A csoda - Tamási Áron Színház

Tamási Áron: A csoda (r. Bocsárdi László)

Kisgyerekként olvastam a Tündérkertet meg az Ábel-trilógiát és azóta Erdélyországról olyan romantikus toposz élt bennem, amit a kiábrándító kolozsvári kirándulások, meg a nagyváradi panelekből kilógó kályhacsövek látványa sem tudott kiverni belőlem: ökrösszekér,szerpentin, hegyipatak, medvetáncoltató cigányok, székelykaput támasztó góbék bőrtalpú csizmában és rágott csepüt orruk alá ragasztó gólyalábas vásári színészek.

Persze bennfentesektől ezerszer hallottam, hogy az erdélyi magyar színjátszás és kortárs  irodalom sokszor előbbre van, mint a hazai, de hiába, a berögződés már csak ilyen makacs dolog… Így aztán amikor azt hallom, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egy  Tamási Áron színművet ad elő, amiben Tamási Áron figurája is szerepet kap, hát azt eléggé autentikusnak értékelem jó előre. A POSZT közönsége is így érezhet, nagyjából a csilláron is lóg a közönség, Kukorelly és Mucsi például állnak, hiába na, a pécsi színházi beengedőnéniihez képest Robespierre is csak egy gyarlóbb pesti parkolóőr lenne, rend van és fegyelem, semmi kivételezés. A darab meg mondjuk úgy, hogy nem túl jó, egy pillanatra sem kelti fel, nemhogy tartja fent az érdeklődést.

Várom a beígért, súlyosan tömör balladai nyelvet, a sokkoló népmesei horrort és a groteszk rémképeket, de semmi..Nagyjából így képzelem el a 19. századi vándorszínjátszást, szép-szép, de nekem egész egyszerűen unalmas. A  gyerekkori vakációk semmittevős délelőttjein a tévében leadott mesejátékok jutnak eszembe,  pedig lehetne a sztorival sokkolni jócskán, és a színészek is meggyőzőek, de kevés ahhoz, hogy érdekeljen a vége, szünetben angolos távozás, hadd üljön le Kukorelly.