Vendégségben Budapesten

A komáromi és a szabadkai színház elõadásaival zárul a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek õszi féléve.

 


Jelenet az Anyám azt mondta, hogy ne! című előadásból

2008. december 1-jén és 2-án a Komáromi Jókai Színház bemutatkozásával folytatódik a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek sorozat. Első este Charlotte Keatley színésznők számára íródott darabjában négy generáció története tárul fel a társulat művészeti vezetője, Lévay Adina rendezésében.

 


Jelenet az Anyám azt mondta, hogy ne! című előadásból

Az Anyám azt mondta, hogy ne! című előadás a Budapest Bábszínház Játszó-terén látható. Másnap a sajátságosan magyar színpadi műfaj, a népszínmű újrafogalmazásának lehet tanúja a néző, ha Gárdonyi Géza A bor című falusi történetét megtekinti a Thália Színházban. Az előadást Bezerédi Zoltán rendezte.

 


Jelenet a Vízkereszt, vagy bánom is én c. előadásból

December 3. és 5. között három előadását mutatja be a budapesti közönségnek a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Első este Telihay Péter Shakepeare-adaptációja, a Vízkereszt, vagy bánom is én látható Nádasdy Ádám fordításában a Thália Színház nagyszínpadán berendezett stúdiótérben.

 


Jelenet az Equus c. előadásból

Másnap Peter Shaffer a terror és a gyönyör ötvözetét provokáló darabja, az Equus kerül színre Hernyák György rendezésében szintén a Thália Színház nagyszínpadán berendezett stúdiótérben. December 5-én pedig a szabadkai társulat a magyar színikritikusok által az elmúlt évad legjobb szórakoztató/zenés előadásának választott Szomorú vasárnappal lép színre délután 4-kor és este fél 8-kor a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Stúdiójában. A produkciót Kovács Frigyes rendezte.

 


Jelenet a Szomorú vasárnap c. előadásból

Forrás: Égtájak Iroda

süti beállítások módosítása