Dömötör András nyílt levele Szűcs Miklóshoz

Tisztelt Szűcs Miklós,

Meglepő, hogy azt állítja egy interjúban, hogy én nem jártam soha a Kamaraszínházban. Ez nem igaz, sok előadást láttam ott, igaz, abban a „hőskorban” inkább, amelynek az alkotói ma már nem kötődnek a helyhez, egyikük nem is él már… Ez nyilván beleszámítható a helyről alkotott képembe, Ön is állandóan Rusztra és Alföldire hivatkozik, mintha a Kamaraszínház ma valamilyen művészszínházi eszményt követne. Pontosan tudja, és mindenki pontosan tudja, hogy ez nem így van.

A közelmúltban is láttam előadásokat ott, például Sopsits rendezéseit. Nem tudom, beleszámíthatom-e azt az alkalmat is a sorba, mikor Léner András főrendezővel arról a lehetőségről beszéltünk, hogy esetleg rendezhetnék is ott, ez egy spontán alkalom volt, miután véletlenül találkoztunk, mert a Baltazár Színház előadását néztem meg ugyancsak Önöknél, a Tivoliban…

Arra hivatkozik, hogy nem ismerjük a színházát, és válaszában a rólam alkotott feltételezés mellé rendeli Horgas Péterrel kapcsolatos állítását, mert hasznosabb mondandója szempontjából ez az egybemosás. Nyilván nem fogalmazhatott így: „hát igen, Horgas ismeri a színházat, hiszen többször dolgozott itt”. Letagadni ezt persze nem lehet, de állítása egyszerű csúsztatás.

Van azonban valami, ami ezeknél fontosabb.

Mi nem vertük volna szét a színházat, ahogy nyilatkozta, bár nyilván más ízlést képviseltünk volna, mint a mostani. Pályázatunkban ezt világosan elolvashatja bárki: a meglévő társulatot akartuk erősíteni.

Nem szeretnék – ahogy eddig sem tettem – üzengetésekkel foglalkozni, de a valótlan állítások mellet nem mehettem el. A Kamaraszínház marad amilyen volt, a pályázatunk nem nyert egy demokratikus megmérettetésen. Ennyi történt.

Remélem, ezzel lezártnak is tekinthető az egész.

Dömötör András

Kapcsolódó cikk:
Szűcs Miklós: „Én kilógok a sorból" - Bóta Gábor interjúja a Népszava online-on