Évadzáró Nagyváradon

Június 13-án, szombaton tartja a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata a 2008/2009-es évad utolsó előadását. Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját 19 órától mutatja be a társulat a filharmónia koncerttermében.

 

kasimir051

Az évadzáró előadás „körítéseként" különböző programokkal várják a színházkedvelőket, így azoknak is egyedi élményben lehet részük, akik már látták a Kasimir és Karolinét. Az előadást megelőzően egy rendhagyó kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők: a filharmónia előcsarnokában megnyíló tárlat az évad előadásainak jelmezeit, kellékeit vonultatja föl, emellett megtekinthetik, kézbevehetik a színművészek saját szövegkönyvpéldányait, némi betekintést nyerve ezzel az illető színész „szövegtanulási módszereibe", szokásaiba. Szintén a kiállítás keretében tekinthetők meg az előadások próbáin készült fotókból összeállított válogatás.

kasimir069

Az előadás után fórum kezdődik a színpadon a társulat tagjai és a közönség részvételével, a beszélgetés moderátora Simon Judit újságíró (Erdélyi Riport) lesz.

A Szigligeti Társulat szeretettel várja a színházkedvelőket az évadzáró előadásra és az azt övező programokra. Jegyek a színház jegypénztáránál vagy előadás előtt a helyszínen válthatók. A pénztár nyitvatartási ideje: keddtől szombatig 10-13 és 17-19 óra, vasárnap 17 és 19 óra között.

Forrás: Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata

süti beállítások módosítása