Stop the tempo

A Yorick Stúdió januárban újra mûsorra tûzi a Stop the tempót, Gianina Cãrbunariu tavaly novemberben bemutatott darabját, Sebestyén Aba rendezésében és Csíki Hajnal, Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna szereplésével.


Gianina Cărbunariu

Az előadásokra 13-án kedden, 16-án pénteken, 21-én szerdán, 22-én csütörtökön, 26-án hétfőn, valamint 27-én kedden kerül sor este 7 órai kezdettel a Mészárosok Bástyájában.

Gianina Cărbunariu a kortárs román drámaírást gyökeresen megújító dramAcum  drámaíró és -fordító verseny és műhely egyik kezdeményezője és vezéralakja. Bevallása szerint rendezőként azért fogott drámaírásba, mert nem talált megfelelő szöveget az elképzeléseihez. Darabjai rendszerint a színészekkel való közös munka során születnek, alakulnak, a Stop the tempo szereplői, például vállaltan viselik a 2003-as ősbemutató színészeinek keresztnevét. Cărbunariu darabja generációs életérzést fogalmaz meg. "Huszonhárom éves vagyok és az életem el van szarva. És nem a baleset miatt. Hanem mert már semmi sincs, amit valamennyire is élveznék. Huszonhárom évesen nem csináltam semmit. És nem is hiszem, hogy fogok valaha. Valamit, ami tetszene." Három fiatal esetleges találkozásából cinkosság születik, szövetség a kötelező trendiség, a látszat-élet ellen. Három dühös, fáradt magány talál értelmet és megmagyarázhatatlan, zsigeri boldogságot, amikor egy sötét és csendes pillanatra lekapcsolja a túlpörgött világot az áramról. A hősies világmegváltások kora azonban lejárt. A Stop the tempo szárazon és tárgyilagosan közli, hogy csak betagozódni lehet.

Cărbunariu darabját az elmúlt években lefordították angol, francia, német, lengyel, spanyol, katalán nyelvre, a bukaresti ősbemutató után bemutatták felolvasószínházi formában angolul és németül, játszották francia nyelven - Christian Benedetti rendezése éppen a 2006-os párizsi diáktüntetések idején készült el -, lengyelül és szlovákul, és bemutatták olyan rangos fesztiválokon, mint a wiesbadeni Új Európai Drámák Fesztiválja és a toruni Kontakt Fesztivál. A darab magyar nyelven - Demény Péter író fordításában - a Yorick Stúdióban került először bemutatásra.

süti beállítások módosítása