Waiting

A színpad sötétjét belengi egy rekedtes nõi hang, Marguerite Duras hangja. "Indokínában születtem..." - kezdõdik a gyönyörû vallomás a hontalanságról, az öcs korai haláláról és a fivér iránt érzett vérfertõzõ szerelemrõl. Duras a kiindulópont, az elõadás gyökere, az õ gondolataiból táplálkozik Carlotta Ikeda koreográfiája. A törékeny nõi test apró mozdulataiban egymásnak feszül kelet és nyugat kultúrája.

Marguerite Duras különös jelenség volt: az övénél erőteljesebb női irodalmat nehéz lenne elképzelni. Carlotta Ikeda azonban nem a szavakat fordítja mozdulatokra, csak hagyja, hogy magával ragadja a belőlük áradó érzékiség és vágyakozás: a test kiürül, az élet és a halál, az ifjúság és az öregedés határmezsgyéjén várakozik. A színpadon egy ezerarcú nő, akinek teste a szemünk láttára éli meg a különböző életkorokat, és akinek mintha minden lassú, alig észrevehető mozdulata valahonnan nagyon mélyről fakadna.

"Duras azt írja: 'Ahhoz, hogy világosan lássunk, be kell hunyni a szemünket.' A dolgokat belülről kell szemügyre venni. Számomra az a legfontosabb, hogy a tekintet ne az arcot kutassa, hanem belelásson a fejbe, behatoljon a testbe... Táncolni csak belülről lehet..." (Carlotta Ikeda)

Carlotta Ikeda egy japán tengerparti faluban, Fukuiban született. Tánccal 19 éves kora óta foglalkozik. A klasszikus balettet egyetemi szinten fedezte fel - nevét Carlotta Grisi, a 19. századi táncosnő tiszteletére változtatta meg Sanae-ról Carlottára -, a 70-es években Japánban teret hódító butoh pedig a zsigereiben van... Waiting (Várakozás) című szóló koreográfiájával 1996 óta járja a világ színpadait.

Compagnie Ariadone / Carlotta Ikeda (F, J):
Waiting
Művészeti tanácsadó/Artistic consultant: Stéphane Vérité
Díszlet/Scenography: Michel Boulanger
Világítás/Light design: Eric Loustau-Carrere
Zene és hang/Music and sound: Kamal Hamadache
Színpadmester/Set control: Laurent Rieuf

Koreográfus és előadó/Choreographed and performed by: Carlotta Ikeda

2009. január 9-10. (P-Szo) 20h
Jegyár: 2000 Ft, diákjegy 1500 Ft, Trafó bérlet érvényes!

Koprodukciós partnerek/Coproduction: TNDI Châteauvallon, Fondation Beaumarchais (SACD)

Támogatók/With the support of: Francia Kulturális Minisztérium (Drac-Aquitaine), Aquitánia regionális tanácsa, Gironde megye és Bordeaux városának közgyűlése, Francia Intézet 

Technikai együttműködő partner/Technical partner: Ateliers Lumiere/Bordeaux

 --------------

INTERJÚ
Carlotta Ikeda: "Japánban a táncos élete ötvenéves korában kezdődik..."

 aden: A butoh-val Japánban a kortárs tánc egy egészen sajátos formája jelent meg. Körül tudná írni, mi is a butoh?

Carlotta Ikeda: Hát, ez nem könnyű feladat, hiszen minden butoh-táncos más és más. Számomra a butoh egész egyszerűen magát a táncot jelenti: azt, ahogyan egy japán táncos mozog, ami persze merőben különbözik attól, ahogyan egy francia táncos jelenik meg a színpadon. Ennek a különbözőségnek az okait természetesen kereshetjük az oktatásban vagy általában a kultúrában, ugyanakkor leginkább egy belső, mindenkire egyedien jellemző keresési folyamatról van szó. Rám erősen hatott a no-színház: a zene, a szó és a mozgás, vagyis mindaz, ami eredetileg nem része a butoh-nak; persze mindebből nincs sok a munkáimban, viszont ez a kevés rengeteg mindenre magyarázatot ad. Ugyanakkor nálam a mozgás nem akar semmit megmagyarázni. A testem kevés mozdulattal formálja meg a belső mondanivalót.

aden: A munkáiban nagy hangsúlyt fektet a test biológiai fejlődésére...

Carlotta Ikeda: A test a születéstől a halálig fejlődik és változik, egy idő után pedig hanyatlásnak indul - én ezt a folyamatot igyekszem lekövetni. Húszéves koromban nagyon erős volt az izomzatom, külső, fizikai hatásokkal dolgoztam; ma már sokkal törékenyebb, érzékenyebb a testem. A mozdulataim sokkal inkább belülről fakadnak, ugyanakkor érezhetően a mögöttem álló rengeteg tapasztalatból táplálkoznak: olyan ez, mintha egész életében csak gyűjtögetné a pénzét egy bankszámlán, idős korában pedig egyszer csak rájön, hogy milyen gazdag. Európával és főként a klasszikus balett világával ellentétben, ahol a táncosok 40 éves korukban felhagynak a szakmával, Japánban sok az idősebb táncos. Nálunk azt mondják, az élet ötvenéves korban kezdődik. Húsz-, harminc- vagy negyvenévesen még rengeteg tanulnivalója van az embernek!

aden: Mit szeretne kifejezni a munkáival?

Carlotta Ikeda: Nálam nincs pontosan megfogalmazható üzenet. Beleteszem a táncba minden energiámat, és felhasználom a közönség energiáit. A testemben és a nézőkben is rengeteg minden történik ez alatt a cserefolyamat alatt. Ahogy Nizsinszkij is mondta, az őrület és a normalitás határán egyensúlyozom. Persze vigyázni kell, hogy az ember nehogy átlépje ezt a határt, de a közelébe szívesen megyek. Egyszer egy évben talán sikerül is, amikor két-három másodpercre teljesen megfeledkezem magamról. De hát ezt legalább olyan nehéz szavakba foglalni, mint az érzelmeket vagy azt, hogy mi is a boldogság.

Cornelia Geiser
ADEN, 1998. július 

---------------------

In our neurotic contemporary society in which everything, even the performing arts, must be consumed quickly like the images of the cathode ray tube, Carlotta Ikeda reminds us how to take our time. She performs an apparently immobile dance, in which everything moves on the inside. On the stage is a woman with something monstrous about her, a being of a thousand faces: half wife, half lonely little girl, a creature devoured by male passion. And this is how Waiting tells of the search for ecstasy, going beyond stereotypes and reaching out beyond the typical form of Butoh.

Forrás: Trafó