Az Ivanov Ausztráliában

2009. január 22-28. között a budapesti Katona József Színház társulata Sydneyben, Ausztráliában vendégszerepel. Az idén 33. alkalommal megrendezésre kerülõ három hetes, több  mint 80 programot kínáló fesztiválon hat nap alatt hét alkalommal kerül színre az Ascher Tamás által rendezett Ivanov. Ez a vendégjáték nem csak azért kiemelkedõ esemény a Katona életében, mert elõször játszik Sydneyben - Perthben és Adelaideben már 1992-ben járt A revizor címû produkció -, hanem azért is mert ez már az Ivanov tizenhatodik útja, a Katona József Színháznak pedig pont a 150. utazása.


Fekete Ernő (Ivanov) és Nagy Ervin (Borkin) az Ivanov c. előadásban
Fotó: Szilágyi Lenke

A színház első vendégjátékára még 1985-ben került sor Prágában, s azóta is a legtöbbet külföldön vendégszereplő magyar prózai társulat.
A vendégjáték időtartama alatt a Katonában a Heaven Street Seven, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Bëlga koncertjeit tekinthetik meg az érdeklődők.
 
A Fesztiválról: Az 1977 óta megrendezésre kerülő programsorozatban majd’ minden műfajban és stílusban kínál látni- és hallgatnivalót, a poptól az operáig és a táncig, a színháztól a jazzig, valamint százezres közönséget megmozgató szabadtéri rendezvényeket. A körülbelül nyolcvan eseményen ötszáz művész lép fel, a látogatók száma a harmadik hét végére meghaladja az egymilliót. Az elmúlt évtizedekben a fesztivál rangját számos világpremier növelte, például Ariane Mnouchkine és a Thčâtre du Soleil (Flood Drummers), Robert Wilson (The Black Rider) a George Piper Dances vagy a Netherlands Dance Theatre produkciói.
Az idei színházi programok közül különösen izgalmasnak tűnik a Sydney Theatre Company nagyszabású, kétrészes (részenként közel négyórás) Rózsák háborúja című előadása. Shakespeare királydrámáiból (II. Richard, IV. Henrik, V. Henrik, VI. Henrik, III. Richard) Tom Wright és a rendező, Benedict Andrews készített különleges adaptációt, melyben fellép az idei fesztivál egyik leginkább várt sztárvendége, Cate Blanchett is.

További információk a Sydney Fesztiválról a www.sydneyfestival.org.au honlapon, a Katonabeli koncertekről pedig az együttesek és a színház honlapjain.
 
 

süti beállítások módosítása