A francia színházművészet egyik legelismertebb alakja, az avignon-i Theatre des Halles igazgatója, rendezője és vizuális művésze, Alain Tímar vendégeskedik a napokban a hírös város színházában. A magyar ősökkel is rendelkező művész - aki bevallottan nyitott más kultúrák megismerésére - tanulmányútra érkezett a Katona József Színházba. A meghívás egyik célja az volt, hogy a kecskeméti és az avignoni teátrumok között együttműködés alakulhasson ki, emellett Cseke Péter igazgató szeretné, ha a következő évad egyik előadását Alain Tímar rendezné.
Alain Tímar: Két előadást és több próbát is megnéztem itt, és úgy láttam, hogy a magyar színészek és színésznők nagyon erősek. Tele vannak energiával, vitalitással, és a színpadi beszédük is igen erőteljes hatást kelt. Én egy másik utat szeretnék megmutatni, egy olyan játékmódot, amelyben a test nyelve sokkal jelentősebb szerepet kap. Az Eszter hagyatéka című előadást is megnéztem, amelynek női főszereplője remek volt. Nagyon tetszett az előadás atmoszférája is. Ugyanakkor, ha engem kértek volna fel arra, hogy ezt a művet színpadra vigyem, egy kicsivel több teret adtam volna a testek játékának, és a csendnek, ami olykor beszédesebb, mint egy mondat.
- Nem először jár Magyarországon, 1989-ben Nyíregyházán rendezett meg egy Ionescu-darabot. Akkor is hasonló játékmódot tapasztalat a magyar művészeknél?
Alain Tímar: Már nagyon régen volt, amikor a Rinocéroszokat rendeztem ott, de valóban, ott is arra törekedtem, hogy egy költőibb játékstílust fejlesszünk ki, közösen a színtársulattal. Én nem a realista előadásmódra helyezem a hangsúlyt, inkább a költőiség és a fantasztikum elemeivel vegyítem azt. Amennyiben jövőre a kecskeméti színházban is rendezek majd, akkor mindenképpen szeretném mindezek mellett azt az energiát is hasznosítani, amely az itteni színészekből sugárzik.
- Látva a szakmai önéletrajzát, egy érdekes dolgot fedezetem fel. Szinte csak antik vagy modern, kortárs darabokat rendez. Mi az oka annak, hogy ebből a két egymástól nagyon távol álló korszakból választ?
Alain Tímar: Leszögezem, hogy mélyen tisztelem Molière-t, Shakespeare-t, Racine-t, és még sorolhatnám a nagy klasszikusokat. Azt hiszem, a természetemből fakad, hogy szinte csak antik, vagy kortárs, illetve már-már klasszikusnak számító modern színművekkel foglalkozom. Az antik drámákban a mítosz és az álmok világa az, ami magával ragad. Talán azért is alakult így, mert Racine és Molière világa számomra túlságosan zárt. A régi görög drámákban és a kortárs írók műveiben sokkal több szabadság és nyitottság van.
- Ön nemzetközi környezetből származik - többek között magyar ősökkel is büszkélkedhet -, és életútja során többször is vállalt külföldi felkéréseket. Saját multikulturális gyökereit is belecsempészi az előadásaiba?
Alain Tímar: Számomra egyetlen ország létezik: a világ. Kozmopolita embernek vallom magam. Nincsenek határok, és nem érdekel, hogy az emberek, akik körülvesznek, azok feketék, fehérek, sárgák, barnák vagy vörösek-e - ezek semmit sem jelentenek a számomra. Ami számít, az a találkozás az emberrel, férfiakkal és nőkkel. S nagyon fontos a lélek. Mindig is tiszteltem a tradíciókat, legyen az afrikai, amerikai vagy indiai, de sosem éreztem úgy, hogy szakadék lenne a régi hagyományok és a mai kor stílusa között. Fontos, hogy a tradíciót megőrizzük, de nem kell visszariadnunk attól, hogy az újjal vegyítsük, mert abból valami érdekes, valami nagyszerű születhet. Van erre egy mondásom is: ha ismerem a gyökereimet, láthatom a jövőmet.
Forrás: Katona József Színház, Kecskemét
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.