Harmadnapon

Az egyik tanulság a POSZT-ról, hogy sokkal nagyobb gombóc fagyit adnak 150 forintért, mint Budapesten. Erre néha szükség is van, hogy az ember némi energiát gyűjtsön az előadások végignézéséhez. Vagy mert végig kell állni, és iszonyú meleg van, de hát, Istenem, nyár van, nyár, tulajdonképpen örüljünk neki, már csak az kéne, hogy zimankóban és jégeralsóban kelljen a zalaegerszegiek Hamletjén vacogni a leendő kultúrfővárosban. Vagy mert az előadás önmagában nagy odafigyelést vagy figyelmet igényel. Amivel nincs is baj, ha tetszik amúgy az előadás...

Jelenet a  Hamlet c. előadásból

Egy előadás előtti várakozáskor, egy kritikus és egy rendező beszélget:
- Itt a Moha. Gyere ide, Moha. Szia, Moha!
- Szia, Csáki.

Ha az ember elfelejtené a bódulattól, hol jár, vagy nem lenne benne biztos, hogy a színházi találkozón van, na, ezekből az innen-onnan hallott színházak előtt zajló „szakmai" beszélgetésekből megbizonyosodhat felőle. És akkor bementünk a kaposvári színészhallgatók Az ördögök című előadására. Egy John Whiting-darabról van szó, máris megismertünk valakit - igaz, a szónak csak a felszínes értelmében, mondjuk úgy, a Keszég László által rendezett darabnak köszönhetően hallhatunk erről a szerzőről, és láthattunk egy végzős színész osztályt.

Egy másik előadás közben - a színházépületen kívül:
- Szia! Milyen?
- Én kimenekültem.
- Ennyire?

Nem nevesítem se az előadást, amiről folyt e röpke csevely, se a szakmát, amelyik ily szomorú hangon kritizált. Most ne higgyék, hogy én hallgatózom, szó sincs róla. De mit csináljak, ha hallom? Egyébként meg az sem várható el, hogy mindenkinek minden tetsszen.

Előadás után:
- Na, hogy tetszett?
- Jó volt, jó volt. Bár otthon jobban tetszett...
- Igen, én is úgy érzem - beszéli rendező és ismerős dramaturg előadás után.

A fentebb idézettek ellenére a Forgács Péter rendezte Kasimir és Karoline című Ödön von Horváth-mű élményt adott. Akkor is, ha „otthon", Nyíregyházán jobb volt. Igen, lehet, hogy ott összefogottabbnak bizonyult, de Pécsett is határozottan magával ragadta a nézőket, és nagy teljesítményt, összmunkát tükrözött.

Szóval az a jó ebben a POSZT-ban, hogy ki lehet jönni az előadásról, sőt, be is lehet csak úgy nézni, miközben folyik. Az ember újranézheti, amit („bármelyik") otthon látott, megnézheti, amit még nem látott, hallhat ezt-azt, vicceset, még ha olykor szomorúan vicces is az. És a pécsi sétálóutca éjjel háromkor... hangulatból egy pillanatra sincs hiány. És az életkor sincs korlátozva:

- Tegnap elkezdtem neki Csehovot felolvasni - tudósította kollégáinak Széles László színművész egyéves babájával a kezében.

Mátrai Diána
fotók: Lehotka Judit Zolka