Gyulai Várszínház 2009.

A Gyulai Várszínház 2009. június 26-án kezdi meg 46. évadát. Az összmûvészeti fesztivál augusztus 9-ig tart, amely idõszakban szinte minden nap különleges programokkal várják a nézõket. A nyári fesztiválon a prózai és zenés színházi elõadások mellett rendeznek koncerteket, jazz, blues és irodalmi humor fesztiválokat, lesz bábelõadás a legkisebbeknek, népzene, néptánc, népmûvészeti fesztivál, kiállítás. A programot úgy állították össze, hogy minden korosztály, minden nézõ megtalálhatja a neki tetszõ elõadást az összmûvészeti fesztivál hat hete alatt.

Az évad első két hetében ötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahova várják a világ legismertebb rendezőjének, Peter Brooknak legújabb előadását, amelyet Shakespeare szonettjeiből készített Love is my sin - Szerelem a bűnöm címmel, a párizsi Théátre des Bouffes du Nord előadásában. Vendég lesz az Európa-rendeződíjas litván Oskaras Korsunovas többszörös fesztiváldíjas előadása a Rómeó és Júlia, látható lesz egy nagyszerű örmény Macbeth Jerevánból, és fellép egy koncerten a világ egyik legnevesebb szopránénekesnője, Emma Kirkby és a London Baroque együttes Nagy-Britanniából. Magyarországról Zsótér Sándor rendezésében láthatják a Velencei kalmárt, II. Richárdot a Budapesti Kamaraszínház mutatja be.

     A 46. évadban öt új bemutatóval várják a nézőket a Gyulai Várszínházba: Az Ahogy tetszik című komédiát Vidnyánszky Attila rendezi, a Best of Erkel gálakoncerten Erkel Ferenc legszebb szerzeményeit hallgathatják meg neves énekesek előadásában, Weöres Sándor: Psyché című művét Sopsits Árpád állítja színre a Ladics-házban, Freddie Mercury emlékére egy új darabot ismerhetnek meg Egy bohém rapszódiája címmel, amelyet előbemutatóként láthatnak Gyulán Miklós Tibor rendezésében, Örkény István Macskajáték című népszerű művét Mácsai Pál állítja színre sztárszereposztással a várszínpadon. 


     A 46. évad ünnepélyes megnyitója június 26-án este lesz a vár előtt. Hagyomány már, hogy a Várszínház évadkezdése kapcsolódik egy nagyszabású népművészeti fesztiválhoz, a Körös-völgyi sokadalomhoz. Ezt a regionális népművészeti fesztivált június 26-tól 28-ig rendezik meg a vár előtt, immár tizedik alkalommal. A három napos sokadalomban lesz kézműves vásár, kézműves verseny, népzene, néptánc, viharsarki néptáncosok találkozója, határmenti összművészeti fesztivál.

     Június 27. és július 12. között ötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált. Követve az eddigi hagyományt, erre a fesztiválra is a legjobb Shakespeare-előadásokat hívja meg a Shakespeare Grémium külföldről és Magyarországról, de a színházi előadások mellett lesz film, zene, tánc, kiállítás, szakmai konferencia, sőt még Shakespeare korabeli ételeket is megkóstolhatnak a Corvin és Patrióta éttermekben. A legnagyobb angol drámaíró Gyulán bemutatott darabjai között egyaránt lesz vígjáték, tragédia, koncert és táncszínházi előadás is. A Shakespeare Fesztivál megnyitására június 29-én kerül sor, amikor a Harcsa Veronika Quartet jazzt fog játszani, olyan szerzeményeket, amelyek nemrég egy Shakespeare-előadás kísérőzenéjéül is szolgáltak. Harcsa Veronika az egyik legígéretesebb fiatal jazz énekesnő, aki nem csak itthon ért el sikereket, hanem Japánban is komoly rajongótábora van. Az ötödik Shakespeare Fesztivál szenzációja, hogy a legendás rendező Peter Brook legújabb produkciója a Love is my sin - Szerelem a bűnöm, amely Shakespeare csodálatos szerelmes költeményeiből, a szonettekből készült, a párizsi Théátre des Bouffes du Nord színház előadásában első külföldi útjaként Gyulán is látható lesz június 29-30-án. Az idős angol mesternek, aki 1974 óta dolgozik Párizsban ez lesz az egyik legutolsó rendezése. Nemrég jelentették be, hogy 2010-től átadja a színház igazgatói posztját egy fiatalabb kollégájának. Talán szimbolikus, hogy a színház vezetésétől Shakespeare szerelmes költeményeivel búcsúzik, hiszen legnagyobb sikereit az angol drámaíró remekeinek színpadra állításával aratta Peter Brook, a kortárs színjátszás legjelentősebb rendezője.

     Július 1-én nyílik az a fotókiállítás, amelynek címe Színház az egész világ. Itt azokról a neves színészekről készült portrékat állítanak ki hat hétig a Kamarateremben, akik jelentős szerepeket alakítottak magyar Shakespeare-előadásokon.

     A Gyulai Várszínház első bemutatójára július 2-án kerül sor, ekkor látható először a várszínpadon W. Shakespeare vígjátéka az Ahogy tetszik. A Vidnyánszky Attila által színpadra állított darab közös produkcióban valósul meg a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal, akikkel jó néhány sikeres produkciót valósítottak meg együtt az elmúlt években Gyulán.

     Július 4-én a világelső szopránénekes Emma Kirkby - akit a BBC szavazatai alapján a legjobb élő szopránénekesnőnek tartanak -, ad koncertet az ugyancsak világhírű régizene együttessel a London Baroque-kal. A koncert címe Shakespeare in Love - A szerelmes Shakespeare, amelynek műsorán olyan szerelmes dalok és zenék hangzanak el, amelyek kötődnek a nagy drámaíróhoz, többek között Purcell, Händel, Jenkins, Jonhnson művei.

     Július 5-én a Kompánia Színházi Társulat egy táncelőadásban mutatja be az Othello kommentárok című produkcióját. Shakespeare Othello című drámájához készítettek egy nagyon izgalmas szöveg nélküli táncprodukciót, amelyet élőzenei kísérettel adnak elő. A tavaly bemutatott előadás nagy sikert aratott a nézők és a kritika körében nemcsak itthon, hanem külföldön is.

     Július 6-án egy távoli országból érkező színház mutatja be Shakespeare: Macbeth című drámáját. Örményországból, Jerevánból jön a Drámai Színház, akik egy nagyon látványos, szép képekkel, kitűnő színészi alakításokkal megvalósult előadást hoznak el Gyulára, hogy megismertessék velünk a magas színvonalú örmény színjátszást. A darabot a kitűnő rendező, Armen Khandikyan állított színpadra.

     Július 7-én a neves magyar rendező, Zsótér Sándor által megvalósult Shakespeare: A velencei kalmár című regényes színművet láthatják az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátékában. Shakespeare-ben az a jó, hogy nehezen szorítható korlátok közé - írja az előadás ismertetőjéhez Zsótér Sándor. Shylock, az uzsorás és Antonio, a velencei kalmár konfliktusát most fiatal színészek játékával, mai közegben mutatja be a rendező kamaraszínházi változata.

     A Budapesti Kamaraszínház nagy sikerrel játssza Shakespeare: II. Richárd című történelmi drámáját, amelyet Gyulán is láthatnak július 9-én. A Spiró György fordításában megvalósult előadás alcíme, karriertörténet, amelyet Almási-Tóth András rendezett. A mai médiavilágba helyezett előadás félelmetes áthallásokat produkál az egykori Anglia történelmileg legviharosabb szakasza és a mai kor között, amikor szinte csak a média manipulációs lehetőségei a legfontosabbak a politikusoknak a hatalom megszerzésében és megtartásában.

     Július 11-én egy többszörös fesztiváldíjas előadás látható Litvániából. Oskaras Korsunovas, az Európa rendezői díjjal kitüntetett fiatal rendező Rómeó és Júlia című produkciója újszerű, friss és nagyon látványos. Az olasz pizzéria világába helyezett előadás tele van nagyszerű ötletekkel, humorral, líraisággal. A jól ismert történet két ellenséges pizzériában játszódik, remek színészi alakításokkal, jó koreográfiával, zenével. Ez a rendezés nagyszerűen mutatja meg, mennyire "kortársunk" Shakespeare.

     A Shakespeare Fesztiválon lesz egy beszélgetés Bereményi Gézával az angol dámaíróról, W. Shakespeare-ről, akivel nagyon sokat foglalkozott drámaíróiként valamint rendezőként is. A fesztiválon ezen kívül lesznek még filmvetítések, koncertek, szakmai konferencia Shakespeare és Kelet-Európa címmel, de ismét lehet Shakespeare korabeli ételeket is kóstolni a Corvin és a Patrióta éttermekben. A Shakespeare Fesztivál végleges programja júniusban jelenik meg. (www.shakespearefesztival.hu)

     Július 13-án negyedszer rendezik meg az Irodalmi humorfesztivált, ahol népszerű magyar írók olvassák fel humoros írásaikat a gyulai vár színpadán. Az Elek Tibor szerkesztésében megvalósuló fesztiválon többek között hallhatjuk Bereményi Gézát, Egressy Zoltánt, Háy Jánost, Lackfi Jánost, Nádasdy Ádámot, Tóth Krisztinát. A fesztiválon a zenét Szakcsi Lakatos Béla, a kiváló zongoraművész szolgáltatja az írások hangulatára rögtönzött játékával.

     A Gyulai Várszínház második ősbemutatója Weöres Sándor: Psyché című művéből készülő darab lesz Sopsits Árpád rendezésében. A július 15-től három estén a Ladics-házban látható produkció a szerelemről szól. Az előadás egy különös költői tehetséggel és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem teljességéért. Lónyai Erzsébet sorsa az, hogy testi és lelki szenvedélyének, szerelmének tárgyát, beteljesülését csak két különböző férfiben képes megtalálni. Vajon hová vezethet ez? A varázslatos múzeum udvarában megvalósuló produkciót különleges hangulata, erotikája izgalmas élménnyé teszi majd a nézők számára.

     Július 18-án tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Gyulai Vár Jazz Fesztivált, az idén is neves külföldi és magyar sztárok fellépésével. Tavaly hunyt el a kiváló jazz zongorista, zeneszerző, Joe Zawinul, aki az egyetemes jazz műfaj egyik legnagyobb alakja, a Weather Report együttes vezetője volt. Ő sajnos életében nem jutott el Gyulára, de most a legutolsó zenekara által megidézzük szellemét. A fesztiválon fellépő Syndicate zenekar tagjai a világ különböző országaiból érkeztek, és hangszereik mesterei, a jazz, a világzene, a fúziós zene kiemelkedő előadói. Kiváló magyar jazz zenészek is fellépnek a jazzfesztiválon. A nagy öregekből álló Super Trió (Vukán - Berkes - Kőszegi), valamint a fiatal zenészekből álló etno-jazz, Lantos Zoltán Mirrorworld című produkciója (Lantos - Kaltenecker - Barcza - Dés A. - Horváth K.) és a kiváló Gyulai Big Band lesznek a műsorban.

     A Július 19-i blues fesztiválon fellép a Nagy Fekete Hang. Big Daddy Wilson az USÁ-ból, az egyik legnagyobb európai fehér blues hang, az osztrák Rippof Raskolnikov és a kiváló magyar billentyűs Nagy Szabolcs triója. Ferenczi György az egyik legjobb magyar blues zenész, aki a Rackjam együttesével játszik a fesztiválon. Egy legendás gitáros Felkai Miklós, aki a 60-as, 70-es évek blues muzsikáját hozza el; a Békés megyei zenészekből álló Borsodi Blue, az egyik legjobb, fiatalokból álló blues zenekar az országban.

     Július 22-én a tószínpadon a jövőre 200 éve született Erkel Ferencre emlékeznek szülővárosában, Gyulán a Best of Erkel címmel rendezett gálakoncerten. Olyan neves operaénekesek lesznek a szólisták, akik az Erkel-életmű szakavatott tolmácsolói, sikeres operaénekesek. Tokody Ilona nem csak itthon, hanem a világ számos operaszínpadán aratott nagy sikereket. Énekelt a világ legjelentősebb operaházaiban, többek között a milánói Scalaban, a new york-i Metropolitanban. Olyan partnerei voltak, mint Pavarotti, Domingo, Carreras. Rendezte őt operaelőadáson Franco Zefirelli, karmestere volt Claudio Abbado, Lamberdo Gardelli, Ferencsik János. A kiváló szoprán a Magyar Állami Operaház ünnepelt magánénekesnője. Gyulához is kötődik pályafutása, hiszen diákkorában az Erkel Diák Ünnepen aranyérmet nyert, 1976-ban pedig megnyerte az Erkel Ária- és Dalversenyt is. A kiváló tenor, Kiss B. Atilla szinte az összes Erkel-operát énekelte már, pályája kezdetén Kolozsvárott, tavaly éppen Gyulán aratott nagy sikert a Bánk bán címszerepében. A Liszt-díjas énekes a Magyar Állami Operaház vezető magánénekese, nagy sikert aratott a Bánk bán film címszerepében is. A gálaest két másik énekese a csodálatos hangú, koloratúr szoprán, Bazsinka Zsuzsanna és a nagyszerű bariton, Wágner Lajos lesz. A Debreceni Filharmonikus Zenekart Kocsár Balázs vezényli. A gálaesten közreműködik Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki Erkel-zongoradarabokat fog előadni. A díszletet a neves tervező, Erkel-leszármazott, Kentaur fogja tervezni.

     A gyerekek biztosan szeretni fogják Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című zenés mesejátékát, amelyet Mikó István rendezett. A soproni Petőfi Színház vendégjátékát július 27-én láthatják a tószínpadon Beszterczey Attila főszereplésével, aki gyulai születésű, tehetséges fiatal színész.

     Július 28-án egy, a felesége révén gyulai kötődésű neves költőre emlékeznek egy előadással, Sinka Istvánra. A nagyszalontai születésű, 1969-ben meghalt Kossuth-díjas költő nagy utat járt be a nincstelen bojtárkodástól a magyar költészet elismert alakjáig. Költeményei közül jó néhány a XX. századi magyar líra legszebb alkotásai közé tartozik. A Végy karjaidra idő című előadás Sinka István versei, prózai írásai alapján készült, amelyeket Horányi László mond el. A színpadon Nagy Szabolcs vezetésével, népzenészekből álló zenekar kíséri őt, míg az Egerházi Attila koreográfiáit a Magyar Balett Színház táncosai adják elő.

     Szenzációsnak ígérkezik az a zenés produkció, amely Freddie Mercurynak, a Queen együttes fiatalon elhunyt énekesének állít emléket. A szeánsz koncerten, amelyen elhangzanak a legismertebb Queen - számok, megismerhetik a legendás énekes életét, megidézik karakteres egyéniségét. A Miklós Tibor által szerkesztett, rendezett előadásnak a magyar szövegeit is ő fordította angolról. A gyulai előbemutatón, július 31-én és augusztus 1-én, a margitszigeti Szabad Tér Színház produkciójában, neves énekesek hallhatók: Szomor György, Serbán Attila, Zentai András, Varga Miklós, Tóth Vera, Tóth Gabi, Puskás Péter és Nagy Anikó.

     Sztárszereposztásban látható a Gyulai Várszínház, az Esztergomi Várszínház és az Örkény Színház közös produkciójában augusztus 3-án premierként bemutatásra kerülő Örkény István: Macskajáték című, immár klasszikus darabja Mácsai Pál rendezésében. Pogány Judit, Molnár Piroska, Csomós Mari, Végvári Tamás, Kerekes Éva, Békés Itala a magyar színjátszás legnevesebb művészei, akik most láthatók először így együtt színpadon a gyulai bemutatón. Örkény István tragikomédiája a korábbi bemutatói alkalmával nagyon magas előadásszámot ért meg. Remélik, ezzel az előadással is így lesz.

     A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja augusztus 7-én és 8-án egy Kálmán Imre operettel zárul. Az operettkirály címmel egy új operettet nézhetnek meg a műfaj rajongói Kálmán Imre életéről. A zenés produkcióban Kálmán Imre legszebb melódiái hangzanak el a Csárdáskirálynőtől a Marica grófnőig válogatva az operett slágerekből. Az előadás főszereplői: Pitti Katalin, Balogh László, Kiszely Zoltán, Merényi Nikolett, Pohly Boglárka, lengyel Gábor, Füsti-Molnár Béla. A szerkesztő, rendező, producer: Hídvégi Miklós.

     A Várszínház vezetői remélik, mindenki talál olyan produkciót, amelyet szívesen megnéz a hathetes összművészeti fesztiválon a Gyulai Várszínházban. 
 

*******

Gyulai Várszínház - 46. évad
PROGRAM
<<< kattintson ide >>>

 

*******

A jegyértékesítésről, műsorról bővebb infromáció:
Web: www.gyulaivarszinhaz.hu; www.shakespearefesztival.hu;
E-mail: gyulaivarszinha@t-online.hu;
Telefon: 66/463-148; 06-30/639-9062

 

süti beállítások módosítása