A Gézagyerek

Ha A Gézagyereket olvassa, mondja, játssza valaki, akkor egyszerû, hétköznapi, kicsi szavakat használ, Géza, Herda, Banda, Rózsika szavait, Háy János szavait. Ha A Gézagyerekrõl olvas, gondolkodik, beszél valaki, akkor a világot, a világ mûködését átfogó nagybetûs szavakra, a filozófia alapszavaira van szükség. Mert A Gézagyerek ártatlanul megfogalmazott filozófikus mû. Háy a világrendre kérdez rá, s benne az ember helyére, de kérdéseit és válaszait az "autisztikus" fõhõs naiv világképébe bújtatja.

Gézának, a "hibás" gyermeknek megengedjük, hogy bármit kérdezzen, éppen az ő létezése által elnyert magabiztosságunk látszata mögül hihetjük azt, hogy mi "rendben" vagyunk, azaz benne a rendben, ahonnan mindent meg tudunk válaszolni. Mi tudjuk azt, vélhetjük, amit ő nem. Sajnáljuk, segítjük, kinevetjük, lenézzük őt, egyúttal megnyugtatjuk magunkat, hisz látjuk, ő kiesett a világrendből - azaz mi benne vagyunk, része vagyunk annak. Mi magunk vagyunk a világrend.

Háy azonban megbombázza ezt a világrendet. Például további hősöket pottyant ki belőle: a Szomszédot, aki munkanélküli, Krekácsot, aki alkoholista, Vizikét, aki mindenkié és senkié... Vagy például sújtja őket a gondolkodás-filozofálás keresztjével: Herda és Banda békés vegetációval létezhetnének a buszmegálló-kőfejtő-kocsma futószalagján, ha nem akarnák megfejteni a világot. Mindannyian megélik, hogy kibillent a világ, de ezt megfogalmazni nem tudják, és bevallaniuk sem kellene, ha Gézát nem fogadnák be, és ő nem szembesítené őket azzal, ami nekik is, nekünk magunknak is egy életen át tartó megválaszolhatatlan kérdésözön: mi van, mi volt, mi lesz, ki vagyok én, és mi a dolgom a világban, mi is az értelme ennek az egésznek, van-e Isten és ha igen, mivel tölti az időt... Szóval hogy van ez az egész? Géza befogadása az írói trükk: mi önvédelemből nem teszünk fel kérdéseket, neki viszont megengedjük ezt, hiszen neki, a "hibásnak" tán csak el tudjuk magyarázni a világot - és rá kell jönnünk, az ő kérdései a mi kérdéseink, az ő naivitása a mi naivitásunk, amivel tanácstalanul, de választ remélve fordulunk a felettünk lévőkhöz.

Mert Háy világrendjében egy látszólagos hierarchia működik: alul a kutyák, akiket még a hülyegyerek, Géza is baszogathat, aztán Géza, majd Vizike, aki ugyan kivert kutya, de mégsem hibás, mégiscsak a világ része, és jön a Szomszéd és Krekács és fölöttük a kőfejtő rabjai, Herda és Banda és így tovább, egészen a kőfejtő tulajdonosáig, a titokzatos "németig", és onnan már talán nincs is tovább... Hacsak nem az Isten. Hacsak az nem. És amit mi magunk nem kérdezünk meg, megkérdeztetjük Gézával: vajon mit szól az Isten ehhez a kibillent világhoz? És ha egyáltalán létezik, és látja a hibákat, vajon kijavítja-e azokat? És Gézával együtt várjuk a választ.

A Gézagyerek kulcsszava a várakozás. Herda és Banda a buszmegállóban akár Estragon és Vladimir az árokparton. "Nem volt semmi tegnap különben. / Nem tudom, mi lett volna. / Semmi." A Valami és a Semmi által behatárolt mezsgyén játszódik a történet. Örülünk a Semminek, és hiányoljuk-vágyjuk a Valamit. A Semmi és Valami közt nyerjük-veszítjük el a boldogságot. Géza ül a magasban, isteni pozícióban trónol, és örül, hogy rend van: nem történik semmi. És ül tovább, és mindig ugyanaz van, és ami addig "hibásként" elégedettséggel töltötte el: mindig ugyanaz, azt most, isteni emberként sajgó hiányként éli meg: mi célja a munkának, a létezésnek, ha semmi nem történik, ha mindig ugyanaz van. És nem az a kétségbeejtő, hogy Géza nem tudja kérdéseire a választ, hanem az, hogy rá kell jönnünk, Géza mi magunk vagyunk. Mi kérdezünk, mi lázadunk, mi fordulunk reménytelenül Isten felé - és a némaságban tudomásul vesszük a Semmit, de ez fájdalmas veszteség, mert elveszítettünk Valamit. Nem Valami előtt vagyunk, hanem annak utána.

Az előadásról

A Gézagyerek című előadásban "naiv színházat" akarok. Az elmúlt években kísérleteztem már ilyennel: a Mulatság, A Nyugat hőse, A Pityu bácsi fia a naiv színház darabjai voltak. Géza módján ártatlanul, irónia és cinizmus nélkül szólalunk meg, az együgyűség természetességével állítunk-kérdezünk mindent, ahogy Háynál is, minden "kis szavunk" a világ megfejtésére irányul, de a filozofálás, a nagy szavak használata a néző dolga. A Gézagyerek az ártatlanság elvesztése: a történet végén csak annyival tudunk többet, mint a kezdetén, hogy minden kísérletünk kudarcot vallott, kérdéseinkre nincs válasz. Géza bezárul saját rendjébe: óracsörgésre ébred, parízert és tejet reggelizik, és számolja a konyhaköveket. És nincs több kérdése.

A Gézagyerek című drámával először a debreceni bemutatón találkoztam, a Pinczés István által rendezett kitűnő előadást többször is láttam, minthogy azt befogadtuk a Bárka Színházba. Ez a produkció, benne a színészi játék, és mindenekelőtt a nagyszerű térmegoldás beleégett emlékezetembe, ezért, noha szándékomban állt ezt megrendezni, félretettem a tervet, míg az ősbemutatótól (és az azóta látott változatoktól) független, saját, személyes változatomat meg nem tudom valósítani. Segített ebben az eltelt idő, és segített A Pityu bácsi fia beregszászi próbafolyamata, amikoris közelebbről megismertem Háy világát, drámatechnikáját, és a sikeres bemutató is erősítette bennem a szándékot, hogy további műveit színpadra állítsam.

Minden színházi előadás alapkérdése, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő színészcsapat. Mégis, az én esetemben ez rendkívüli fontossággal bír, mert "módszeremnek" semmi köze a kottából diktáló, koncepciót megvalósító rendező színházához, ahol gyakorta kicserélhetőek a színészek. A szereplő személyiségnek szinte kiszolgáltatottan minden munkám középpontjában a színész áll, ezért különösen izgalmas kérdés számomra, mire jutok A Gézagyerekkel és általa a szabadkai társulattal. Azzal a társulattól, mely "felszálló ágban", energiától telítetten, sok-sok tehetséges színésszel várja ezt a munkát, egyáltalán, bármilyen intenzív, alkotó próbafolyamatot. Meggyőződésem, hogy kiváló szereposztást tudtunk csinálni, minden szerepre megfelelő színész áll rendelkezésemre. Ez a csapat "harapja" a munkát, biztos vagyok abban, hogy a számomra kulcskérdést jelentő közös alkotó műhely, egymást tisztelő, egymás felé szeretettel forduló közösség kialakítása könnyű lesz. Háy János darabjáról lévén szó abban bízom, hogy ahogyan Beregszászban is történt, az író által ábrázolt világ nemhogy ismerős lesz, de olyannyira otthonos közeget jelent majd a szereplőknek, én tanulok majd tőlük, nem ők tőlem és az írótól.

A másik alapkérdés esetemben a tér. Különösen fontos ez Háy filmes technikáját is figyelembe véve, amikoris az állandó helyszínváltások nem ügyes díszítőket, hanem az adott előadásra érvényes egyszeri nyelv kialakítását követelik meg. Az előadást egy részben, egyetlen térben képzelem el, mely egyszerre realista és stilizált. Állandó munkatársammal, Sárkány Sándorral dolgozom majd, az ő fantáziája, és leginkább összeszokottságunk garancia arra, hogy a legadekvátabb teret megalkossuk. (Néhány korábbi közös munkánk: Mrozek: Mulatság, Kárpáti: Méhednek gyümölcse, Pinter: A gondnok, Háy: A Pityu bácsi fia, Csáth: A Janika...)

Bízom abban, hogy a szabadkai A Gézagyerek igazolni tudja önmagát, azaz a korábbi emlékezetes előadások után (Debrecen, Lodz, Pécs, Zalaegerszeg) egy öntörvényű, nagyon személyes, a tragikumot és komikumot ötvözni képes produkció születik majd. Röhejes és fájdalmas, ártatlan és bölcs, egyszerű és gazdag előadás - ez a vágyam.

Bérczes László 

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata bemutatja:
Háy János: A Gézagyerek

Gézagyerek (autisztikus férfi): Pálfi Ervin
Rózsika néni (Géza anyja): Vicei Natália
Banda Lajos (munkás a kőfejtőben): Csernik Árpád
Herda Pityu (munkás a kőfejtőben): Mess Attila
Krekács Béla (kocsmai ember): Kovács Frigyes
Laci bácsi (főnök a kőfejtőben): Szőke Attila
Szomszéd férfi: Szilágyi Nándor
Szomszéd nő: Pesitz Mónika
Vízike (kocsmai asszony): G. Erdélyi Hermina
Karesz (buszsofőr): Ralbovszki Csaba
Marika: Körmöci Petronella
Díszlet: Sárkány Sándor m.v.
Jelmez: Kreszánkó Viktória
Dramaturg: Kiss Mónika m.v. / Brestyánszky B. Rozi
Zeneszerző: Kucsera Géza

Rendező: Bérczes László m.v.

Bemutató: január 18. vasárnap 19.30 h 
További januári előadások: 19-én és 29-én

Háy János A Gézagyerekről:
"Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hősökről fogok. Kerülöm a polgári vircsaftot (kit érdekelnek a polgárok - engem nem), a lestrapált, kiábrándult feleségeket, a szerető után nyáladzó negyvenes férjeket. A kispályás konyhai jeleneteket, aztán este az ágyban: Akarsz? Nem. Tulajdonképpen én sem. De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hőseim. Törtem a fejem. Olyan hülyén néz ki az ember, amikor töri a fejét: összevissza ráncolja a homlokát, meg borzolja a szemöldökét és annyira komoly képet vág, hogy a gyerekek átmennek a túloldalra, ha meglátják. Így koslattam az utcán, mikor kilépett a Banda Lajos, meg a Herda Pityu a kocsmából. A Pityu éppen azt magyarázta a Lajosnak, hogy ennél szarabb világ biztosan nincsen, mert ha szarabb lenne, akkor már rég fölrobbant volna. Ott van az a szegény Géza is, mondta. Hogy mi történt vele. Néztem a Bandát, meg a Herdát, ahogy beszélnek a Gézáról, a Gézagyerekről. Igazi hősök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a görög tragédiákban, meg a faterjuk se volt király, meg herceg. Ócska munkáskabátban jártak."