Stuart Mária

A 2009-es Friedrich Schiller-év alkalmából premiert tartanak a szekszárdi Német Színházban. A 250 éve született szerzõ (1759-1805) Stuart Mária címû darabja kerül színre Tömöry Péter rendezésében.

Friedrich Schiller (1759-1805)

"Életem vége, hírnevem kezdete". "En man fin est mon commencemment" - Stuart Mária már évekkel korábban egy brokátmunkába hímezte be ezt az akkor még érthetetlen mondatot. Sejtelme valóra vált. Hírnevének valódi kezdete tragikus halálával kezdődött. Az utókor szemében csak ez a halál fogja eltüntetni ifjúkori hibáit, s megtisztítani bűneitől." (Stefan Zweig: Stuart Mária)

Két tökéletesen ellentétes egyéniségű nő áll a dráma középpontjában: Erzsébet, Anglia ’szűz királynője’, aki női mivoltát áldozta fel országáért és soha nem ment férjhez, valamint Mária, a szenvedélyessége által hajtott skót királynő, aki a vak szerelem nevében királyi férjét is eltette láb alól.

Erzsébet és Mária a késő-középkor legkiélezettebb politikai ellentétét testesítik meg. Konfliktusuk a reformáció és ellenreformáció véres összecsapásának a szimbóluma. Az előbbi helyreállította a protestantizmust Angliában, és támogatta Skóciában; az utóbbi a római katolicizmus nevében a két ország egyesítésében reménykedett.

Stuart Mária (1542-1587)

Rokonok voltak és felkent uralkodónők. Így érthető, hogy Mária az unokanővérénél keresett menedéket, amikor a skót nemesek elüldözték a trónról. Menedék helyett azonban fogság vár rá. A kor két leghatalmasabb uralkodónőjének konfliktusa betetőződik, hiszen amíg Mária él Erzsébet nem teljhatalmú uralkodó. Mindig rettegnie kell attól, hogy VIII. Henrik válása anyjától, Boleyn Annától bastard létét erősíti, és Mária mint egyetlen lehetséges törvényes uralkodó Anglia trónjára kerül.

Stuart Mária közel 20 évet töltött angol fogságban, mielőtt Erzsébet a halálos ítéletet aláírta volna. Tisztában volt döntésének súlyosságával és a felelősségtől való félelmében mindent megtett a látszatért, hogy a kivégzés érte történt, de nem általa. Egy vele egyenrangú uralkodót, saját rokonát végezteti ki, de a "világ színpadán" el kell játszania, hogy csupán birodalmának jóléte és biztonsága vitte rá erre a végső elhatározásra. Ha egy koronás fő jogtalanul, gyalázatos módon porba hull, fennáll a veszély, hogy a világ hadat üzen Angliának és elfordul a kegyetlen uralkodótól. Ebben az esetben, azonban pont az ellenkezője történik. Ellenfelének kiontott vére magabiztos uralkodóvá teszi Erzsébetet és neki köszönhetően politikai és gazdasági szempontból is új korszak virrad Angliára, melyet az utókor számára az ő neve fémjelez és szervesen egybefonódik Shakespeare költészetével.

A sors fintora, hogy I. Erzsébetet a trónon VI. Jakab, Stuart Mária fia követi, aki a beígért hatalom fejében nem kéri számon Angliától anyja halálát. És bár személyében egyesül a skót és az angol korona, mely mindig is Stuart Mária leghőbb vágya volt, tehetségtelen uralkodó kezébe kerül a jogar és a birodalom romlásnak indul.

Jelenet az előadásból

Friedrich Schiller: Stuart Mária

Stuart Mária: Frank Ildikó
Erzsébet: Lotz Kata
Leicester: Andrei Hansel
Talbot: Basilides Barna
Burleigh: Szalay Sándor
Davison: Farkas Gergő
Paulet Florin: Gabriel Ionescu
Mortimer: Christoph Fortmann
Aubespine: Máté Richárd
Kennedy: Pitz Melinda

Díszlet és jelmez: Lőrincz Melinda
Zenéjét szerezte: Horváth Károly
Rendezőasszisztens: Balbach Viktória
Súgó: Szemerédi Fanni
Fény: Marton Balázs
Hang: Szebeni Kálmán
Technika: Kutasi Balázs, Antal Viktor, Imre Tibor
Öltöztető: Rózsa Erzsébet
Kellék: Máté Zoltán  
 
Rendező: Tömöry Péter

Premier: 2009. március 17.
Szekszárdi Német Színház/ Deutsche Bühne Ungarn

Az előadás a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Közalapítvány támogatásával készült.

Forrás: DBU