Az Orkesztika Alapítvány 2010-ben is megrendezi SzólóDuó 2010 címmel 11. Szóló Tánc és 9. Duó Tánc Nemzetközi Fesztiválját.
A SzólóDuó 2010 tervezett időpontja: 2010. január 7-12. A szervezők várják rövid, új táncprodukciók jelentkezését.
A Fesztivál lehetőséget teremt az alkotóknak, hogy kipróbálhassák művészi elképzeléseiket, akár magukon, akár egy felkért előadón, és produkcióikat megméretve visszajelzést kapjanak munkájuk fejlesztéséhez.
Az eddig megrendezett fesztiválokhoz hasonlatosan továbbra is fenntartják azt a célkitűzésüket, hogy az előiírt feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni önálló koreográfiai munkájukat, melyeket szakmai zsűri és a közönség is értékel.
A SzólóDuó Fesztiválról:
A fesztivál olyan koreográfiákat kíván bemutatni, melyek törekednek az új minőségre, az alkotó gondolkodásra és az egyéni hangvételre. Ennek értelmében improvizációk, tradicionális műfajú vagy korábbi koreográfiák bemutatására nincs lehetőség.
A fesztivál versenyprogramjában - a közönség és a zsűri túlterhelésének elkerülése érdekében - 20 szóló és 20 duó alkotás mutatkozhat be. A SzólóDuó Fesztivál azonban a várható túljelentkezés ellenére minden pályázó alkotónak biztosítja a részvételt, így a 2010-es fesztivált is jelölő körök előzik meg:
- a magyar jelentkezők részére a Mozdulatművészeti Stúdióban - a műhelybemutató a közönség számára nyilvános (2009. november 14-15.);
- a külföldi pályázatok közül a fesztivál zsűrije előzetesen beküldött próbatermi videó-felvételek alapján jelöl a versenyprogramba (2009. október végén);
- nemzeti jelölő kört SzólóDuó Társfesztiválok keretében Lengyelországban, Csehországban és Németországban együttműködő partnerek, az EFERTE Dance Development Foundation, a Duncan Center Conservatory, valamint a Barness Crossing Choreographic Network szervezésében rendezünk (2009. május, június és októberben).
A „SzólóDuó Fesztivál Nyerteseinek estje" 2010. január 12-én kerül megrendezésre a Millenáris Teátrumban. Ezen az estén a díjazott előadások mellett sztárvendég is szerepel.
A fesztivál versenyprogramjában az elismerések a zsűri, valamint a közönség értékelése alapján történnek. A fesztivál céljainak megfelelően a személyre szóló, alkotásonkénti szakmai értékelést helyezik előtérbe.
A fesztiválra rövid szóló- és duótánc produkciókkal lehet jelentkezni. A szóló maximum 6 perc, a duó maximum 9 perces lehet.
A pályázók számára a Mozdulatművészeti Stúdió ingyenes próbalehetőséget tud biztosítani! További információ és adatlap megtalálható a Szólóduó Fesztivál honlapján.
Forrás: Szólóduó Fesztivál