Medvegyev: Fodrásznő

A kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a „Kiszlorod" (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov egy fiatal orosz drámaíró, Szergej Medvegyev: Fodrásznő című darabját állítja színpadra a Csokonai Színház felkérésére.

phoca_thumb_l_41

 

Rizsakov a Debrecenben és több külföldi fesztiválon is nagy sikerrel bemutatott Osztrovszkij: Vihar.Opus.Posth című előadását követően újra a Víg Kamara terében dolgozik a társulat négy kitűnő színészével, folytatva a már korábban elkezdett, kísérletezéstől sem mentes, elmélyült műhelymunkát. A tervezett produkcióról elmondható, hogy egy olyan magyarországi ősbemutatóra számíthatunk, amely a világszerte egyre keresettebb kortárs orosz drámaírás egyik új remekén, a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szövegen keresztül, magyar nyelven és magyar színészek tolmácsolásában a boldogság után vágyódó nő drámájának egyetemes problémáit fogalmazza meg.


phoca_thumb_l_69

 

A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá, amely minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni.

 

phoca_thumb_l_20

 

Szergej Medvegyev: Fodrásznő

szereplők:
Szűcs Nelli
Trill Zsolt
Tóth László
Kristán Attila

Ügyelő: Sárkány Gyula
Asszisztens: Sóvágó Csaba
Súgó: Nánási Andrea
Fordító és dramaturg: Kozma András

Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov

Bemutató: 2009. május 8.


Fotók: Máthé András
Forrás: Csokonai Színház, Debrecen

 

phoca_thumb_l_74

 

Viktor Rizsakov 1988-ban fejezte be tanulmányait a moszkvai B.V. Scsukin Színművészeti Főiskolán a rendezői és színészmesterség tanszéken.
1991-től a moszkvai Fiatal Nézők Színházában dolgozik.
1993-ban a Moszkvában megrendezett Független Színházak Első Fesztiváljának művészeti vezetője.
1995 és 2001 között művészeti vezetője a kamcsatkai Dráma és Komédia Színháznak. 2000-ben a színház színészeivel együtt megvalósította az „Őrség nr 8" elnevezésű nemzetközi színházi projektet, amelyet Edinburghban, Los Angelesben, Tbilisziben és még számtalan helyen bemutattak.
2000 óta rendező-oktatója a Tabakov által vezetett moszkvai Csehov Művész Színház (MHAT) mellett működő Nyemirovics-Dancsenko iskolastúdiónak.
Nemzetközi mesterkurzusokat vezet Németországban, Lengyelországban, az Egyesült Államokban és Oroszország több városában „Az orosz pszichológiai színház és a Sztanyiszlavszkij-módszer" címmel.
Számos rangos színházi díj birtokosa. Az „Oxigén" rendezésért „Arany Maszk" díjat kapott. Kétszer érdemelte ki az „Új Dráma Fesztivál" Grand Prix- díját. Elnyerte a lengyelországi KONTAKT nemzetközi fesztivál nagydíját, a „XXI. század színháza" fődíjat, az Orosz Színművészeti Szövetség „2003 évad slágere" díjat, valamint a „Legjobb Rendező" díját a lengyelországi Bydgoszcz Kontrapunkt Fesztiválon.

 

fodraszno_400
Plakátterv: Kirilla József

 


süti beállítások módosítása