Kiállítás nyílt a Művészetek Háza előcsarnokában a tavaly elhunyt Kovács Ildikó kolozsvári bábrendező emlékére. Festményeit és Sipos László grafikáit Szebeni Zsuzsa, az OSZMI munkatársa gyűjtötte össze, aki egyben szerkesztője is volt a Kovács Ildikó bábrendező című kötetnek. Szebeni Zsuzsával és Sipos Lászlóval beszélgettünk.
- Nem klasszikus tanulmány-kötet készült...
Szebeni Zsuzsa: Szerkesztés közben derült ki, hogy alig vannak források, elemzések, összefoglaló művek Kovács Ildikó rendezéseiről, így a szerkesztés mellett, amihez sok segítséget kaptam szakemberektől, például Pályi Jánostól is, belecsúsztam egy újabb szerepbe, és elkezdtem interjúkat is felvenni. Igyekeztem közben teljesíteni az Ildikó által szabott két feltételt is: egyrészt, hogy a kötet vizuális részét Sipos Lacival képzeli el, másrészt hogy ne elsősorban róla szóljon a könyv, hanem a bábos szakmáról, az egész alkotó csapatról.
Sipos László: Ha megnézzük a kötetben is szereplő neveket, ez a csapat hihetetlenül márkás: az akkori kulturális élet igazán neves zenészei, képzőművészei találhatók itt. Tulajdonképpen igazi közös munkaként nem is a bábdarabokat említeném, hanem a két közös könyvünket, egy rendezői szakkönyvet és az 1974-ben megjelent Báboskönyvet, melyben bábdarabok szerepeltek, és az én feladatom az volt, hogy ezekhez terveket készítsek, amiket majd az óvó nénik, tanárnők kivitelezhetnek. Közel hetven rajzom található benne. Szívem csücske a Kisvárdán is látható Kámpec ördög, Tamási figurája, akit angyalszárnyakkal képzeltem el. Úgy érzem, hogy ezek a rajzok harminc év távlatából is megállják a helyüket a pályámon. És talán méltók Ildikó emlékéhez is.
- És Kovács Ildikó festményei?
Sipos László: Ildikó komolyan érdeklődött a képzőművészet iránt, ő maga is ügyesen festett. Művészi felfogása szerint a bábszínház mozgó képzőművészet.
Szebeni Zsuzsa:: Festményeit nem szánta a nyilvánosságnak, inkább önkifejezésnek tekintette, nem akart belőlük kiállítást. Szerencsésen alakult az is, hogy Ildikó végigpróbálta a művészetek több formáját attól kezdve, hogy mozgásművészet és Dienes Valéria, majd fotóssegéd is volt, Budapest vezető műtermében segédkedett, aztán Mattis Teutsch Jánosnál tanult, majd pantomimmel foglalkozott, később népművészettel, néptánccal. Az egész palettát végigfutva jutott el tudatosan a bábművészethez. Kiemelném például a Don Quijote figuráját, ami tulajdonképpen egy Kovács Ildikó-önarckép. Minden interjúnál többet elmond ez a tekintet, egy átható, ugyanakkor sebezhető lény néz vissza ránk.
Sipos László: Valahogy sohasem fogtam fel a korát. Időtlennek képzeltem, aki mindig itt marad. Aki mindig megtalálható lesz Kolozsváron a Donáth út kilencedik számú tömbházának negyedik emeletén...
Sőregi Melinda
-------
Kisvárdai Lapok 2009. 4. szám
Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.