Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely (r. Horváth Csaba)
Kínos pillanatok tudnak születni, ha egy klasszikust szerencsétlenül akarnak aktualizálni vagy modernizálni: most ez a tipikus érettségi-alapanyag pont így járt. A rendező az eredeti sztorit egy óriási mekibe helyezi át, ahol... Ahol aztán a szereplők teljes entrópiában mozognak és dünnyögik a szerepüket. Az egésznek próbáltak valami mozgásszínházi jelleget adni, ebből nekem csak annyit jött le, hogy a narancssárga jelmezes srácot 5 perc után bénító injekcióval állítottam volna le.
Melléfogásnak tűnik a feldolgozás. Nem is tudom, az utóbbi időben melyik előadás tudott ennyire nem működni nekem, talán a okés koncepcióra épülő, de értékelhetetlen merlines Jean D'arc-sztori volt ilyen, meg persze a felesleges Trainspotting. Egyébként meg, ha már Gorkij, akkor Ónodi Eszter és Fekete Ernő a Katonában.
.jpg) |
.jpg) |
 |
 |
Az előadás másnapján egy ismerős újságíró srác azon értetlenkedett, hogy miért kellett ezt az előadást egyáltalán versenyprogramba nevezni, kvázi az elmúlt egy év 18 legjobb bemutatója közl nevezni és tényleg. Pozitívumként összesen talán Ullmann Mónika jelmezét tudnám felhozni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.