A nők ünnepe?

Korán reggel, azaz délben hívott a Kárpáti. Nem ő ébresztett, de a csajoknak, akiknél aludtam még egy jóreggeltet sem mondtam. Alkoholtól gyűrött hangon kifejtettem, hogy Nem Péter, nem, én ma nem írok, majd csak holnap. Nem ébresztettél fel. Aztán zene, ágybacseresznyézés, aznapi program átböngészése, nagymama rántotthúsa. Négyre benn kell lennünk, a Színház előtt lesz egy táncperformance, ami érdekel. Két női akt.

A Király utcán két kitömött nő veszekedve sétál, odamennek a kiülős éttermek teraszaihoz, zaklatják a vendégeket. Biztos ezek lesznek a táncosok. Elég feltűnőek. De a fekete lány arca még így durván kisminkelve is feltűnően szép. Találkozom három osztálytársnőmmel. Átbeszéljük a napot, ki mikor hova és mit. Tényleg ők a táncosok, egy hatalmas napszemüveget viselő lány énekel a pad mellett. Irigylem tőle a napszemüvegét. Meg a hangját, bár néha fáj a fülemnek. Kövérre kitömött nők sztriptízelnek. Kitömött testüket sajátnak tekintik, először önmagukat fedezik fel, majd meglátva a másikat, kíváncsiskodnak. Mit bír ki a másik, milyen érintésre hogy reagál. Két szemérmetes, nem is akt. Valójukat takargatva nyílnak ki a másiknak.

Több ez, mint egyszerű barátnői kíváncsiság vagy irigység. Fúj, ezek leszbik. Mondja két vékony lány mellettem. Jót röhögnek, de mégsem mennek el. Bár homoszexualitásuk nincs orrunk alá dörgölve, csak összenézések, véletlen simogatások. Többszörösen hátrányos helyzetű nők. Kövérek és leszbik. Ráadásul az egyik feketebőrű is. Kellemesen borzongató a tény, hogy táncelőadást látunk, ám mégsem a táncos teste a fontos. Zene és ének egymásra hatása, vagy éppen egymás ellen való dolgozása. Az ének gyakran hisztérikus hangjait nem mindig követik a táncosok, máskor pedig pont a mikrofonba való lehelés adja meg a tánc ritmusát. A néger táncosnő ledobja magáról a kitömött testet. Mint amikor a bábból előbújik a lepke. Lélegzetelállítóan szép. Végtelenül boldog. Segít a másik nőnek, aki fél. Végül nem is sikerül őt teljesen kibontani, csak félig, de a fő dolog az összefogás és az egymásra találás.

Mindenkit lenyűgözött a lány szépsége. Egyik gimis évfolyamtársnőm irigykedve mondja, hogy ő is ilyen testet szeretne. Én meg zöldteát. Kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű Pécsett. De sikerül, megiszom a fél üveget, hogy fogom kibírni a Made in Chine-át? Piros a lámpa, addig gyorsan beugrunk egy kínai boltba, van egy nagyon szép sál, de ez még kínaiba is drága. Persze az Ifjúsági Ház felé már fáj a szívem érte, hogy nem is drága, kell nekem, pont menne a mai pólómhoz. Az előtérbe beszélgetek az angoltanárnővel, mondja hogy holnap menjek a felolvasására. Bent zavaróan kék és piros fények. Meleg. Egy nyári műsorajánlóval legyezgetem magam az alvásgyanúsan kényelmes fotelbe csücsülvén. Bár a karfa nyomja a fenekem. Bejön három nő. Valakinek gongozni kellene. Egy nő vállalja, jól is csinálja. Egy kínai életút Láng Annamáriától. Lineáris történetvezetés, álszemélyes élmények primer átadása. Érzelemdús, kifejezetten a néző érzelmeire hat - a szöveg, az előadásmód, a hanghordozás. Én, szegény kínai. Én, szegény kínai nő. Én, szegény nő. Én, nő. Mi, nők. Persze a zene és az éneklés a líraiságot még jobban növeli, már-már túlcsordul. Nálam csordul is. A teknősbékánál. Meleg is van. Kint vihar, behallatszik, behoz egy kis friss levegőt. Legnagyobb élmény, amikor Láng Annamária félrevonulva a szélben cigizik. Több mint minden kimondott és elénekelt szó, panasz. Az arca mindent elmond. Ahogy bejön és mosolyog. Az a mosoly.

Éjjel újból összefutunk egy tálca fröccs mellett. Mellettünk részeg férfiak. Gyorsabban iszunk, indulunk. Szétszóródunk Pécs nem is olyan nagy éjszakai életében. Vihar utáni csend és zima. Na meg merő cigifüst. Jól megérdemelt hamburger után beszélgetek két korombeli fiúval. Skandináviáról, színházról, nőkről. Lakótársaim megjönnek, indulunk. Fázom a pólóban. Lábujjam fagy. Fényképezzük a hajnalt. Kapok egy lila női felsőt. Feszes, de állítólag jól áll.

Boronkay Soma
fotók: Lehotka Judit Zolka