Debreceni Alternatív Színházi Szemle

Kihirdették az idén XV. születésnapját ünneplő Debreceni Alternatív Színházi Szemle versenyprogramját. A május 12-én, a Merlin Színházban tartott sajtótájékoztatón Karsai György egyetemi tanár, a Szemle válogatója jelentette be, hogy a megtekintett közel 150 előadás közül végül melyik 12 verseng majd egymással 2009. szeptember 11-15. között Debrecenben.


Mozgóképes összefoglaló a 2008-as Debreceni Alternatív Színházi Szemléről:

 

Idén is nagyon sokszínűnek ígérkezik a Debreceni Alternatív Színházi Szemle versenyprogramja. 2009. szeptember 11-15. között a közönség igazi ínyencségek közül válogathat, hisz olyan egyedülálló és színvonalas produkciók kerültek a versenyprogramba, mint Molière A mizantróp-ja Petri György fordításában az Örkény Színháztól, Gothár Péter rendezésében, Tasnádi István: Fédra Fitness-e a szerző rendezésében és a KoMa Társulat előadásában, vagy a HOPPart Társulat Szörprájzparti-ja, melynek szerzője Kárpáti Péter. A Stúdió K két előadását is beválogatásra érdemesnek ítélte Karsai György, így a Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című írásából készült bábelőadás Fodor Tamás rendezésében, és Venyegyikt Jerofejev drámája, a Hű, de messze van Petuski! Tamási Zoltán rendezésében egyaránt szerepelnek majd. A sepsiszentgyörgyi M Stúdió a Törékeny című darabbal érkezik, melyet Goda Gábor rendezett, az Élőkép Társulat pedig a Psychotechnikumot viszi majd színre, Bársony Júlia rendezésében. A versenyprogramba került továbbá a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása Ödön von Horváth tollából, Forgács Péter rendezésében, Ágens az Ira-Düh című produkciójával lép fel, Gergye Krisztián Társulata pedig A szatír című előadással mutatkozik be. Ladányi Andrea és Borlai Gergely a BL-t viszik Debrecenbe, Virág Melinda pedig a Közép-Európa Táncszínház társulatával készített Szájbanforgó című produkcióval kapott meghívást a Szemlére.

A sajtótájékoztatón Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke ismertette a zsűri tagjait: idén Forgách András író, Gáspár Máté a Krétakör ügyvezető igazgatója és Kőrösi Zoltán író, dramaturg értékelik majd a versenyző társulatok produkcióit. Hudi László, a Független Színházak Szövetsége elnöke az eseményen elmondta, hogy a Szemle ideje alatt a versenyprogramon túl különböző műhelyek bemutatkozó előadásai, szakmai beszélgetések és koncertek színesítik majd a kínálatot.

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum. A Szemle az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig, öt alkalommal Szegeden zajlott.

2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, s tavaly először Debrecen adott otthont a rendezvénynek. Debrecen ideális helyszín, ahol a szakma és a közönség egyaránt átélheti a koncentrált együttlét örömét, miközben az esemény jelentősen növeli a város hazai és nemzetközi kulturális életben betöltött szerepét. Debrecen még sokáig szeretne a Szemle házigazdája lenni, s az, hogy a város hosszú távra tervez, a finanszírozásban is megmutatkozik: az idei eseményt 7 millió forinttal és további 2 millió forint értékű technikai hozzájárulással támogatja. A DASZSZ másik fő szponzora, a MasterCard 2 millió forinttal járul hozzá a rendezvény költségvetéséhez. Az OKM támogatásának mértéke jelen pillanatban még nem ismert.

Támogatók: Oktatási és Kulturális Minisztérium,  Debrecen város Önkormányzata


 

Debreceni Alternatív Színházi Szemle
2009. szeptember 11-15.

 

Versenyprogram


- Moliere- Petri György: A Mizantróp, Örkény Színház, Gothár Péter

 

Mozgóképes ajánló

 

- Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz, Stúdió K, Fodor Tamás


- Venyegyikt Jerofejev: Hű, de messze van Petuski, Stúdió K, Tamási Zoltán


- Bársony Júlia: Psychotechnikum, Élőkép Társulat, Bársony Juli


- Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline, Nyíregyháza, Forgács Péter


- Ágens: Ira, Ágens


- Tasnádi István: Fédra fitness, Koma, Tasnádi István

 

Mozgóképes ajánló

 

 

- Kárpáti Péter: Szörprájzparti, HOPPart, Sirály


- Virág Melinda: Szájbanforgó, Közép-Európa Táncszínház

 

Mozgóképes ajánló

 

- Goda Gábor: Törékeny, M Stúdió, Sepsiszentgyörgy


- Gergye Krisztián: A szatír, Gergye Krisztián

 

Mozgóképes ajánló

 


- Ladányi-Borlai: BL



Mozgóképes ajánló



Bemutatkoznak a műhelyek


- Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera, Mohácsi János (Kaposvári Egyetem)
- Kárpáti Péter: Tótferi, rendezte: Szabó Attila, Pécs, Apolló Színkőr
- Máté evangéliuma JESZ, Pécs rend: Mikuli János
- Térey János: Jeremiás, avagy az isten hidege (felolvasószínház), debreceni Konzerv Artaudrium Színházi Műhely
- Alter(ego): debreceni Ady Gimnázium
- Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája, Színművészeti, III. éves rendezők
- Madách: Az ember tragédiája, Kara Tünde, Czitor Attila, Békéscsabai Színi Tanház
- Góborló Zsámbéki Gábor, Színművészeti, III. éves Gálffi László osztálya
- Mozgásvizsga Ladányi Andrea, Színművészeti I-III. évfolyam
- Peer Krisztián: Szorongás orfeum; Perényi Balázs, Tatabányai Jászai Mari Színház

 

 

 

Forrás: DASZSZ
Fotók: Dohi Gabriella

süti beállítások módosítása