Egy fesztivál remek alkalom arra, hogy valami újat fedezzünk fel: elmenni olyan elõadásra / filmre / kiállításra, melyre máskor nincs lehetõségünk, vagy eszünkbe se jutna. Az idei Kortárs Drámafesztiválon a szlovén színházi életbe és filmmûvészetbe nyerünk betekintést. Izgalmas kaland ez, hiszen a magyar mozik mûsorán valóban csak ilyen különleges alkalmakkor találkozhatunk szlovén filmekkel.
Szomszédaink filmművészetéről talán csak néhány fanatikus mozirajongó tud nyilatkozni, akiknek sikerült elcsípni valamilyen szlovén alkotást a pécsi MOVEAST-en, vagy egyéb fesztiválon.
Úgy tűnik, a mai szlovén filmeseknek sikerült megvalósítani azt, ami nekünk is nagy vágyunk. Olyan filmet készíteni, ami tényleg a közönségnek szól, nem csupán a film készítői és azok rokonai mennek el rá a moziba, mégis túllép bizonyos sablonokon.
A Rövidzárlatok töredékes szerkezetű film, három fő szálból épül fel. Valójában három izgalmas rövidfilm, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz. Ezek mindegyike egy ember vagy család életének drámai fordulópontját mutatja be. Az apa egyedül hagyja pár pillanatra gyermekét a nagypapától örökölt puskával és... a fegyver bizony elsül, nemcsak a színpadon van ez így. Az árvaházban felnőtt buszsofőr éjjel egy csecsemőt talál a végállomásnál. A csinos fiatal doktornő különös kapcsolatot tart fenn egy kerekesszékes férfival, akiről kiderül, hogy egykori szerelme halálát okozta.
A magyar cím is sokat sejtet a film szerkesztési módjáról, ám az eredeti (Kratki stiki) többértelműségével egyszerre utal a hirtelen fordulatokra, az emberi kapcsolatok kuszaságára, valamint a véletlenek nagy szerepére a történetek alakulásában. Egy-egy pillanat, döntés végzetes hatással van a főhősökre, ahogy az az életben is lenni szokott. Életszerűség - ez az amit gyakran hiányolunk. Vagy végletesen leegyszerűsített, vagy túlbonyolított történetekkel találkozunk.
A film érdekessége még, hogy egyik szálnál sem maga az esemény kerül középpontba, inkább az előzmények, valamint a következmények érdekesek a rendező számára. Nem időrendben halad tehát, hanem különös logika mentén bontja ki az eseményeket. Ami egy lineáris szerkesztésű film csattanója, de legalább centruma lehetne, az itt a kezdő képsorokban megjelenik. Egy-egy ponton a történet megakad, s afféle B verzióként a főszereplők fejében folyamatosan felvetődő "mi lett volna, ha" kérdésre kapunk választ. Ezek a fantáziaképek újra és újra előjönnek, a belső vívódás megjelenítőjeként.
A remek operatőri munkának, a színészi játéknak köszönhetően pedig a film a sok premier plán, közeli ellenére sem lesz teátrális, "intim" marad. Minimalista eszközökkel a lehető legmélyebb érzelmeket fejezik ki. A sokszor Kubrickra emlékeztető zörejszerű zenehasználat is remek hangulatfokozó.
A Rövidzárlatok fő ereje a sablonok teljes mellőzésében rejlik formailag és tartalmilag egyaránt. Nem kapunk nagy életbölcsességeket, a rendező nem akar semmiféle "magvas mondanivalót" belénk sulykolni. Nincs happy end sem, valójában end sincs. A buszsofőr és a talált gyermek édesanyja között nem szövődik szerelem, csak az esélye van meg; nem tudjuk meg azt sem, hogy a doktornő miként dolgozza fel, hogy heteket-hónapokat töltött olyan férfi ápolásával, aki megölte szerelmét; ahogy azt sem, hogy az édesapának sikerül-e valaha feldolgozni fia halálát és a bűntudatot. Ezt mi gondolhatjuk tovább.
Ahogy az előttem ülő néző is tette, rövid filmértékelőjében: "Jó volt. Tanulságos."
A következő négy nap további négy szlovén filmet tartogat számunkra. Tehát aki színház előtt, színház után, vagy két előadás között mozgóképre vágyna, irány a KINO.
Nagy Orsolya
------------
Rövidzárlatok (R.: Janez Lapajne, 2007)
KINO, 2008. november 24.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.