Pendulum 2'

A Pendulum színházi ingajáraton ezúttal Beckett- morzsákkal találkozhatunk Peter Brook rendezésében. Egy igazán nagy író és a XX. század egyik legjelentősebb színházi rendezőjének találkozása három remek színész közvetítésével. Hála Peter Brooknak, végre nevethetünk Becketten.


pend_02

A Beckett négy rövidebb színművéből (Altatódal, Színműtöredék I, Némajáték II, Jövés-menés), valamint egy költeményéből (Sem egyik, sem másik) építkező Fragments (Töredékek) című előadás első, francia nyelvű változata 2006 októberében született Párizsban. Ezt követte 2007 szeptemberében Londonban egy angol nyelvű bemutató, amellyel a társulat mintegy hat hónapon keresztül járta a világ színpadait. Az előadás új szereposztással 2009 januárjától indult újabb körútra, ennek egyik állomása Budapest.

„Számára a színház az egység megteremtésének lehetőségét nyújtja, egy olyan egységét, amelyben a hang, a mozdulat, a ritmus, a lélegzetvétel és a csend ugyanazt a pontosan kifejezhető tartalmat szolgálják. E felé törekszik - a tökélyt örökösen hajszolva tűzi ki maga elé az elérhetetlen célt. (...) és halad előre azon az elhagyatott úton, amely a görög színházat és Shakespeare-t a jelenhez köti; kompromisszumok nélkül küzd az igazságért, az ismeretlen, kegyetlen, meghökkentő igazságért..." - mondja Peter Brook Beckettről.


pend_01

Peter Brook 1925-ben született Londonban, 1943 óta számtalan színházi előadás és film, valamint több elméleti munka fűződik a nevéhez. Beckett szövegeihez eddig csak egyszer nyúlt, 1996-ban megrendezte az Ó, azok a szép napok!-at. A Bouffes du Nord színházat a kezdetektől, 1974 óta igazgatja, 2010-ben Mozart Varázsfuvolájának színrevitelével búcsúzik az igazgatói poszttól.

-------------

FRAGMENTS
Szövegek: Samuel BECKETT
Rendező: Peter BROOK
A rendező munkatársa: Marie Hélène ESTIENNE
Szereplők: Hayley CARMICHAEL, Antonio GIL MARTINEZ, César SARACHU
Fény: Philippe VIALATTE

A C.I.C .T. / Théâtre des Bouffes du Nord, Párizs produkciója.

Francia nyelvű bemutató: Théâtre des Bouffes du Nord, 2006. október, közreműködött: Lilo Baur
Az angol nyelvű bemutató koprodukciós partnere: Young Vic Theatre, London. 2009.04.09 20:00

---------

Előadás időpontok:
2009.04.10 20:00
2009.04.11 17:00
2009.04.11 20:00

Helyszín: Nagyterem
Jegyár: 3000 Ft / diák: 2300 Ft (Trafó Bérlet nem érvényes)

MINDEN JEGY ELKELT!!!

pendulum_logo_hun

 

Forrás: Trafó

 

süti beállítások módosítása