Szép Ernő: Vőlegény

Szép Ernõ komédiája az 1910-es évek Budapestjét tárja elénk. Ebben a világban mindenki jobb életre, azaz több pénzre vágyik. Így aztán a szereplõk minden napja azzal telik, hogy a tisztesség és a szélhámosság határán egyensúlyoznak. Fox Rudi csak a hozomány miatt akarja feleségül venni Kornéliát. A lány apja a pénzért hazudik, húga pedig pénzért gépel. Kornélia az egyetlen, akit nem érdekel a pénz: õ igazi, õszinte szerelemre és boldog házasságra vágyik. De mivel ezt nem kapja meg Ruditól, mégis egy gazdag férfi karjába menekül...


Fandl Ferenc, Porcs Dániel, Kovács Patrícia, Sipos Vera, Máhr Ági, Barta Mária Viola

Szép Ernő
1919 után hosszabb időt tölt Bécsben, itt írta a Vőlegényt, amiben - csakúgy, mint legtöbb színpadi művében - különös hangsúlyt kap a nyelvi humor. A darabot 1922-ben mutatta be a Vígszínház olyan kitűnő színészekkel, mint Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Gombaszögi Ella és Csortos Gyula. A kritika azonban kedvezőtlenül fogadta. A mű ezután csak 1969-ben, a Színművészeti Főiskola egyik vizsgaelőadása után került vissza a honi deszkákra. Azóta azonban igazi színházi sikerdarab.


Fandl Ferenc, Kovács Patrícia

Szép Ernő: VŐLEGÉNY
- színmű -

PAPA: SZIRTES GÁBOR  
 ANYA: MÁHR ÁGI Jászai-díjas
 KORNÉL: KOVÁCS PATRÍCIA
 MARISKA: SIPOS VERA
 DUCI: VARGA ANDREA

ZOLI: PORCS DÁNIEL/FÜREDER MÁRTON
LALA , hetedikes gimnazista: D. DERECSKEI ZSOLT
FATER: ÁRON LÁSZLÓ
RUDI , fogász: FANDL FERENC
GYENGUSNÉ , mozi-zongorista: PÉVA IBOLYA
NUSI , táncosnő: RAMOCSA EMESE
SÁRI , táncosnő: PAP LÍVIA
PIMPI , karmester, Nusi férje: LUKÁCS GÁBOR
ÉDES BABA , néma szereplő: MAJOROS ISTVÁN
PENDZSI , kis székely szolgáló: BARTA MÁRIA VIOLA

Közreműködik: Érsek Judit, Tibrea György

Díszlettervező: MIRA JÁNOS
Jelmeztervező: DEBRECZENI BORBÁLA
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Koreográfus: KOZMA ATTILA
Színpadmester: FARKAS GÁBOR
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA

Rendező: SZERVÉT TIBOR
Jászai-díjas

Bemutató előadás: 2008. december 19. - Nagyszínház


Máhr Ági, Kovács Patrícia, Sipos Vera

Szervét Tibor a Vőlegényről

"A Vőlegény - formai szempontból, az írás technikáját illetően - rendkívül modern darab, ahhoz képest, hogy az 1910-es években íródott. Messze előtte járt minden más, akkoriban született alkotásnak. Érződik is rajta egyfajta indulat. Mintha Szép Ernő csak odavetette volna a fontoskodó drámaíróknak: mit nyavalyogtok annyit?! Figyeljetek csak ide! És mérgében írt egy hallatlanul dinamikus, a formai kötöttségekkel mit sem törődő, látszatra nagyon lazán megfogalmazott színdarabot.


Máhr Ági, Kovács Patrícia, Fandl Ferenc, Sipos Vera, Varga Andrea, Szirtes Gábor

Tegyük mindjárt hozzá: egy rettentően nehéz és ellentmondásos darabot hagyott ránk. Ahhoz képest, hogy az első és a harmadik felvonást egymondatos párbeszédekből építette fel, a második felvonás olyan, mint egy nagyopera. Két rendkívüli méretű ária. A férfi és a nő szenvedélyes és hatalmas monológja..."

Részlet Filip Gabriella interjújából Szervét Tiborral.
Az interjú teljes szövege a Színházi Esték 73. számában olvasható.


 D. Derecskei Zsolt, Máhr Ági, Kovács Patrícia, Füreder Márton, Sipos Vera

Fotók: Bócsi Krisztián
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása