Színház-dráma-nevelés

A Marczit ma már rendszeresen azonosítják a hazai drámapedagógia és a színházi nevelés módszertani központjaként. A számos gyerek- és ifjúsági program, szórakoztató zenei és színházi esemény, mûvelõdõ közösség mellett többek között évi - közel - 200 színházi nevelési programot, 30 drámafoglalkozást, két országos jelentõségû módszertani hétvégét tartanak.


November 12. és 16. között a Magyar Drámapedagógiai Társaság jóvoltából Cecily O’Neill angol drámapedagógus mesterkurzusán 30 hazai és határon túli magyar drámatanár ismerkedett a folyamatdrámával. Az improvizációra és más színházi formákra nagymértékben támaszkodó drámapedagógiai módszer új lehetőségeket kínál tanároknak és színjátszó rendezőknek egyaránt a tanulási folyamat strukturálására.

Szintén a fenti időpontban hat ország (Magyarország, Anglia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovénia) szakembereinek  együttműködésében a dráma és a színházi nevelés hatásvizsgálatát előkészítő tanácskozást tartott a Káva Kulturális Műhely, a művelődési központban dolgozó, II. kerületi színházi nevelési csoport. A 2009-ben induló kutatás a nyolc  ún. "lisszaboni kulcskompetenciából" ötnél vizsgálja, hogy a dramatikus tevékenységek az oktatásban milyen hatást fejtenek ki a gyerekek és fiatalok tudására, készségeire és attitűdjeire

És ugyanebben az időben rendezték meg a  művelődési központ hagyományos, őszi SZÍNHÁZ-DRÁMA-NEVELÉS  elnevezésű módszertani hétvégéjét, ahol 350 érdeklődő pedagógus, gyerekszínjátszó rendező és drámatanár ismerkedett a dráma nem szokványos tantárgyi alkalmazásaival, azzal, hogy miképpen lehet a drámát közvetlenül a tanulás szolgálatába helyezni. A "Síkidomfalva lakói" című 6. osztályos matematika órán az Áldás Utcai Általános Iskola tanulói mutatták be, hogy mennyire nyitottak az újszerű, rendhagyó tanulási formákra. A jelentős óvodapedagógiai program mellett, az alsó tagozaton, a tanórákba építhető, tananyaghoz kapcsolható drámajátékokat, és drámajátékokkal történő mesefeldolgozást láthattak az érdeklődők.

Ma már minden - az ifjúsággal foglalkozó-szakember előtt nyilvánvaló, hogy csak az élményközpontú ismeretszerzés lehet hatékony és igazán kompetenciafejlesztő. A Marczin szinte minden közművelődési program a jövő nemzedékét szolgálja, elsősorban a művészetpedagógia eszközeivel.  A leginkább meglepő az angol - nemzetközileg elismert szakemberek elismerése volt. Szinte szájtátva nézték, és igen nagy elismeréssel adóztak annak, hogy a Marczin minden hétköznap már kora reggeltől benépesítik a gyerekek az összes termet, és nagy boldogan vesznek részt honfoglalás kori játszóházon, zenés-játékos baba-mama  foglalkozáson, a vasárnapi gyerektáncházban, vagy éppen a Hunyadi testvérekkel foglalkozó színházi nevelési programon. Megjegyezték, hogy az angoloknak is van mit tanulniuk a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központtól és fenntartójától. Az intézmény esztétikus belső tereitől és küllemétől is el voltak ragadtatva.

A fenti események kiváló alkalmat teremtettek kapcsolatépítésre, találkozásokra, új kezdeményezések megszületésére. A programok szervezői nagyon jó érzéssel nyugtázták, hogy ezzel a három - határainkon messze túlmutató rendezvénnyel néhány napra a Marczi lett Európa drámapedagógiai központja.

Forrás: Marczibányi Téri Művelődési Központ

süti beállítások módosítása