Általános iskolában minden évben többször is, szervezett út keretében, tömött buszokkal hoztak fel minket, gyanútlan kisiskolásokat az Erkelbe, ahol vagy valamilyen 10 éves gyerek számára értelmezhetetlen operát, vagy jobb esetben a János vitézt adták. Útközben az erősen kopaszodó, ám bundesliga-frizurás, hosszú kisujjkörmű buszsofőr jóvoltából (aki mint később megtudtuk előadások alatt a fizikatanárnőt ápolgatta a buszparkolóban) megálltunk a Mekiben, ahol négyen-öten mindig összedobtunk egy sima hamburgerre, gondosan megőrizve a logós szalvétát, a csomagolót és a papírterítőt a tálcáról, hogy legyen mivel vagánykodni hétfőn az otthonmaradt osztálytársak előtt. Nagy buli volt nekünk vidéki gyerkőcöknak a pesti kiruccanás, így aztán vagy tízszer láttam a János vitéz daljátékot, és a gyerekkori élmények sokat segítettek, hogy a tegnapi darabot szakértő szemmel nézhessem.
Petőfi költeménye egyébként is népszerű volt az osztályunkban anno: a nehezebb nyelvezetű Toldival ellentétben még a rossztanulók is szerették, Petőfi meg aztán félisten volt nekünk 10 éveseknek a javából, a maga lánglelkével, aki odabaszott a soraival a népnyúzóknak és hősi halált halt, nem úgy mint Arany, akinek még a tankönyvek szerint is legizgalmasabb fordulatot életében egy gennyedző sipoly jelentette a hasfalán. Imádtuk is Kukorica Jancsit, és ha nem énekelnek a darabban, talán még élveztük is volna az előadásokat.
A hírre, hogy Alföldi megrendezi a Nemzetiben a János vitézt, felkaptam a fejem, előre borítékoltam a botrányt: gúnyt űz a nemzeti kincsünkből, hát már semmi sem szent ebben az országban, a márciusi ifjak forognának a sírjukban, tessék, ezt kellett megérnünk stb stb. Kiváncsi is voltam, hogy mi a fene motiválja, hogy egy ilyen daljátékot vegyen kezelésbe, ha meg nem mer jobban hozzányúlni, akkor egyáltalán tesz-e hozzá valamit, amitől alföldis lesz?
Stohl és bandája (Nemzeti Színház, Gordon Eszter)
Így utólag azt kell mondanom, sikerült úgy összeraknia a darabot, hogy a látcsöves, Iluskát a szünetben megkönnyező néniket és az előadásra csak a rendező neve miatt beülő fiatalabb generációt is kielégiti. Először is, iszonyú jó a díszlet. Amit az Oresztészben hiányoltam, mármint hogy a rendező nem tud mit kezdeni egy ekkora színpaddal, azt most jól kompenzálta: élénk színek, ötletes részletek, jól kidolgozott háttér, nem spóroltak az anyaggal. Nekem speciel a második felvonás, a francia udvar Ferrero Rocher díszlete tetszett legjobban, de az alvilági metróalagúttal is ki voltam békülve, társaimmal ellentétben, akik szerint a Mester és Margaritából maradt cuccokat recyclingolta a díszletes.
A dalok ugye adottak, de a köztük levő párbeszéd nem, így ötletesen alakítgathatta saját szájíze szerint Alföldi Robi mind a dialógusokat, mind a sztorit - finom, de észrevehető és a konzervatívabb nézőknek sem bántó humorral. (Volt egy olyan érzésem, mint Peter Jackson King Kong adaptációjánál, aki nagyon kreatívan vette elő az eredeti, még a 20-as években adott verziót és tette élvezhetően modernné). A szereplőkkel sem volt gáz, én a Stohl Bucis verziót láttam, és ugyebár Stohl bőgatyás parasztgyereknek és nyalka huszárnak is egyaránt autentikus: faszán áll a kezében a karikásostor és nem kapok röhögőgörcsöt, ha attakot vezényel huszárcsákóban. Udvaros Dorottya mostoha figurája is elmegy, bár külsőleg eléggé hajaz Szörnyella de Frászra, de jól adja a Jancsira éhes, hipergenya boszorkányt. Bodrogi mint riadt francia király kifejezetten aranyos, a szerepbeli lánya meg…hm..ő is elég ööö.. aranyos, főleg a csípőgatyájából épphogy kilógó kurvoid seggtetkójával. Egyetlen gyenge pont talán Iluska (a mi esténken Söptei Andrea), aki tenyeres-talpas parasztjánynak tökéletes, de semmi extra, és a hangja sem nagy szám – már amennyire botfüleim kivették, utcalánynak pedig kifejezetten esetlen.
Mindenesetre ügyes húzás volt a a Nemzetitől a darab, és bár a második szereposztást nem fogom megnézni (igaz, Tompos Kátyára kiváncsi lennék harisnyakötőben), kifejezetten élvezhető dolgot tett le Alföldi az asztalra. Hazafelé már csak azon az eretnek felvetésen dilemmáztam, hogy mi a jó francnak birkapásztornak karikásostor…
Kacsoh Pongrácz: János vitéz I. (r.: Alföldi Róbert)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.