A szecsuáni jóember

2009. március 27-én, pénteken mutatja be a Magyar Színház társulata Bertolt Brecht: A SZECSUÁNI JÓ EMBER című zenés példázatát. Sen Te / Sui Ta szerepét Soltész Bözse alakítja. A főszerepekben: Gémes Antos, Jegercsik Csaba, Kubik Anna, Végh Péter, Béres Ilona, Fillár István, Horváth Zoltán. Az újrafordított darabot Guelmino Sándor rendezte.

„Hányszor hallani, hogy akkora a baj, hogy már csak az istenek segíthetnek? S mihez kezdenek az emberek az isteni segítséggel? Egyáltalán: kik és milyen istenek döntenek, ítélkeznek felettünk, rólunk? ... Hogyan legyünk jók? Milyen áron lehetünk önmagunkhoz is azok? Lehetünk-e jók és boldogok egyszerre? És Szecsuán valóban Szecsuán?"

Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az előadás, amelyben a társulat imponáló összjátékkal, legjobb erőit felvonultatja. A további fontos szerepekben: Csernus Mariann, Izsóf Vilmos, Tóth Éva, Ruttkay Laura, Tahi József, Csomor Csilla, Benkő Nóra, Mihály Pál, Rancsó Dezső, Dániel Vali, Sipos Imre, Szatmári Attila, Szauter Dominika, Pavletits Béla, Varga Gábor színművészeket láthatja közönségünk.

A JÓSÁG HATÁRÁN EGYENSÚLYOZVA

Mi a jó és mi a rossz? Mi választja el a kettőt? Megéri-e becsületesnek lenni? Többek között ezekre a kérdésekre keres (és talál) válaszokat Brecht: A SZECSUÁNI JÓ EMBER című darabja.
Az előadás rendezőjével, Guelmino Sándorral, Havasi Renáta beszélgetett.
Bemutató: 2009. március 27-én, este 7 órakor.

- Ha jól emlékszem, a Szecsuáni jó ember története egy benzinkúton kezdődött...

Guelmino Sándor: Így igaz. Soltész Bözsével a Hullámtöréssel kapcsolatban adtunk interjút, és utána beültünk egy benzinkút presszójába beszélgetni... Szóba jött, hogy ha egy hajléktalan pénzt kér, sokan nem tudjuk lelkiismeret-furdalás nélkül otthagyni. Viszont amikor másodszor, harmadszor jönnek veled szembe az utcán, egyre többször és egyre többen, akkor fölmerül benned, hogy meddig tudsz egyáltalán adni. Kérdés az is, hogy meddig tartjuk magunkat jó embernek, meddig tudunk megfelelni a „jóság" követelményének, és hogy mennyire kiveszett a világból az, hogy egyáltalán lelkiismeret-furdalása legyen az embereknek bármivel kapcsolatban.

Ekkor hirtelen eszembe jutott ez a darab, ami egyrészt Bözsének óriási feladat és lehetőség, másrészt azért fontos, mert az elmúlt ötven évben ebben az országban nem volt ennyire aktuális, mint most.

A választáshoz az is hozzájárult, hogy akkor még annak a réme fenyegetett, hogy évad végére esetleg már nem a jelenlegi társulat alkot a Magyar Színház falai között. Arra gondoltam, hogy muszáj lenne utoljára egy olyan előadást csinálni, amiben a társulat nagy része meg tudja mutatni magát - kvázi egy korszak zárásaként. És kíváncsi voltam arra is, hogy egy népesebb szereplőgárdával hogyan tudjuk megvalósítani azt az utat, amit elkezdtünk a Petra von Kanttal, és folytattunk a Hullámtöréssel.

- Mitől függ, hogy mi a jó és mi a rossz?

Guelmino Sándor: Erre nincsen mérce. A jóságnak - ha nem akarsz belepusztulni rögtön az első pillanatban -, muszáj, hogy legyenek határai. Az embernek saját magához is jónak kell lennie, különben fölfalják. Ma már szinte az számít jónak, akiben egyáltalán fölmerül a kérdés, hogy jót cselekedett vagy nem, akiben néha van lelkiismeret-furdalás.

Fontos, hogy ebben a darabban megjelennek az istenek is, akik a jónak és a rossznak a mértékadói, és kiderül, hogy rájuk sem számíthatunk. Bár Szecsuánról van szó, nagyon „itt és most"-ra akartam rendezni az előadást, ezért sokat gondolkodtam rajta, hogy kik is az istenek ma? Először az jutott eszembe, hogy politikusok, mert nekik jó, ha minden marad a régiben, csak ne sérüljön senkinek az érdekköre, egyébként pedig magasról tesznek a dolgokra, és a saját ügyeikkel foglalkoznak - mint ahogy ebben a darabban az istenek is. Ez azonban így túl leegyszerűsítő lenne, és rájöttem, hogy a mai világban az istenek: a celebek. Ők élnek számunkra elérhetetlen, csillogó életet, és ha „lejönnek a mindennapokba" - amit nem nagyon szoktak -, mondjuk végigmennek egy aluljárón, az nagy esemény számukra (is). A magyarországi celeblétnek az a lényege, hogy fogalmad sincs, kik voltak ők, mi volt az eredeti foglalkozásuk, miért lettek azok, amik. A legnagyobb vicc az egészben, hogy köztük is vannak politikusok, tehát a kettő nem zárja ki egymást. Bárkiből lehet celeb, és onnantól kezdve elrugaszkodik a valóságtól.

- Mi a véleményed a brechti hitvallásról, miszerint az ember csak mások rovására boldogulhat, a becsületes elpusztul?

Guelmino Sándor: Engem a családban becsületességre tanítottak, aminek köszönhetően teljesen tájidegen vagyok a mai pesti közegben. Sokszor anyámék szemére is vetettem, hogy ha nem így neveltek volna, akkor most egészen máshol tartanék... Lehet, hogy ez cinikusan hangzik, de sajnos a jelen körülmények között így van. Lehetnek nagyon szép elveid, de akkor felkopik az állad. Én megpróbálok harcolni, ameddig tudok.

- Említetted, hogy „itt és most"-ra törekedtetek. Ez a látványvilágra is vonatkozik?

Guelmino Sándor: Igen, arra is. A díszlet a mai Budapest sűrítménye annak lekoszlottságával, összegrafitizettségével. A későbbiekben, amikor vagyonosodik a főszereplő, az újgazdag stílus kerül előtérbe. Azt szerettük volna, hogy úgy legyen mai, hogy közben nem válik kisreállá.

A jelmezek részletezőbbek, de ott is kerestünk valami elemelést a mindennapokból - s itt jön be a képbe a graffiti. Régen volt egy egységes divat, és mindenkinek aszerint kellett öltözködnie. Ma már lehetne egyénileg, mégis hihetetlenül uniformizált mindenki, ugyanakkor megpróbál kitűnni tetoválással, vagy valami mással - nyomot akar hagyni maga után. Ezért a jelmezeken, mindenkinek a testén, megjelenik valamilyen jel.

- Az előadás mondanivalója nem szűkíti le nagyon a nézők körét?

Guelmino Sándor: Van bennünk félelem, hogy vajon meg tudjuk-e találni azokat a nézőket, akiket egy komolyabb, fajsúlyosabb darab is érdekel, hiszen abszolút érthető lenne az is, ha jópáran nem szeretnének szembesülni a valósággal, és inkább csak andalodni járnának a színházba. - Mi nagyon szeretnénk, ha ez az érzelemgazdag történet sokakat érdekelne.

Fotók: Korniss Péter
Forrás: Magyar Színház