Mozdulatművészeti Gálaest

A Magyar Mozdulatmûvészeti Társulat jelenleg egyedülálló képviselõje a száz éves magyar tradíciójú mozdulatmûvészetnek. Az idén tíz éves társulat küldetése és fõ célja, hogy a mozdulatmûvészet újra köz-és elismert legyen Magyarországon mind a szakemberek, mind a közönség körében. Ezért rekonstrukciós darabjaival a hagyomány elõtt tiszteleg. A hagyománytisztelet mindkét formáját kötelességének érzi elméleti (tudományos) és gyakorlati (mûvészi) vonatkozásban egyaránt.

Kortárs bemutatóival, pedig új utakat és lehetőségeket kutat a műfaj számára, megőrizve annak gyökereiből táplálkozó értékeit. Új formanyelv megteremtésén fáradozik elsősorban a kortárs impulzusok hatására.

Az 1995-ben Még 1 Mozdulatszínház néven megalakult Magyar Mozdulatművészeti Társulat 1998-ban mutatta be első önálló estjét a MU Színházban "Vágy Variációk" címmel, így 2008-ra datálja fennállásának 10. évfordulóját. Alapítói és vezetői: Fenyves Márk és Pálosi István.

A Magyar Mozdulatművészeti Társulatnak az elmúlt 10 évben több mint 350 előadása, 75 hazai vagy nemzetközi fesztiválszereplése és 39 új bemutatója volt.

DÍJAK: Alternatív Színházi Szemle (2000, 2001, 2002, 2006), Különdíj veszprémi III., IX. Országos Kortárs Összművészeti Fesztivál, A Tánc Fesztiválja (2000, 2006). IX Nemzetközi Színházi Fesztivál "King - Fairy Tale" Velikiy Novgorod, Oroszország "Red Prize" - a legkifejezőbb előadásért járó előadói díj - (2007). A társulat vezetői 2006-ban "Táncművészetért" díjban részesültek.

Az ünnepélyes gálaest kivételes alkalom arra, hogy a nagyközönség megismerje a Magyar Mozdulatművészeti Társulat sokoldalú színes repertoárját. Az érdeklődők rövid áttekintést kaphatnak nemcsak a társulat elmúlt tíz évéről, hanem a mozdulatművészet műfaj elmúlt évszázadban bekövetkezett változásáról is. Az ünnepélyes esten egyaránt láthatunk 1915-ös és 2008-as koreográfiákat is.


fotó: Sipos Zoltán

Mozdulatművészeti Gálaest
Válogatás a társulat előadásaiból 2 felvonásban

Szereplők:
Bacskai Ildikó, Buday Melinda, Fenyves Márk, Gajárszki Márton, Gold Bea, Kármán Judit, Lex Alexandra, Mándy Ildikó, Pálosi István, Perfalvi Tünde Hedvig, Szántó Dóra Viola, Szelőczey Dóra, Vass Andrea

Rendező-koreográfus: FENYVES MÁRK, PÁLOSI ISTVÁN

Az est háziasszonya: Teszári Nóra
Időpont: 2008. december 13. 19 óra
Helyszín: Nemzeti Táncszínház
(Budapest, I. ker. Színház u. 1-3.) 

 További információ és jegyrendelés: 061-321-9745, 06-20-361-7821, info@mozdulatmuveszet.hu, www.mozdulatszinhaz.hu, www.nemzetitancszinhaz.hu

A Mozdulatművészet történeti hátteréről röviden:

A modern tánc a századforduló táncforradalmából születő táncművészeti irányzatok összefoglaló neve. E modern irányzatok szülőhelye Európa és Amerika. Magyarországon ezt az 1912-ben elinduló, a két világháború közt virágzó, a negyvenes évek végén, ideológiai-politikai okokból elnémított, máig mégis tovább élő modern művészeti mozgalmat hívjuk mozdulatművészetnek.

Képviselőit nagyfokú szabadság, individuális stílus, előadásmód és technika jellemzi, így minden iskola egyedi. Megjelenésükig az individuum ilyen nagyfokú szabadsága nem volt tapasztalható egyetlen táncművészeti mozgalomban sem.

A három meghatározó iskolateremtő személyiség Dr. Dienes Valéria, Madzsar Alíz és Szentpál Olga.

Rajtuk kívül fontos megemlíteni már a korai 20-as években működő, később maradandó iskolát alapító Kállai Lili és Berczik Sára nevét és életművét, -valamint- az orkesztika fennmaradása szempontjából fontos - Mirkovszky Mária és Dr. Dienes Gedeon művészei, szakmai és tudományos tevékenységét.

Az alapító iskola vezetői és növendékeik már a 1910-es évek második felétől művészi igényű színpadi előadásokat is tartottak. Sokszor ezerfős mozdulatkórus adott elő egy-egy művet Budapest különböző helyszínein.

1951-ben ideológiai okokra hivatkozva, valójában politikai előírásra betiltották a műfajt. Egészen a kilencvenes évekig két engedélyezett táncműfaj létezett Magyarországon: a balett és a néptánc.

Ezért a mozdulatművészek kényszerűen vagy elhagyták a szakmát, teljesen másba fogva, vagy feladták a gyakorlati munkát, így a tanítást, a koreografálást, a művészi alkotást. Voltak, akik az engedélyezett táncos szakmában maradtak, és a néptánc illetve balettművészet területén tevékenykedtek. Dr. Dienes Valéria egyike volt azoknak, aki elméleti munkához fogott, és kidolgozta  az orkesztika rendszerét.

Madzsar Alíz növendékei a betiltás után még inkább az egészségügy felé fordultak - bár az ez irányú érdeklődése az iskolaalapítónak korábban is megvolt -, és így megteremtették a gyógytorna alapjait, mely szintén a mozdulatművészetből indult ki.

Berczik Sára a sport felé fordulva mentette át a műfajt. Így a táncritmikának majd ritmikus sportgimnasztikának vagy művészi tornának nevezett sportág alapja is a mozdulatművészet.

Persze a hetvenes évek közepén már újra fel-feltűntek Dienes Valéria tanítványai, és családi lakásokban félig-meddig titokban adták tovább az alapító tanait. Egészen a rendszerváltoztatásig így próbált utat találni magának a mozdulatművészet.

Jelenleg a Magyar Mozdulatművészeti Társulat egyedülálló módon képviseli a száz éves magyar mozdulatművészetet.

Forrás: Magyar Mozdulatművészeti Társulat

süti beállítások módosítása