Japán workshop és színház

A FAI FAI Társulattal a japán kortárs mozgásszínházak új generációja jelentkezik először Magyarországon. A tokiói társulatot Yon Kitagawa alapította 2004-ben, akinek elege lett abból, hogy mások által bejáratott, áporodott, színházi kliséket ismételgessen. A FAI FAI szarkazmussal és érzékenyen reagál a világ dolgaira, történeteit humor és szeretet lengi át. Előadásaik saját élményeken alapulnak, és improvizációkon keresztül nyerik el végleges formájukat, öniróniával, néha vad őszinteséggel tárva fel a színészek egyéniségének rejtelmeit, szerelmi botladozásait. Egyszersmind tükröt tartanak a mai japán társadalomnak, kritikusan, de nem rosszindulattal.

kep3

 

Igen népszerűek Tokióban, ezt díjak, elismerések sora jelzi. A Tokyo Performing Arts Market fesztiválon bemutatott my Name Is I Love You, most Budapesten is látható előadásuk hozta meg számukra az első nemzetközi sikert: Budapest után a ljubljanai Mladi Levi Fesztiválra, ősszel pedig a berlini Theatre der Welt-re hívták meg az előadást.

 

kep4

„Minket tényleg teljesen eltölt az az érzés, hogy élünk és éberek vagyunk. A FAI FAI-val dolgozva szabaddá válunk a politikától, meg a világ összes nyűgétől. Egy olyan generációból érkezünk, mely szereti a képzelet drámáját, a művészet valóságát, a mozit, a TV-t, a pletykát, a pop zenét, az animációt. A FAI FAI azon mottó jegyében táncol és játszik egy Tokió nevű megapoliszban, mely telis tele van irodistákkal, varjakkal és hányadékkal, hogy 'mi globálisak vagyunk, elgondolkozunk a dolgokon, felelősséget érzünk szűkebb környezetünk iránt'."

kep5

 

Műhelymunka az IDMC (Nemzetközi Tánc és Mozgás Központ) keretében:
Hosszú kihagyás után - szerényebb keretek között - újra indítjuk a nyári IDMC kurzusokat. A nálunk vendégeskedő FAI FAI japán mozgásszínház rendezője/művészeti vezetője, Chiharu Shinoda és a színésznő/koreográfus Kinuyo Nogami vezetésével tíz napos workshopot tartunk színészek és táncosok részére. Kinuyo az első három napban mozgás órákat tart, melyeknek középpontjában a test különböző részeinek tudatos használata áll. Chiharu a workshop elején a mozgás kulturális beágyazottságával foglalkozik. Az első napok anyagára építve a workshop második felében a tanárokkal együtt egy rövid darab készül a társulat munkamódszerével (ebben a munkában a közben csatlakozó társulati tagok is részt vesznek), ami, a workshop záró aktusaként, augusztus 11-én kerül bemutatásra a Szkéné Színházban.

 

kep6

 

------------

FAI FAI Színház (Japán)
- Workshop (augusztus 1-10.)

A workshop időpontja: 2009. augusztus 1-10-ig minden nap du. 17-20h-ig.
Helyszín: Szkéné Színház
Részvételi díj 10 napra: 10 000 HUF
A Társulat 15-20 fő között maximálta a résztvevők számát, ezért ajánlott az előjelentkezés!
Jelentkezni lehet e-mailen vagy telefonon:
E-mail: szkeneszinhaz@gmail.com
Tel.:+3620/531-9103

- Vendégjáték(augusztus 14., 15. 20.00)
FAI FAI Színház: my name is I LOVE YOU
Helyszín: Szkéné Színház

 

Forrás: Szkéné Színház

süti beállítások módosítása