Román-magyar produkció

Romániában eddig egyedülálló színházi kísérletbe fogott a Yorick Stúdió: román-magyar kétnyelvű produkcióban dolgozzák fel a '90 márciusában Marosvásárhelyen történt zavargásokat.


Gianina_Carbunariu.preview


A készülő előadás író-rendezője, Gianina Cărbunariu és a Yorick Stúdió közti kapcsolat a Stop the tempo című előadással kezdődött, amelyet tavaly novemberben rendezett meg Sebestyén Aba. Ekkor merült fel egy olyan közös munka gondolata, amelyhez Cărbunariu már nem csak a szöveget adja, hanem rendezőként is részt vesz a produkció létrehozásában. A meghívásnak köszönhetően a fiatal román színház egyik legizgalmasabb alkotójának számító rendezőnő első alkalommal rendez az országban Bukaresten kívül.
Cărbunariu sajátos munkastílusa, hogy a drámairodalom valamely klasszikusának újraértelmezése helyett a majdani előadás társadalmi közegéből indul ki színészeivel, és a közös műhelymunka közben, után írja meg az előadás szövegét. A huszadik évfordulójához közeledő „fekete március" idején az előadás valamennyi alkotója kiskamasz volt, akik koruknál fogva nem voltak tevékeny résztvevői a Marosvásárhely főterén kitört román-magyar összecsapásoknak. Számukra tehát az ma a kérdés, hogy azok az események közvetve hogyan jelentek meg mégis az életükben, hogyan vannak jelen ma az emberek életében? Hol keresendő a „fekete március", a történelemben vagy az eleven emlékezetben?

A 20/20 munkacímet viselő yorickos vállalkozás szeretné elkerülni az egyoldalú láttatást, ennek is köszönhető, hogy az előadás vegyes nemzetiségű stábbal készül. A Stop the tempo marosvásárhelyi alkotói közül Bányai Kelemen Barna mellett ezúttal Sebestyén Aba is színészként vesz részt a munkában, hozzájuk kapcsolódik Berekméri Katus és Tompa Klára, akik első alkalommal dolgoznak a Yorickban. Cărbunariu négy színészét hozza Bukarestből: Mădălina Ghiţescu, Carmen Florescu, Virgil Aioanei és Rolando Matsangos egyetemista koruk óta rendszeresen dolgoznak vele. Az előadásban a színészek így mintegy továbbviszik a magyar-román viszony kérdéseit, de színészileg is szokatlan tapasztalat elé állítják egymást.

Yorick_Studio_02


A nem szokványos munkafolyamat június közepén kezdődött, és több ütemben zajlik majd a nyár folyamán: az előadás létrehozásának ezúttal része a dokumentálódás, a személyes beszélgetések az események szereplőivel, a történetek színpadi feldolgozása, a jelenetek megírása stb. A bemutató az őszi évadnyitásra várható.

Az előadás főtámogatója a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala.
Az előadás létrehozásában a Yorick Stúdió támogatója a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem.

Forrás: Yorick Stúdió

süti beállítások módosítása