miskolci színház, november 20-án 19 órakor pedig a Veszprémi Petõfi Színház közönsége láthatja ezt a valóban sikeres színmûvet.

Egressy Zoltán története itthon, vidéki környezetben játszódik. A magyar falu jellemző figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben, nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt, amit az életükről elmondhatnak. A Portugál helyzetkép, az elvágyódás műve. Elvágyódás valahová, ahol több a nap, több a lehetőség, több a szív, és több az élet. A Portugál a tehetetlenség és a belenyugvás tragikomikus darabja, ahol a hősök nem mennek - csak jönnek, nem tudnak - csak gondolnak, nem tesznek - csak várnak.
 
Színháztörténeti esemény, hogy a miskolci Portugál több mint 100 előadást megélt. Ez a kortárs prózai mű 2003-as miskolci bemutatója óta színházunkban teltházzal fut, és minden bizonnyal ez idén sem lesz másképp.

Egressy Zoltán: PORTUGÁL
- színmű két részben -
 
 Masni: SZIRBIK BERNADETT
Bece: CHAJNÓCZKI BALÁZS
Kocsmáros: SZATMÁRI GYÖRGY
Retek: KOROGNAI KÁROLY
Pap: BAJ LÁSZLÓ
Csipesz: FANDL FERENC
Asszony: MÜLLER JÚLIA
Sátán: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS/KERESZTESI LÁSZLÓ
Feleség: JANCSÓ DÓRA 
 Díszlet-jelmez:  JUHÁSZ KATALIN
Színpadmester:  BALÁZS ANDRÁS
Ügyelő: LICHTENSTEIN PÁL
Súgó: REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens:  RADNAI ERIKA 
 
Rendező: KOROGNAI KÁROLY

A fotókat Bócsi Krisztián és Éder Vera készítette.
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
 

süti beállítások módosítása