Moliére darabbal nyit

"Moliére: Tudós nők című komédiája nyitja október 2.-án a színház 28. évadát". Mondta el Karinthy Márton a teátrum igazgatója a színház évadnyitó sajtótájékoztatóján.

_DSC5310

Mint azt az igazgató hozzátette, az évad első premierjével Kéri Kitty rendezőként debütál, mely azért is érdekes, mivel a színésznő első szerepinek egyikét is a színházban játszotta főiskolás korában.

Olyan kiváló művészek vállaltak szerepet első rendezésében, mint Egri Kati, Egri Márta, Schlanger András, Oberfrank Pál, Sághy Tamás, Botos Éva, Gáspár Kata, Ruttkay Laura, Kovács Krisztián, Szirtes Balázs, Vertig Tímea és Sallai Nóra.

Az idei évadban a színházban több új darabot láthat a publikum. A követekző bemutató a Büszkeség és balítélet című regény adaptációja lesz, melyet Karinthy Márton rendez. Decembertől pedig a Bermuda háromszög botrány című előadást láthatja a közönség Bodrogi Gyula rendezésében.

epulet4b

Újdonság a színház életében a bérlet, melyet először vezet be a teátrum. A bérleteket a Karinthy család tagjairól nevezték el, "Frici", "Cini", "Mici", valamint "Marci" néven juthat hozzá a nagyérdemű.

Miután Karinthy Márton elmondta a fentieket, átadta a szót Kéri Kittynek, aki beszámolt az általa "arcbavágó komédiának" nevezett előadásról.

„ A „Tudós nők" mély emberismeretről tanúskodó, remek helyzetkomikumokkal teli komédia. A mi előadásunk az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején játszódik. Abban a korban, amikor a női egyenjogúság már egyre kevésbé kérdőjeleződik meg, amikor harcias szüfrazsettek keresik a választ arra, hogy mik az élet igazi értékei, valóban elég-e a családi tűzhely nyújtotta boldogság, vagy „ragyogó szellemük nagy szárnyán vágják át a filozófia szédítő magasságát" ?
Különösen aktuális ez ma, amikor egyre több fiatal nő dönt úgy, hogy nem köti le magát és a karrierjébe menekül valódi kapcsolatok helyett. A kerettörténetben egy ilyen magányos, csak a hivatásának élő fiatal nőt látunk, (Armanda leszármazottját), aki hazatérve a munkából, miközben még dolgozni kezd a laptopján, háttérzajként bekapcsolja a tévét, és elkezdi nézni Moliére : Tudós nők c. művét.
Az előadás visszarepít minket a JAZZ-korszakba, abba az időszakba, amikor a világ teli volt felfedezésekkel, (rádió, mozi, automobil, repülőgép, penicillin, planetárium, kvantumfizika...), egy kirobbanó korszakba, amikor mindent uralt a „fiatalság", amikor a bőséget hirtelen mélybe taszította az 1929-1933-as gazdasági világválság. Azzal, hogy ezekbe az évekbe helyezzük szereplőinket (amely rendkívül aktuálissá teszi a ma a darabot, anélkül, hogy aktualizálna), kikerülhetetlen feltennünk a következő kérdéseket:

Karrier vagy család?
Mit jelent ma nőnek lenni ? Hol a helyünk a mai társadalomban?
Megéri-e az áldozat és mi jelentheti a személyes boldogságot?
Mennyire lehetünk biztosak a választásunkban?

Az előadás nem kíván válaszolni, csupán felvetni ezeket a kérdéseket.

A mi nőinkről kiderül, hogy nem tehetségtelenek, csak éppen az irányt és az arányt vétik el, amikor Trissotint tekintik lehetséges vezérüknek. Klitander kifakadása ellene pedig felér az igazi művészet és tudomány védőbeszédjével. Különösen aktuális téma ez ma, amikor hemzseg a média a hozzá nem értő, áltudományos szellemi „vezetőktől" és blöff-művészektől .

Az előadás képi világa egy roppant igényes, látványos, festői világot kíván a néző szeme elé tárni, kissé elemelten, szürrealizmusba hajlóan. A darab haladtával Ariste (a nagybácsi) ecsetjével „húzza alá" a hangsúlyos pillanatokat és teremt képeket, mintha Magritte vagy Chagall festette volna. És közben szól a jazz !

Természetesen a kérdések felvetésén, a nézők elgondolkodtatásán túl a felhőtlen szórakoztatás is alapvető célunk. Erre garancia maga a mű Illyés Gyula zseniális fordításában és nem utolsósorban a remek szereposztás.

Embereket, emberi sorsokat szeretnénk ábrázolni, a a maguk kicsinyességével, gyávaságával, szenvedélyével és nagyszerűségével. Célunk, hogy egyszerre megmozgassuk a publikum agyát , érzéseit és rekeszizmát."

Végül megköszönte a figyelmet és szeretettel meghívott mindenkit az október 2-án tartandó bemutatóra.

Forrás: Karinthy Színház

 

süti beállítások módosítása