Sírpiknik

2009. május 04. hétfő, 18:32

Ida, Lucille és Doris, nem régen elözvegyült, közeli barátnők. Mindhármuk, özvegységük különböző fázisában. Hetente egyszer találkoznak Ida fodrász szalonjában némi szépítkezésre és délutáni teára, pletykára, nosztalgikus emlékezésre a boldogabb múltról, hogy azután, - még naplemente előtt - meglátogassák elmúlt férjeik sírját a temetőben.

sirpiknik_deedee_07

Doris - obsessivan gyászolta 3 éve elhunyt férje emlékét, és örök hűséget ígér neki.

Lucille - viszont nem titkolja, hogy keresi az új lehetőségeket, randevúkat, részben bosszúból, elhunyt férje hűtlenségéért - és részben eltitkolt egyedülléte miatt.

Ida - nehezen szokja meg az egyedül élést, gyermekei felnőttek, és nehezen veszi rá magát a partner-keresésre, amíg nem találkozik Sam-vel.

Sam - a környék népszerű lakója, a hölgyek kedvence - szintén özvegy és elhalt felesége temetői látogatása alkalmával találkozik a három özveggyel.

sirpiknik_deedee_35

Ida és Sam között barátság, majd később szerelem fejlődik, és ez úgy tűnik, felborítja a „Víg Özvegyek Klubja - Örök Szövetsége"-t. Erről a felborult egyensúlyról, az özvegyek egymással szembeni harcáról , küzdelméről és féltékenységéről szól az előadás rengeteg poénnal.

A „Víg Özvegyek Klubja", mint minden tó, édes-savanyú komédia, - az igaz könnyek és felszabadító kacagás sorozatából áll és három emberi, remek szerepet biztosít, három 55 év körüli nagy színésznőnek és egy ereje teljében lévő kiemelkedő színésznek.

sirpiknik_deedee_24

„Ez a vérbő, (tragi)komikus történet bárhol játszódhat, ahol élők és holtak, csalatások és csalások, vitális özvegyek --- nők és férfiak -- téblábolnak a maguk bonyolult, és remélhetőleg hosszú öregkora felé. Bárhol, bármely nyelven könnyen megbillen a sztereotípiák, bejáratott élethazugságok egyensúlya, s kivillan, a pőre magány, az esendőség, a halálfélelem, mint valami ózonlyukon, amit aztán sírva-nevetve befoltoz az életösztön, a szeretet- és szerelemvágy, a vágy a saját, egyedi, bombabiztos közhelyeink iránt. Engem (a nagyszerű színészeken túl) ez érdekelt ebben a darabban, valamint az, hogy meg tud-e szólalni, és miképpen szólal meg magyarul a négy rivális nő és csábítójuk, mit tudnak, illetve mit tudok én, mint a magyar változat írója hozzáadni az ismerős, tehát teherbíró alaphelyzethez."

Parti Nagy Lajos

gview_500

Ivan Menchell: SÍRPIKNIK
A magyar változatot írta: Parti Nagy Lajos

A Nők: Bánsági Ildikó, Takács Katalin/Egri Márta, Margitai Ági
A Férfi: Gálffi László
A fiatal Nő: Létay Dóra

Díszlet: Iványi Árpád
Mozgás: Király Attila
Jelmeztervező: Jánoskúti Márta
Grafika: Szöllősi Géza
Rendezőasszisztens: Lovass Ágnes

Rendező: Ilan Eldad

Producer: Orlai Tibor

Bemutató: 2009. július 06.
További előadások júliusban: 07; 08; 09; 27; 28; 29; 30
Helyszín: Thália Színház

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a Thália Színház együttműködésével jött létre

Amikor a szerep eltalál

Ida, a fodrásznő. Az ő szalonjában játszódik a darab egy jelentős része. Igazi, megfontolt úrinő, többnyire ő látja legtisztábban a dolgokat. Általában finom humorral teszi helyre a két barátnőjét, de ha a helyzet úgy hozza, keményen megmondja a véleményét. Idát felváltva játssza majd Egri Márta és Takács Katalin. Először Egri Márta beszél a szerepről.

sirpiknik_deedee_42

- Mennyit látsz már a figurából?

Egri Márta: Az ívét látom előre. Színházilag nagyon jó az alaphelyzet: egy nő egyedül él, néhány éve meghalt a férje, akinek kijár a sírjához a barátnőivel együtt, beszélget vele. És hirtelen belép az életébe egy hús-vér férfi, akit ráadásul régóta ismer, hiszen egy iskolába jártak. Több mint húsz éve nem látták egymást, és egyszer csak ott áll előtte. A való életben erre szoktuk mondani, hogy nem szabad föladni, soha nem késő. Hány ilyen esetet tudnánk mondani a saját környezetünkben? Ilyenkor az ember kibomlik, ellágyul, elkezdi újra élvezni az életet. Ida egyébként visszafogott, nem bírja, ha csúnyán beszélnek előtte, ha hangoskodnak, veszekednek. Egy disztingvált üzletasszony, egy fodrásznő, aki minden szerdán kimely a férje sírjához, és valószínűleg a két barátnőjén kívül nincs más, akivel beszélgethetne. És ebbe ez élethelyzetbe csöppen bele egy férfi.

- Ő lesz az egyetlen, akinek rendbe jön az élete?

Egri Márta: Igen, de ezt nagyon megszenvedi. Mert ez nem olyan egyszerű, erről sok nő tudna beszélni... Meg kell küzdeniük egymásért, saját magukkal is.

- Úgy veszem ki a szavaidból, mintha ez a szerep némileg hajazna a civil életedre...

Egri Márta: Bizonyos szempontból valóban fedi. Elváltam, már ötödik éve. Persze van családom, van két lányom, van már unokám is, de egyedül élek, ez valóban hasonló. És én is azt gondolom, hogy sohasem késő.

- Csak azért kérdezem, mert érdekel, hogy az olyan szerep, ami eléggé beletalál egy színész életébe, az könnyíti a munkát, vagy inkább frusztrál, hiszen gyakorlatilag ki kell adnod magad, még úgy is, ha a közönség ezt nyilván nem tudja.

Egri Márta: Néha könnyít, néha nehezít, de semmiképpen sem frusztrál. Amikor a Budapesti Kamarában megkaptam a Dolorest, elkezdtem olvasni, és azt éreztem, ez olyan simán fog menni, mint kés a vajban. Csak őszintének kell lennem. Az embernek föl kell vállalnia saját magát. De ezen sosem szoktam így konkrétan elgondolkodni. Minden szerepnek meg kell keresni az igazságát. Van, hogy ez az út hosszabb és nehezebb, de akkor is lehet találni egy-egy mondatot, egy szituációt, ami elkap, és amiből eszembe jut egy csomó minden, rátalálok, hogy hogyan tovább. Most egyáltalán nem érzek ilyen nehézséget. Olyan, mintha ezt nekem írták volna, mintha rám lenne szabva.

sirpiknik_deedee_46

- Jelen állás szerint, így, a próbaidőszak elején mi tetszik a legjobban a darabban?

Egri Márta: Egyelőre a nyelvezet. Mondtam már Parti Nagy Lajos szöveget Szolnokon, amikor az Elnöknőket csináltuk, azt is ő fordította. Nagyon élveztem, bár majd' meghaltam, amíg megtanultam! És még az is jó, hogy istenien tudunk ezzel a csapattal dolgozni. Ildivel ezer éve jóban vagyunk, Margitai Ágival is, bár vele még sosem játszottunk együtt. Gálffi Lacival a Budapesti Kamarában hat évig dolgoztunk együtt Ruszt József rendezéseiben, örülök, hogy újra találkozunk. Most minden tetszik! Remélem, ez így is marad. Ez egy jó darab, jó rendezővel, általam szeretett kollégákkal. Mi lehetne a baj? Remélem, hogy sikere is lesz. Jó humora van; nagyon ránk fér manapság, hogy humor vegyen bennünket körül.

- Az sem baj, hogy nyáron kell dolgozni?

Egri Márta: Amióta nem vagyok színháznál, nem vagyok társulati tag, azóta felborult az életemben az a rendszer, hogy ősztől tavaszig próbálok és játszom, nyáron pedig pihenek. 4-5 éve elkezdtem nyáron is játszani, azóta ez nem jelent számomra problémát, a pihenésre úgyis szakítok időt. Az sokkal lényegesebb, hogy mit játszom, kikkel és hol. És most jót játszom, jó emberekkel és jó helyen.

--------

Jó, hogy összekevert minket az élet

Lucille, az egyik özvegy. Forgószélként közlekedik, bunda- és kalapmániás, ezeket a volt férje megmaradt kintlevőségeiből intézi. Gyakran összekeveri a dolgokat, a többiek csak Lady Cavintonnak hívják. Lételeme a pasizás. No persze, nem házassági célból, hanem, ahogy ő mondja: nassolni szeretne. Lucille-t Bánsági Ildikó alakítja, természetesen óriási vehemenciával és életszeretettel.

slide_sirpiknik

- Hogyan kerültél bele a produkcióba?

Bánsági Ildikó: Amikor decemberben Ilannal próbáltuk Nádas Péter Találkozás című darabját a Budapesti Kamarában, mesélt egy darabról, amit szeretne megrendezni. Nem említett se neveket, se konkrétumokat, de az alapján, amit mondott, arra gondoltam, szívesen benne lennék. De ez ennyiben is maradt. Aztán tavasszal újra eszembe jutott egy régi öltetem: az Elvált nők klubjának a színpadi változata. Olyan emberekben gondolkodtam, akiket nagyon szeretek, de ritkán, vagy sohasem dolgozunk együtt. Egri Márta javasolta, hogy keressük meg Orlai Tibort, hátha tud segíteni. Ő azt mondta, ezt már épp mások csinálják, de volna itt egy hasonló darab... És kimondta azt a címet, amiről Ilan is beszélt... Megkaptuk a szövegkönyvet, és miközben olvastam, állandóan azzal hívogattam szegény Mártit, hogy „Te, meghalok, ez úgy tetszik!"

- Néhány éve a Delila kapcsán beszélgettünk. Akkor azt mondtad, végre egy szerep, ahol meg tudsz mutatni olyan ismeretlen, elrejtett színeket, amelyek jó pár év alatt összegyűlnek egy nőben. Ez most ilyesmi?

Bánsági Ildikó: A Találkozásban hihetetlen mélységeket és magasságokat jártam be. Azt gondoltam, milyen egyszerű lesz ezek után egy vígjáték! Persze mindig kiderül, hogy nem az. Még nagyon az elején vagyunk, de azt látom, hogy az én figurám ezerszínű; kissé keserűen, de mindenképpen önironikusan nézi az életét. És így is kell csinálnom, mert bármennyire hiszem, hogy minden pasi énbelém szerelmes, azért az ember tudja, hogy az nem úgy van... A darabban Lucille persze erre rá is játszik, de mindig lebukik. Közben kiderül a férjével való kapcsolata; olyan dolgokat mond el, amiből arra lehet következtetni, hogy ez nem volt egy felhőtlen, szerelmi házasság. Azért tetszik, mert még nem akarja befejezni, nem akarja tudomásul venni, hogy ennyi volt. Nincs vége semminek, még élni akar.

- Közeli ez a dolog?

Bánsági Ildikó: Ez a része feltétlenül. Azokat a pontokat keresem, amikből tudok építkezni: van egy bizonyos színem, ami teljesen olyan, mint ő. Egy nagy energiahalmaz, nem bír leállni.

- Nagyon passzol hozzátok a darab. Az olvasópróbán az jutott eszembe, ezt kevesen tudnák utánatok csinálni. Olyan életerőt löktök ki magatokból, hogy az ember tátott szájjal nézi, és rohan a színészlexikonhoz, hogy nincs-e valami tévedés a születési adatoknál.

Bánsági Ildikó: Hála Istennek! Maradjon így sokáig! Egyébként ez csak nálunk van úgy, hogy egy bizonyos kor után másképp kezdenek el gondolkodni egy színésznőben. Amerikában vagy Franciaországban együtt múlnak az évek a közönséggel. Ha Meryl Streep vagy Glenn Close csinál valamit, a közönség ugyanúgy rajong értük, mint húsz évvel ezelőtt. Megnéztem a Mamma miát... a szívem megszakadt! A lányommal mentünk ki a moziból, egymásra néztünk, és csak ennyit mondtunk: „Na, ja..." Hiszen arról szólt, hogy az a nő annyi éves, amennyi, de attól még anya és nő, vannak álmai és vágyai. Külföldön nem úgy van, hogy az embert arrébb kell pöckölni, ha elmúlt 50 éves.

- Ha ez nem is az Elvált nők klubja, de olyan emberek jöttek össze, akik ritkán játszanak együtt. Mióta nem találkoztál - munkából kifolyólag - ezekkel a kollégákkal?

Bánsági Ildikó: Takács Katival viszonylag sűrűn látjuk egymást, hiszen mind a ketten az Új Színház tagjai vagyunk. Egri Mártival még egyáltalán nem játszottam színpadon, csak forgattunk együtt. De azt hiszem, nem fogok meglepődni, hiszen ha csak tehettük, megnéztük egymást. Margitai Ágival iszonyatosan régen nem dolgoztam, egészen elképesztő volt, hogy mennyire helyén vannak a mondatai, hogy azonnal birtokolni tud egy élethelyzetet. Gálffi Lacin viszont meglepődtem. Őt még a Vígszínházból ismertem, ott mindig nagy, súlyos szerepekben láttam, ez a kép élt bennem róla. Nagyon ritkán találkozunk, persze tudom, hogy az Örkényben van, hogy osztályfőnök az egyetemen, ebből azt gondoltam, hogy egy komoly, megfontolt ember. Nem tudtam, hogy a próbák alatt ennyire kellemes és ilyen jó a humora! Hihetetlen örömöt okoz a vele való munka. Az ember általában csak azokkal dolgozik sokat, akikkel egy társulatban van. Pedig olyan jó lenne időnként másokba is belefutni! Hiába szeretjük egymást, valahogy nem kever össze minket az élet. Úgyhogy most ez tényleg nagyon jó, hogy van.

- Ilannal alig fél éve fejeztétek be a Találkozást, ami egy sűrű, nehéz, életösszegző darab, szinte egy nagy monológ az egész. Ez a mostani viszont egy igazi komédia, percenként dobáljátok a poénokat. Ilan máshogy nyúl a színészhez két ilyen tökéletesen ellentétes helyzetben?

Bánsági Ildikó: Ezt még csak egy hete próbáljuk, de ebben a pici időszakban azt látom, hogy ha tetszik neki, amit csinálunk, akkor ájultan ül lent, szinte „elfelejt" rendezni, hagy bennünket játszani, próbálni, és nagyon jó érzékkel csak akkor szól bele, ha azt érzi, nem jó felé igyekszünk. Persze egy próbaidőszak eleje általában nagyon jókedvű, aztán amikor már jócskán benne leszünk, nem lesz ilyen könnyű. A Találkozás másmilyen volt: az egy sokkal statikusabb szerep - szinte végig csak ülök egy ágyon vagy egy széken -, csak kétszereplős, nekem rengeteg szövegem van. Alagutat kellett ásni a saját lelkemben, ez többnyire magányos feladat. De a próbaidőszak alatt Ilanra mindig lehetett számítani, ha valamit nem találtam. Ez pedig társasjáték, egymás nélkül nem jutunk semmire. Érvényesülni kell hagyni mindenkit. Azt hiszem, Ilan ebben is ugyanolyan jó partner lesz.

Az interjúkat Rick Zsófi készítette
fotók: Dömölky Dániel
forrás: Orlai Produkció

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr8111860601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sírpiknik

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: