A versek az időből jönnek. S hogy egy múlt kor, tudás emlékképei vagy egy bekövetkezendő jövő sejtései-e, azt sosem tudhatjuk biztosan. Végül is a költői igazság időtlen, mint a létezés maga. S a gondolat minden megjelenésével csak a saját valódi sorsát keresi, hogy abban megszületve újraszentelhesse a mi életünk.
1939 nyarán járunk, Párizsban, egy kis Latin negyed-béli kávéházban, nem messze a szállótól, ahol Radnóti Miklós akkoriban lakott. A költő az utazás előtti utolsó órákat tölti itt a valóság felvillanásait, emlékek és sejtések fénytöréseit figyelve, lejegyzetelve; ahogy az ember ilyenkor összecsomagolja holmiját, az író is elpakolja a lelkében mindazt, amit magával kell vinnie, amivel még dolga lehet. Hazagondol, emlékezik...
Akkor, '39 augusztusában talán már félt is a hazaúttól, de jobban szerette a hazáját, s jobban szeretett élni annál, hogy menekülni tudott volna a sorsa elől.
Két éve még a spanyol polgárháború ellen tiltakoztak itt az írók, az értelmiségiek, s Federico Garcia Lorcára emlékeztek, kinek tragikus sorsában a tüntetéseken résztvevő Radnóti akkor mintha a maga végzetét látta volna meg.
1939 nyarán a világ már a háború előérzetével élt. Erről a balsejtelemről beszéltek Párizsban is, ahol Radnóti Miklós utolsó boldog nyarának utolsó heteit töltötte el. Gondolt ő is a jövőre, talán látta is, ami majd bekövetkezik; látta, hiszen költő volt, s a költők között is váteszi lírikus. De fiatal is volt és szerelmes, s tagadhatatlanul boldog abban a nyüzsgő, bolond párizsi nyárban, melyben ott élt még az egyik legnagyobb Párizsba menekülő magyar, Ady emléke, ott voltak körötte a francia avantgárd legnagyobbjai, Aragon, Tzara és a többiek, s mely nyárnak kavargó, bohém "szellemparádéjában" - talán - újragyökeresedett reménye egy jobb világ eljöveteléről is. Boldog volt, az élet szépnek mutatta magát, s Fanny-val jó is, békés is a jövő...
Ám a készülődés emlékektől forgalmas óráiban újraszövődik a sok éves látomás: a költői vízió emberről, a poéta sorsáról, mártíriumról s a gyermekkorról, melynek fájdalmas titkaival - édesanyja, s ikertestvére születésekor bekövetkezett halálával - tizenegy évesen szembesült, édesapja halála után. Felcsillannak a "volt" képek, mint pohárba metszett ábrában a fény, jegyzetek, üzenetek, képeslapok, amikből vers lesz hamarosan. Amiből pedig előbukkan a sors, ami az út a jövő felé. De vajon a vátesz tudja-e a sorsát, vagy megéli, amiben hinni tud? Vajon a mély költői igazság magában hordozza-e a személyes tragédiát?
Költői látomást, lírai színházat látunk, versek és történések egymásra terülő képeit, melyből előtündököl Radnóti életszeretete, életakarása, humanizmusa, egy látó ember bölcsessége és fájdalma a meglátott szép világ elmúlása felett. A darab címe utal a bori levelekre, a tábori levelezőlapokon hazaküldött tudósításokra, és utal arra, az akkoriban divatos, Apollinaire által "kitalált", avantgárd költői műfajra is, amit Radnóti is kedvelt. E verseiben - ahogy egyik barátja fogalmazott -, már a Razglednicák előtanulmányaira ismerhetünk. /Csikós Attila/
Cartes Postales - Radnóti Miklós emlékest
Időpont: 2009. május 12. (kedd) 18.00 óra
Helyszín: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár - Stúdió
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.