2009. május 14-én látható utoljára a Maladype Színház Georg Büchner: Woyzeck című darabja Claudio Collová rendezésében a Thália Színház, Új Stúdiójában.
„Balázs Zoltán és én először Stuttgartban találkoztunk, 2002 nyarán. Egy olyan projekt részesei voltunk, amelyben számos rendező és tervező vett részt Európa minden részéből, és amely Büchner remekművein, a Woyzeck-en és a Leonce és Lénán alapult. Az Európai Színházak Uniója felkérésére a stuttgarti színiakadémia diákjaival dolgoztunk, német nyelven. Majdnem egy hónapig tartott a munka, s eredményeinket bemutattuk a Wilhelma Színház főleg színészekből, kritikusokból és színházi emberekből álló közönsége előtt. Én a Woyzeck-en dolgoztam, Zoltán a Leonce és Lénán - kiváló eredménnyel - , és bár a művészi világunk bizonyos tekintetben nagyon különböző volt, sok éjszakát töltöttünk beszélgetéssel és az alkotófolyamat elemzésével. Nagyon jó barátokká váltunk, rájöttünk, hogy kettőnk munkája erkölcsi értelemben nagyon közel áll egymáshoz, és hogy ugyanazon célok mozgatnak minket - nagyon tömören fogalmazva egy erősen fizikai és ugyanakkor érzelmi színház megteremtése. Az volt a vágyunk, hogy az együttműködésünk tovább folytatódjon saját, független színházi társulataink révén is, hiszen saját országunkban mindketten társulatvezetőként is működünk. Tavaly felkérést kaptam, hogy egy workshop keretein belül dolgozzam Zoltán társulatával, a Maladypével. Közös munkánk rendkívül intenzív volt - mind művészileg, mind emberileg -, és Olaszországba egy jövő évi új budapesti produkció ígéretével tértem vissza. Úgy tűnik, az utazás most véget ért. Idén Zoltán és társulata végre színpadra állította a Leonce és Lénát, a Maladype következő bemutatója pedig az én Woyzeck-em lesz. Egy álom vált most valóra, melyet mindketten akartunk, mely évekkel ezelőtt kezdődött és egészen a jelenig vezetett. Beszéljenek most már rendezői látomásaink úgy, ahogyan mi tettük azt az elmúlt évek alatt." (Claudio Collovà)
Több információ, fotó és kritika elérhető a www.officineouragan.com honlapon.
„Elátkozott hely az. (...) Csend van, minden csendes. Mintha meghalt volna a világ.
Marie, mennünk kell." (Woyzeck - Büchner)
„Csak Marie és Woyzeck. Csak ők, megsokszorozódva, szinte egyformán.
Az egyetlenek, akiknek van nevük, az egyetlenek, akik nem élik túl.
Marie-t meggyilkolják, Woyzecket egy köztéren felakasztják.
Mindenki más egy közösségben idéződik meg,
amely romboló hatással jelenik meg és tűnik tova.
A többi reménytelen hallucináció és a létezés névtelen alakokkal teli örvénye."
(Claudio Collovà)
GEORG BÜCHNER: WOYZECK
Claudio Collovà előadása
a Maladype Színház társulatával
Thurzó Gábor és Halasi Zoltán fordításainak felhasználásával
Játsszák:
Bakos Éva, Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Orosz Ákos,
Lendváczky Zoltán, Páll Zsolt, Simkó Katalin, Tompa Ádám
Díszletkivitelező: Bajkó György
Jelmezkivitelező: Makai Hajni
Asszisztens: Varsányi Kristóf, Mátrai Mirella
Előadás időpont: 2009. május 14., csütörtök 19.30
Helyszín: Thália Színház, Új Stúdió