Forgách András: Holdvilág és utasa (r. Réczei Tamás)
Így harminc felett átalakul a lazaság fogalma és a matekóra helyetti spangliszívás a klotyóban, vagy a "fiatalabb tanárnők molesztálása a gólyabálon" típusú kalandok híján kevés vagányabb dolog van mint pénteken délben tárgyalásra hivatkozva lelépni a munkahelyről és az alibi zakóban leautózni vidékre, vacsorázni, majd megnézni egy darabot a helyi színházban. Velünk is ez történt, az úticél ezúttal Kecskemét és a Katona József Színház, illetve Szerb Antal Utas és holdvilágának színpadi változata.
Azon kívül, hogy ismét szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy a magyar vidéki színházi előadások dress code-jához képest a Svéd Királyi Akadémia Nobel díj átadási ceremóniája egy pőre lóf.sz, és sikerült kényelmetlenül alulöltöznünk, (hozzáteszem: messze nem suhogós melegítőben voltunk), van valami megfoghatatlan bája a vidéki színházaknak. Kecskeméten is alapból kedves és segítőkész a személyzet, a büféárak sincsenek eszement módon elszállva, jól működik a ruhatár, lelkes a közönség - és bár látszik, hogy nem jut sok pénz a színházra, a szocreállal keveredett eklektikus, romló állapotú épületbelső picit lehangoló is nekem, de pl. a WC, a rozsdás csövek és a szolíd szarszag ellenére is patyolattiszta.
Sok jót hallani a kecskemétiekről, egyik vendégelőadásuk legutóbb nagyon tetszett a Merlinben, most pedig lecsábították Lengyel Tamást főszerepbe, az ember persze kíváncsi, vajon hogyan birkóznak meg Szerbnek ezzel a nem könnyen színpadra vihető művével. Szerb Antal egyébként istenkirály, A Pendragon legenda az egyik legjobb könyv (Bátky János for president!), amit valaha olvastam, és a novellái, esszéi, vagy akár a Világirodalom története is letehetetlen stílusban vannak megírva, elképesztő a humora is az ürgének, de valahogy az Utas és holdvilág (amit valami miatt Kecskeméten Holdvilág és utasaként adnak) mint leghíresebb műve nem tudta belopni magát a szívembe. Soha nem voltam különösebben borongós típus, és biztos rossz pszichológus is lennék, így pl. az Ulpius testvérek halálvágyát és lelki nyomorát képtelen voltam mélyen átérezni, minden szépsége ellenére egyszerűen nem tudott igazán közel kerülni hozzám a könyv (de ha még nem történt meg, ajánlom lefordítani norvégra, az északi gótmetál bandák iszonyú jó feldolgozásokat írnának belőle).
A darab egyébként elég hűen követi a könyvet, és nagyon jók a színészek, talán még Lengyel Tamás a legközépszerűbb. Az Ulpius Évát játszó Réti Adrienn és Szepetneki szerepét adó Fazakas Géza brillíroznak, de a többiek is odateszik magukat rendesen. Ám hiába az igyekezet, a rendezés egyes bénaságait nehezen feledtetik. Gyenge a díszlet, amellett hogy veszettül nyikorog, teljesen funkciótlan és oda nem illő, (valami ódon vasgaléria osztja fel a színpadot), az olasz és párizsi utcai élőképek, vagy a karneváli tömegjelenet pedig kiábrándítóan sivár. A történet szövésével nekem nem volt semmi gondom, bár szívesen megkérdeztem volna pár olyan embert, aki még nem olvasta az eredeti művet, hogy mennyire tudta követni a történéseket – elég sokan elmentek szünetben.
Mindenesetre a péntek este összképe a kétszemélyes grilltállal is egybevetve pozitívan zárult, továbbra is szeretjük Kecskemétet, illetve szívesen veszünk tippeket vidéki darabokhoz és éttermekhez.