Hagyományainkhoz híven ebben az évben is szeretettel várjuk az érdeklõdõket március 27-én, a Színházi Világnapon, a Színház.hu Portál kilencedik születésnapján tartandó Sajtótájékoztatóra. A helyszín ezúttal az AKKU (1075 Budapest Kazinczy utca 21.), ha ideje engedi nézzen be és hallgassa meg éves beszámolónkat, illetve tizedik évi terveinket. A programok délelõtt 10-tõl hajnalhasadtáig tartanak. Részletek a Meghívóban. Belépõ: hozzon magával egy vagy több használt színházjegyet!
|
A nagyításhoz kattintson a Meghívóra
-----------------
Színházi világnapi üzenet 2009.
Augusto Boal írása
Látványosak az emberi társadalmak mindennapjai, de bizonyos alkalmakkor mégis
szükségünk van színházi előadásokra. Ezek fontos társasági események, olyanok, mint
amilyenre most eljöttek.
Nem tudatosul bennünk, de az emberi kapcsolatok színházi mintákat követnek: a tér
használata, a testbeszéd, a szavak megválasztása, a hanghordozás, a gondolatok és
érzelmek ütközése, vagyis mindaz, amit a színházban bemutatunk, és saját életünkben is
rítusai is. A ceremóniák, a reggeli kávézások, a köszönések, a bátortalan szerelmek és a
viharos szenvedélyek, a szenátorok tanácskozása, diplomaták találkozója, ez mind
színház.
Művészetünk arra tanít, hogy nyitottan fogadjuk be a mindennapi élet előadásait,
melyekben egyformán vagyunk színészek és nézők, s elmosódik a színpad meg a zsöllye
közti határ. Valamennyien művészek vagyunk: a színház arra tanít, hogy meglássuk azt,
ami nyilvánvaló, de már annyira hozzászoktunk, hogy észre sem vesszük. A megszokott
láthatatlanná válik, és épp azért hozunk létre előadásokat, hogy megvilágítsuk
mindennapi életünk színpadát.
képzeltük, hogy biztonságos világban élünk, és bár távoli, vad tájakon háborúk,
pénzünket tekintélyes bankokban helyeztük el, vagy becsületes brókerre bíztuk; aztán
azt akarták elhitetni velünk, hogy ez a pénz nem is létezett, hogy csak néhány, egyáltalán
nem virtuális, de nem is megbízható vagy tiszteletreméltó közgazdász siralmas, virtuális
agyszüleménye volt. Ez rossz színház, sötét cselszövés, amelyben néhányan sokat
nyertek, és sokan mindent elvesztettek. A gazdag országok politikusai titkos
megbeszéléseket tartottak, és csodatévő megoldásokkal álltak elő. Mi, a nézők, az
áldozatok, az erkély utolsó soraiba szorultunk.
Húsz évvel ezelőtt Racine: Phédráját rendeztem Rio de Janeiróban. A díszlet szegényes
volt: a földön két tehénbőr, körülötte bambuszrudak. Minden előadás előtt a
következőket mondtam a színészeimnek: „Vége a próbáknak, annak, hogy napról napra
újabb variációkat próbáljunk ki. Amikor átlépitek a bambuszkerítést, közületek senki
sem hazudhat többé. A színház az elrejtett igazság maga."
Amikor a felszín mögé nézünk: mindenütt elnyomókat és elnyomottakat, osztályokat és
kasztokat látunk, egy igazságtalan, kegyetlen világot találunk. A mi dolgunk, hogy egy
másfajta társadalmat képzeljünk el. Meggyőződésünk, hogy ez lehetséges. A mi dolgunk
hát, hogy ezt a színpad deszkáin és az életben megvalósítsuk.
Nézzék meg az előadást, és amikor hazatérnek, játsszák el a saját darabjukat, és vegyék
észre azt, ami kiböki a szemük, de soha nem látták meg. A színház nem esemény, hanem
életmód!
Mindannyian színészek vagyunk: állampolgárnak lenni annyit jelent, hogy nem
elégszünk meg azzal, hogy társadalomban élünk, hanem megváltoztatjuk azt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.