Minden egér szereti...

Annak ellenére, hogy a világ tele van különféle tettlegességig esetleg háborúkig fajuló ellentétekkel - terrorizmus, nemzetiségi alapon keletkezett kocsmai verekedések, zászlóégetések - mégse értjük Rómeó és Júlia szüleinek egymásra acsarkodását. Ezért minden elõadás után elsiratjuk a két veronai szerelmest.

Szerethették volna egymást a szüleik, de nem ezt tették. Kardhoz, erőszakhoz folyamodtak. Akárcsak a mi szürke és fehér egereink itt ebben a sajtműhelyben, ahol mindannyiuknak bőven jutna hely és sajt is - ők mégis azzal foglakkoznak, hogy a másik bundájának színe szürke vagy fehér. Mert nem tudják az ősi egér-igazságot: Nem az a fontos, hogy miben különbözünk, hanem az, hogy miben egyezünk, miben vagyunk hasonlóak.

Ezt az igazságot pedig minden egérnek már zsenge kisegér korában meg kell tanulnia Az embergyerekekről nem is beszélve. - írta a Komáromi Jókai Színház produkciója elé Urbán Gyula, a Minden egér szereti a sajtot című zenés bábjáték szerzője, aki maga is megjelent a premieren 2006. szeptember 13-án. Azután az embergyermekek szorgalmasan tanulták az ősi egér-igazságot, és a szívükbe zárták Fruzsinát, Somát, Albíno Albint és a többieket. Komáromban most ismét támadnak az egerek! Pille Tamás m.v. rendező irányításával a társulat felújította a produkciót, melyet 2009. január 16-án pénteken délelőtt tíz órai kezdettel tekinthetnek meg először kicsik és nagyok!

Bárány János

Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot
- Zenés mesejáték két részben -
Felújított előadás

Nagy Macska Mágus, Márton papa, Pascal, a kisegér: Bernáth Tamás
Lidi mama:  Holocsy Krisztina
Szeréna: Germán Zille
Albínó Albin: Pille Tamás m.v.
Fruzsina: Nyári Detti m.v.
Soma: Maróti Attila m.v.
Zakariás: Nagy László
Pepita egér 1.: Balaskó Edit
Pepita egér 2. : Dudás Krisztina
Bábok: Koch Aurél m.v.
Díszlet:  Iszlai Zoltán m.v.
Zene: Gulyás László m.v.
Hangszerelte: Barabás Árpád m.v.
Súgó - asszisztens: Balaskó Edit

RENDEZTE: PILLE TAMÁS M.V.

Fotók: Dömötör Ede
Forrás: Komáromi Jókai Színház

süti beállítások módosítása