Az Operettszínház Bukarestben

Hatalmas sikert aratott április 30-án este KERO® rendezésében, a Budapesti Operettszínház kreatív csapata által létrehozott Rómeó és Júlia a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban. Az előadás különlegessége, hogy most először került külföldi színpadra egy magyar musical produkció replika-változata.

 

AFISUL

 

A legtöbbször játszott darabok között a második, a legtöbb nézőt vonzó előadások között pedig első helyen végzett Magyarországon Gerard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicalje. A Budapesti Operettszínházban 2004 januárjában bemutatott mű a mai napig a teátrum egyik legnagyobb sikere. Nem csoda, hogy a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház "megirigyelte" ezt... 2008 nyarán, az Európai Zenés Színházi Unió - melynek tagja még a szentpétervári Zenés Komédia és a prágai Karlin Színház, valamint a Pentaton Koncertügynökség - közös megalakítása után Razvan Ion Dinca igazgató szinte azonnal felkérte Kerényi Miklós Gábor - KERO®-t, hogy a román fővárosban is állítsa színpadra a magyar sikerelőadást.

Ez azért is nagy dolog a magyar színháztörténetben, valamint a Budapesti Operettszínház életében, mert ez az első alkalom, hogy egy magyar musical-produkció replika előadásként, azaz változatlan formában kerül külföldi színpadra a helyiek előadásában - vagyis jelen esetben román szereplőkkel, zenekarral, táncosokkal, román nyelven. A Nagymező utcai teátrum kreatív csapatai már számtalanszor dolgoztak külföldi testvérszínházakban - Salzburgtól Prágáig, Jekatyerinburgtól Szentpétervárig -, ám minden alkalommal operetteket, a Marica grófnőt, A Csárdáskirálynőt, A Bajadért, a Lili bárónőt, vagy éppen Bukarestben A víg özvegyet mutatták be. Most először kezdett "külföldi karrierbe" egy nemzetközi musicalsiker magyar változata.

A Rómeó és Júlia Budapesten látható verziója ugyanis teljes egészében KERO® nevéhez fűződik, az ő átdolgozásában és rendezésében látható a mű a magyar és most már a román fővárosban is, Velich Rita jelmezeivel, Götz Béla díszleteivel, Somfai Péter világítástervével és Duda Éva koreográfiájával. Az előadás karmestere Bukarestben Stauróczky Balázs, az Operettszínház Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyének II. helyezettje. Mellettük egyébként még kiutazott segíteni a román kollégáknak rendezőasszisztensként és játékmesterként Rogács László, a Musical Együttes vezetője, betanítóként Kéringer László karigazgató, s több hangosító is erősítette a csapatot a Budapesti Operettszínházból. A koprodukciós előadás producere pedig Bukarestben is Lőrinczy György, a Pentaton Koncertügynökség vezetője, aki egyben mű romániai jogtulajdonosa is.

A bukaresti premiert természetesen hosszas munkálatok előzték meg, hiszen ez az első alkalom, hogy egy ilyen nagyszabású musical-produkció kerül színre a Ion Dacian színházban. Nemcsak rengeteg technikai újítás történt az épületben, hanem szereplőválogatást is kiírtak. Több százan jelentkeztek, sokan életükben először álltak zenés színpadon. Az első szereposztás Rómeója, Papagheorghe George, művésznevén Jorge egy helyi tehetségkutató, a román Megasztár nyertese, Mercutio alakítója, Victor Bucur bábszínész szakon végzett, Mihai Bisericanu (Lőrinc barát) eredetileg a Bulandra művésze, Ernest Fazekas, Tybalt megformálója erdélyi származású színészként pedig egyben a darab fordítója is. Ők, s persze a többiek is már bemutatkoztak a közönségnek az Európai Zenés Színházi Unió Bukarestben zajló első fesztiváljának záró eseményén, a Rómeó és Júlia Musical Gálán, melyre a Nagymező utcából is sokan utaztak a szomszéd országba.

Ekkor és az április 30-ai premieren is hatalmas sikert aratott az új román musical-csapat, akik várhatóan pillanatokon belül igazi sztárok lesznek - magyar kollégáikhoz hasonlóan. Már a nyilvános főpróbán, de a bemutatón is álló tapssal ünnepelték őket és a magyar kreatív csapatot. Persze a darab szerzője, Gerard Presgurvic is kíváncsi a bukaresti előadásra: május 10-én nézi meg azt.

S természetesen az Operettszínház a premierrel nem áll meg a külföldi koprodukciók útján. Május 20-án Szentpéterváron kerül színre Offenbach operettje, a Párizsi élet Béres Attila rendezésében. A látványos előadás a Pesti Broadway-sikerszéria után kerül a Néva partjára.

 

süti beállítások módosítása