Vakond - Katona József Színház

Vinnai András: Vakond (r. Gothár Péter)

Elalvó nézők, üres és mondvacsinált történet, instrukció nélkül kóválygó színészek - ilyen infókat kaptam az előadásról. Természetesen pont azután, hogy megvettem a jegyeket. Mivel színházjegyet csak nagyon indokolt esetben dobunk ki, vevőt nem volt kedvem rá keresni, a Katonába meg már pusztán a színészek miatt is érdemes elmenni, így ugyan tele kétségekkel és ronda prekoncepciókkal, de megjelentünk az előadás napján.

Elöljáróban a társulatról. Tény, hogy az utóbbi időben a Katonában gyűjtötték össze a legjobb fiatal színészeket. Ha körbenézünk Pesten - sajnos vidéki színházakba szégyenszemre igen ritkán jutunk el -, mindenhol akadnak gyöngyszemek, de ilyen tömegesen csak itt. Ugye itt játszik a kváziceleb Nagy Ervin, de mindenképpen meg kell említeni Dankó István, az idegenlényszerű Jordán Adél, Mészáros Béla, a konstans istennő Rezes Judit, Keresztes Tamás, Elek Ferenc és Kovács Lehel nevét. Pálmai Annáét és Tenki Rékát is. Közülük a többség a Vakondban is játszik, ezzel együtt most a nézőtéren kb több ismert arc bukkant fel, mint a színpadon (Szabó Győző [sokat nevet majd az előadás során, tetszik neki], Szacsvay, Bozsik Yvette, aki kísértetiesen összeöltözött alteregójával, a kerti lánnyal, Nagy Ervin és Mészáros Béla).

Szóval Vakond, a háttérben lappangó prekoncepciókkal együtt. A színpad köralakú, varietévilágítással, gondolom, cirkuszra akar hajazni, nekem inkább egy belvárosi table dance bár ugrik be. Díszlet gyakorlatilag nincsen, azon túl, hogy a teret időről időre felszabdalják a színpadra becsúszó üveglapok. Ez ötletes, de a végén az jutott eszembe, hogy Gothár nem igazán tudott vagy akart mit kezdeni a körben rejlő lehetőségekkel (l. például Őrült..., Pintér Béla). A sztorit pár mondatban nehéz leírni, a keretek - az isten háta mögötti amerikai városba megérkező orvos, aki a fura helyiekkel interaktál - Alice-ra és csodaországra emlékeztetnek, meg persze a Miért éppen Alaszkára (ami, bármilyen hihetetlen, 1990-ben jött ki, durva). A történet nem is lett volna rossz, Vinnai dialógusai viszont elég semmilyenek, vizuálisan se volt egy nagy durranás, és az egész storyline döcögött. Általában bírom a szürrealitást, de  nem hat meg, hogy a béna bábnak beöltöztetett Fullajtárt körbemutogatják a színpadon, miközben sejtelmes zene szól. A második szín közepén már végképp nem érdekel a szereplők sorsa, hogy személyesen isten manifesztálódik a színpadon, hogy ki mikor hal meg, és hogy min marcangolja magát az egyébként nagyon jól játszó főszereplő, Hajduk Károly. Pozitívumként a színészeket tudom felhozni, mindenki jól hozza, amit lehet, egyedül Pelsőczy idegesít affektálós figurájával. A prekoncepciónak félig-meddig igaza lett; ugyan az előadás nem vállalhatatlan, nem láttam elalvó nézőt sem, de jóindulattal is felejthetőnek titulálható.

Konklúzió, hogy gyenge ez az alapanyag, hiába rendezés és menő színészek. Biztosan masszív szakmai indokok támasztják alá, hogy miért kell a Vakondnak a város egyik legjobb színházában műsorra kerülni, de nem hiszem el, hogy ha kortárs hazai anyagot akarunk adni, nem lehet jobbat találni. A nyomokat a Katona is sietve tünteti el: az előadás végén még fel sem álltunk a székből, amikor már sikálták is le a plexiről szegény Dankó ráfröccsent művérét.