Szombaton, április 4-én este 7 órakor kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében a Márai Sándor naplói alapján készült ...„és elmúlok én, ki megtörténtem..." című előadásra, melyet Elekes Emma Poór Lili és Életmű díjas színművésznő és Ferenczy Csongor budapesti színművész ad elő.
![marai_200](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2009-04-02/11860177/marai_200.jpg)
Az „... és elmúlok én, ki megtörténtem" című Márai-est szerkesztője és rendezője Szugyiczky István, aki szintén a Szentgyörgyi István Egyetemen szerzett diplomát 1971-ben, zenei munkatársa pedig Szatvári Csaba.
Elekes Emma a legendás nagybányai színházalapító évfolyamon végzett 1953-ban: ötvehat éve, hogy Harag György, Ács Alajos, Csíky András, Elekes Emma és társaik, az akkor még kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet végzőseiként megalapították Nagybányán Erdély hatodik magyar színházát, a később Szatmárnémetibe átköltöző társulatot. A színésznőt 2005-ben a Magyar Játékszíni Társaság Életmű-díjjal tüntette ki, ugyanebben az évben életinterjú-kötet jelent meg Elekes Emma címmel a Prospero Könyvei sorozat részeként a kolozsvári Polis Kiadó gondozásában.
Ferenczy Csongor 1962-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Intézetben. Pályája a temesvári, sepsiszentgyörgyi majd a marosvásárhelyi színházon át Magyarországra vezetett, ahol a Nemzeti Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban valamint filmekben játszott.
Tekintettel az előadás studio-jellegére, kérjük a jegyeket elővétételben megvásárolni. A belépő jegy ára 15 lej, diákok és nyugíjasok számára 10 lej.
Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház