Édes Anna

Kosztolányi klasszikusa írói bravúr a mesemondó lendületével, amikor minden szóban élet lüktet. Emberi sorsok, korrajz, mosoly és könny, a végzet dübörgése, egy cselédlány története a létezés fonákságaival, ez mind ott érezhetõ Édes Anna közelében. Igazi székhez szögezõ színházi élményt garantáló darab.

Kosztolányi Dezső több írásában is foglalkozik a cseléd-témával. Sorban az ötödik - egyben az utolsó regénye - az Édes Anna, 1926-ban jelenik meg. A regény cselekménye 1919. július 31-én, a proletárdiktatúra bukásának napján, a Horthy-korszak kezdetének történelmi pillanatában kezdődik.

A rendszerváltás feszültsége átsüt a történéseken, noha a cselekmény maga nem a politikai eseményeket, hanem Anna személyiségének lassú átalakulását mutatja be: hogyan válik a vidékről Pestre került tizenkilenc éves parasztlány a környék által csodált mintacseléddé, és hogyan válik később gazdái gyilkosává... Tettének nincs közvetlen indító oka, kiváltója az a társadalmi és környezeti atmoszféra, amelyben az érzékeny lány állati, szinte tárgyi szintre süllyesztve nem lát más menekülési lehetőséget.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna
(Színpadra alkalmazta Bíró Kriszta és Guelmino Sándor )

IN MEMORIAM HORVAI ISTVÁN

Anna: Dobra Mária
Vizy: Szalma Tamás Jászai-díjas
Vizyné: Csarnóy Zsuzsanna Jászai - díjas
Patikárius Jancsi: Szűcs László
Moviszter: Benczédi Sándor
Moviszterné: Palásthy Bea
Tatár: Tóth Loon
Tatárné: Terescsik Eszter
Ficsor, házmester: Kőrösi Csaba
Etel, cseléd: Meszléry Judit Jászai-díjas
Stefi, cseléd: Szűcs Krisztina
Bözsi, cseléd: Főző Ditta
Katica, cseléd: Matykó Xénia

Rendezőasszisztens: Péti Krisztina
Díszlettervező: Valló Péter
Jelmeztervező: Zelenka Nóra
Dramaturg: Dobák Lívia Jászai-díjas
Ügyelő: Szentmiklósi Ildikó
Súgó: Szikra Ágnes

Rendező: VALLÓ PÉTER
Jászai- és Kossuth díjas, Érdemes művész

Bemutató: 2008 december 19.


 

 Fotók: Melczer Zsolt
Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

süti beállítások módosítása