Tengeren – Bárka Színház

Conor McPherson: Tengeren (r. Göttinger Pál)

Első emlékem Mucsi Zoltánról a Roncsfilm, ahol lepukkant ballonkabátban alakítja a Szigony utcai lepukkant egzisztenciát és teszi magáévá a lepukkant Sánta Gizit az ugráló mosógépen. Azóta eltelt egy kevés idő, és Mucsit rengetegszer láttuk hasonló szerepben, csetlett-botlott húgyfoltos gatyában a Jancsó-filmekben, masszívan piált és káromkodott a Jégben és nem meglepő módon lepukkant salgótarjáni piást alakított a Magyar a Holdon-ban. Mit tesz isten, a Bárka legújabb premierjében ismét hasonló szerep jutott neki, vak ír piást játszik, a jól megszokott és unásig ismert módon, a bevett eszközökkel (csetlik-botlik, ocsmányul beszél és rongybabaként hagyja magát rángatni. Unalmas már ez a figura tőle, és elhiszem, hogy mondjuk Bruce Willisnek egy arca van, és csak lecsúszott, mindig másnapos rendőrt tud alakítani, de nehogymár Mucsinál is ez legyen a helyzet, akárhogy is erre predesztinálja a fizimiskája. Tud mást is.


Mucsi káromkodík, ordít

A Conor McPherson ír szerző darabját feldolgozó előadást egyébként nagyon vártam már, a szintén ír vonatkozású Kripli alapmű, és akad még egy-két gyöngyszem. A Tengeren alaphelyzete nem lóg ki a sorból: pár nyomorult ír piál egy koszos odúban, és nem tud mit kezdeni szánalmas életével. Tényleg ennyi röviden, a bonyodalmat pedig a személyesen felbukkanó sátán okozza, aki egy pókerpartiban akarja elnyerni az egyik szereplő lelkét, sikertelenül. Mindez nettó 2,5 órában zajlik le, és bár nekem nincs bajom a klisékkel (kártyaparti az ördöggel? ugyan már) és a minimáltörténetekkel, itt fél óra után elkezd motoszkálni bennem, hogy vajon a konstans káromkodáson (a trágár beszéd miatt az előadást 16 éven felülieknek ajánlja a Bárka, nem akarnak ők is egy ilyenbe belefutni) és a piáláson kívül fog e történni valami.

Lassan kiderül, hogy nem sok. A Kálid Artúr által kissé modorosan megformált sátán (és ugye miért kell az alvilág urának mindenhol háromrészes öltönyben, ballonkabátban, kalapban megjelenni?) nem pörgeti fel a sztorit, a pókermeccs unalomba fullad, az eltúlzott káromkodás pedig feleslegessé válik. A McDonagh-nál működő párbeszédek és nevetős-sírós drámai helyzetek itt nem ütnek, és amúgy is túl hosszú ez az előadás. A rendező Göttinger Pál második darabját láttuk idén, a kettő közül a Love and Money-ban ránézésre több munka volt, de valahogy mind a kettőnél az az érzésem, hogy bár nagyon jó alapanyagot választ, vannak ötletei, de csak majdnem jön össze neki.

Szóval a nagy elvárásaim buktak. Pozitívumként hirtelen Dévai Balázs játéka, Sebő Rózsa és Magyarics Tibor nagyon jól összerakott díszlete ugrik be, és úgy tűnik, a mostanában népszerű pókeres tematikát sikerült a szponzoroknak eladni, legalábbis ezt mutatja az előadás korrektül kidolgozott arculata, műsorfüzete és egyéb szóróanyagai. Mindenesetre idén a Bárka eddig 0:3-ra áll (korábban itt és itt is vesztett).