A lélek körülnéz az emberi világban és meglátja a másik embert. Ettõl kezdve keresése az egyetlen másikra irányul. Elönti a vágy, hogy egy másik emberrel tökéletesen egyesüljön. Csakhogy ez a tökéletes egyesülés lehetetlen. Az Andaxínház márciusban debütált előadása újra látható a MU Színházban.
A test eszmélése: a lélek magánya. A tudat eszmélése: a test magánya.
/Beney Zsuzsa/
Andaxínház: 2-1/16 milliméter
Alkotók / előadók:
Dékány Edit
Grecsó Zoltán
Harsay Gábor
Juhász András
Sőrés Zsolt
Koncepció: Zsalakovics Anikó
Fény: Payer Ferenc
Fotó: Dusa Gábor
Előadás időpont: 2009. április 28., 20.00 óra
Helyszín: MU Színház - 1117 Budapest, Körösy József utca 17.
tel.fax.: 209 4014
Támogatók: NKA Táncművészeti Szakmai Kollégium, MU Színház, Új Előadóművészeti Alapítvány
Mintha minden viszonyomból összegyűjtötték volna az utolsó mondatokat. Nem mintha valaha is lettek volna olyan viszonyaim, ahol voltak valódi utolsó mondatok, sajnos minden utolsó mondat után volt utolsó utáni, meg azutáni, meg azutáni mondat, egyrészt, mert az ember hajlamos elfelejteni néha, hogy a másik nem néző, hanem ő is ember, és minden utolsó mondatra tud valami olyat mondani, hogy arra megint kelljen valamit mondani, másrészt, ha nem mond semmit, akkor valami jobbat kell mondani, nehogy már elhagy/elhagyom és ne mondjon semmit, és némáságának setét folyosójáról botorkáljak ki valami goromba fénybe, ami azonnal elkezd olyanokat pofázni, hogy ha csöndből érek bele, leszakad a fejem, vagy? Egy utolsó érintés! az aztán még rosszabb, akkor inkább már megint csak mondok valamit, hát nem lehet ölelés, meg simogatás, meg kézszorítás, meg melegpuha testelenyomattestemennel úgy odábbállni, hogy ne kelljen visszamenni, de bizony, hogy vissza kell, vissza kell, és ha nem akarok ott maradni, márpedig nem azért jöttem el, hogy visszamenjek, hanem, hogy el legyek jőve, inkább visszamegyek, és mondok egy olyat, hogy kapok két kurva nagy pofont, és akkor úgy azzal már valahogy el lehet bandukolni, ki a goromba fénybe, mert már bírja a fejem kicsit a gyűrődést.
Egy ilyen nehéz bandukolás történik itt minden elképzelhető férfi-női disznósággal, trükkel, aljassággal, amit két ember egymás ellen, egymásért, egymással, egymástalan megtehet.
Tarkovszkij, meg Tarr Béla óta úgy körülbelül el tudjuk képzelni vizuálisan, milyen az, amikor nincs megváltás. Itt azért van, de nem ott, ahol gondolnánk, hanem éppenséggel teljesen máshol.
Egy tökéletes szépségű férfitest megmosdatása vízzel; kimosva homokból, fájdalomból, bűnből - lehetne megbocsájtó derű, de nem lesz; lehetne megbocsájtás, de nem lesz, nem lehet, mert a szépség ledobja magáról a vizet, a ruhátlanság magánya ledobja magáról a társat, ledobja magáról a másik keresését, a megfeszülő fenék, hát, comb ellenállásáról visszapattan a purgáló, megtisztító szándék.
A megváltás a pár fekete-fehér, vetített képe. Halottak képe. Emberentúliságba menekedett emberek képe. Múltjuk- jövőjük- téren-időn kívüli, két fotelban állandóságba préselt képe.
Hazamegyek. A szótlanságba. A nincsbe. A szeretetlenségbe. A hiányba. A vártam, de nem teljesült be-be. A megváltás: mindezek vállalása. Hazamenni: annak a vállalása, hogy nincs hova hazamenni. Bátorság. Két ember bátorsága, akik elég bátrak ahhoz, hogy tudják, hogy nem lehetnek soha-soha egymás, csak ő és én, te és te, én meg a másik, én és én, én és ő, magam, és maga. Ez az előadás a nincsről beszél. Arról, ami ennek a két embernek nincs. Egymásságuk. Megtaláltalakságuk. És gyermekük.
Hogy jön ez ide?
Azt hiszem, akinek van gyermeke, aki látott már születést, aki fogott már karjában újszülöttet, pontosan tudja, hogy mindama dolog közül, ami két ember között történhet, a legcsodálatosabb egy harmadik ember. Egy ember, aki azonos velünk, és mégsem azonos velünk.
Ebben az előadásban, ennek a párnak a története nem jut el eddig. Nem jut el semeddig. Csak az öregségig, a nincsig: a semmiig. Addig jut: megpróbáltuk. DE! Legalább megpróbáltuk.
Valójában halhatatlanok. Fekete-fehérben. Vetített képként. Árnyékokként. Önmaguk el nem gondolt gondolataiként.
A meg nem valósultság, az össze nem tartozhatóság - és a gyermektelenség, azaz a terméketlenség, azaz a gyermek: a két ember kapcsolatának megkoronázásaképpen létre hívott titokzatos „harmadik" hiánya itatja át titokzatos vizével ezt az estét.
Ebben a titokzatos vízben úszunk, lebegünk, és nyeljük a szánkkal, amíg torokkal bírjuk.
Hát: bírni kell.
Amikor a test
Amikor a test szereti magát
magába dörzsöl apró homokszemet
fut, alszik, elhagy, elszeret, boldog
hogy lehet.
Amikor a test nem szereti magát
szálanként ébred csont, véna, ideg
tudja, hogy nem, hogy mást, se magát
hogy nem lehet.
Amikor a test abbahagyja magát
fotelt keres, padlót, vagy vizet
fényt, eget, egymást kézbe vesz
hogy pereg.
Forrás: MU Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.