Felolvasószínház Egerben

Különleges elõadásra készül az egri Gárdonyi Géza Színház. A társulat néhány tagja Petõfi: Az apostol címû költeményét adja elõ felolvasószínház keretében, Csizmadia Tibor rendezésében március 15-én este 7 órától.


Petőfi Sándor
1823-1849

Csizmadia Tibor, az egri társulat igazgató-főrendezője már régóta tervezi a bemutatót. - Szeretném, hogy a szöveg érvényesüljön, azok a költői képek, amiket Petőfi megfogalmazott. Ezért választottam a felolvasó formát. Nem egy klasszikus színházi előadásra készülünk, hanem a mű felolvasása mellett kivetítőn idézzük meg a kort és a költő szellemét.
Mindezt a színház művészei közül Bozó Andreával, Görög Lászlóval, Járó Zsuzsával, Kaszás Gergővel és Mészáros Mátéval. Évekkel ezelőtt Kaszás Attilával már "bemutattuk" ezt a Magyar Rádióban. Akkor is éreztem, mennyi mondanivalója van, milyen nagyformátumú ez a mű. Az apostol Petőfi leghosszabb költeménye. 1848-ban írta, a júniusi szabadszállási országgyűlési követválasztás kudarca után. Ebben foglalja össze megváltozott politikai és társadalmi nézeteit.
Ha kellően nagy lesz az érdeklődés, akkor folytatjuk a felolvasó-sorozatot, jövő márciusban akár a János vitézzel - mondja a direktor.

Forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger

süti beállítások módosítása